eur:
388.6
usd:
360.9
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella

Nem támogatta Ficsor Ádám kinevezését a nemzetbiztonsági bizottság

Nem támogatta Ficsor Ádám polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterré kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szerdai ülésén. Eddig ő az egyetlen a Bajnai-kormány miniszterjelöltjei közül, akire nemet mondott egy országgyűlési bizottság.

Ficsor Ádám nem kapta meg a Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága többségének támogatását: a szocialista képviselők támogatták a kinevezést, a fideszes és a KDNP-s képviselők nemmel szavaztak, Gulyás József (SZDSZ) pedig tartózkodott a szavazásnál.

Ficsor Ádám a bizottsági meghallgatásán azt mondta, miniszterré kinevezése esetén elsődleges feladatának tekintené a szolgálatok törvényes működésének biztosítását, a gazdaságbiztonság garantálását és az alkotmányos rend, valamint a demokratikus intézmények védelmét.

Hiller István oktatási és kulturális miniszterré történő kinevezését támogatta az Országgyűlés emberi jogi, vallásügyi és kisebbségi bizottsága szerdai ülésén. A szocialista és szabad demokrata képviselők igennel, az ellenzékiek nemmel szavaztak, Pettkó András (a volt MDF-frakció tagja, jelenleg független képviselő) tartózkodott.

Hiller István a bizottsági meghallgatáson azt mondta, hogy a tárcáját érintő kormányzati struktúrában és feladatkörben nincs változás. A miniszter úgy értékelte, hogy az egyházakkal való kapcsolattartás rendszeres és kiegyensúlyozott. Ismertetése szerint egyházi célú központi támogatás a költségvetésben tavaly 26,48 milliárd forint volt, idén pedig 25,63 milliárd, a csökkenés 800 millió forint.

Az oktatási és tudományos bizottság is támogatta a tárcavezető kinevezését. A testület 13 igen és 10 nem szavazattal döntött úgy, hogy az eddigi tárcavezető folytassa munkáját a Bajnai-kormányban.

A bizottságban "átment" Herczog László szociális és munkaügyi miniszter is, 13 igen szavazattal, tíz ellenében, tartózkodás nélkül.

Herczog László zárszavában azt hangsúlyozta, hogy az Antall-kormány óta folyamatosan dolgozott a szaktárcánál, és minden kormánnyal lojális volt. Minden kormány alatt azt tapasztalta, hogy a források szűkösek voltak, miközben a reformokra szükség volt - hangsúlyozta a miniszterjelölt, aki úgy vélekedett, hogy ez fokozottan így lesz a válságkezelő kormány időszakában. A miniszterjelölt legfontosabb feladatként a munkahelyek megőrzését emelte ki.

Herczog László megkapta a szükséges támogatást az emberi jogi bizottságban is.Országgyűlés szakbizottsága szerdai ülésén támogatásáról biztosította Varga Zoltán önkormányzati miniszterjelöltet. A katasztrófavédelemért, a választási feladatokért, a sportért és a turizmusért is felelős leendő tárcavezetőt 15 szocialista és szabad demokrata képviselő támogatta, míg 14 ellenzéki és független képviselő nemmel szavazott.

Bizalmat szavazott a tárcavezetőnek a sport- és turisztikai bizottság is; kilenc szocialista képviselő mellett a szabad demokrata Világosi Gábor is támogatta őt; a Fidesz hét képviselője pedig nemmel szavazott.

Támogatta Székely Tamás egészségügyi miniszterjelölt kinevezését az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdai ülésén. A grémium 13 igen, 9 nem arányban hozta meg döntését; a Fidesz-KDNP képviselők nemmel szavaztak, Csáky András volt MDF-es, most független politikus nem vett részt a szavazásban.

Székely Tamás meghallgatásán elmondta, hogy nem vonnak ki több pénzt az egészségügyi ágazatból, erre vonatkozóan garanciát kapott Bajnai Gordon miniszterelnöktől.

Támogatta az Országgyűlés emberi jogi bizottságának kormánypárti többsége Kiss Péter társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszterré történő kinevezését. A miniszter kinevezése mellett a szocialista és szabad demokrata képviselők igennel szavaztak, az ellenzék elutasította, míg Pettkó András (független) tartózkodott.

Kiss Péter a bizottság előtt azt mondta, egyik kiemelt törekvése, hogy elősegítse a társadalmi szereplők részvételét a válság kezelésében. Felidézte, hogy 15 éves a nemzeti etnikai és kisebbségi jogokról szóló törvény, s értékelése szerint Magyarország példamutató politikát folytat a vonatkozó keretegyezmény teljesítése területén.

Igent mondott a rendészeti bizottság szocialista, szabad demokrata többsége is Szekeres Imre honvédelmi miniszterjelölt kinevezésére. A jelöltre nyolc szocialista és egy szabad demokrata képviselő szavazott igennel, ugyanakkor hét fideszes, illetve kereszténydemokrata nemmel voksolt, egy volt MDF-es, jelenleg független képviselő pedig tartózkodott a szavazásnál.Támogatta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszteri kinevezését az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának szocialista és szabad demokrata többsége még kedden. A jelöltet 15 szocialista és egy szabad demokrata képviselő igen szavazatával támogatta, ugyanakkor a bizottság 13 fideszes, illetve kereszténydemokrata tagja nem támogatta.

A miniszterjelölt szerdán megkapta a támogatást a rendészeti bizottság szocialista, szabad demokrata többségétől is. Nyolc szocialista és egy szabad demokrata képviselő szavazott igennel, ugyanakkor hét fideszes, illetve kereszténydemokrata nem támogatta, egy volt MDF-es, jelenleg független képviselő pedig tartózkodott a szavazásnál.

Ugyancsak megkapta a szükséges támogatást a kancelláriaminiszteri kinevezéshez Molnár Csaba, 15 szocialista és egy szabad demokrata képviselő igennel szavazott, 13 fideszes, illetve kereszténydemokrata nemmel.

Támogatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterré történő kinevezését az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szerdán, 12 igen, 10 nem szavazat mellett.

A miniszterjelölt - jelenlegi agrárminiszter - egyéves válságkezelő programját ismertetve kiemelte az agrárágazat finanszírozhatóságának biztosítását.

Elmondta azt is, hogy az út a munkához program keretében az agrárágazatban mintegy 3-5 ezer új munkavállalót lehet majd alkalmazni szezonális munkákra. További 5-10 ezer munkahely jöhet létre Gráf József szerint az ágazathoz kapcsolódó közmunkaprogramoknak köszönhetően.

Célnak nevezte a munkaintenzív alágazatok, például a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint az állattenyésztés gyorsabb fejlődését is.

Támogatta Oszkó Péter pénzügyminiszteri kinevezését a költségvetési bizottság, 16 igen szavazattal, 13 nem ellenében.

Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke a kétórás meghallgatás után újságíróknak azt mondta, hogy további megerősítést kapott a Fidesz álláspontja, miszerint az új kormány üzleti vállalkozásként tekint Magyarországra, egy olyan üzleti vállalkozásként, amelyben nem érdekes, hogy az embereknek mi a véleménye, a lényeg az, hogy a cégvezető milyen döntéseket hoz.

Ezt mi nem tartjuk elfogadhatónak, részben ezért nem támogattuk a jelöltet - tette hozzá a fideszes politikus.

Támogatta Szabó Imre ismételt kinevezését a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) élére az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága szerdán, 11 igen szavazattal, 8 ellenszavazat mellett.

Szabó Imre, bizottság előtti meghallgatása során reményét fejezte ki, hogy a környezetvédelem a jövőben is mentes maradhat a "pártpolitikai csatározásoktól".

Hozzátette: miniszterré történő kinevezése előtt hosszú éveket töltött a civil szférában, ezért munkája során "természetes szövetségesének" tartja a zöldmozgalmakat is.

Mindkét szakbizottságban - a külügyi és határon túli magyarok, valamint az európai ügyek bizottságában - támogatták a képviselők a Balázs Péter külügyminiszteri kinevezését. A Fidesz és a KDNP mindkét testületben nemmel szavazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×