eur:
388.64
usd:
360.92
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Akiket elhasznált Gyurcsány két kormánya - mi lett velük?

Egészségügyi tanácsadó, gazdasági, cégvezetési tanácsadó, állatkerti igazgató és sok-sok főállású politikus - jelenleg ilyen posztokon találjuk azokat az egykori minisztereket, akiket Gyurcsány Ferenc két kormánya "használt el" az elmúlt öt évben. Az inforadio.hu azt gyűjtötte össze: mit csinál manapság Horváth Ágnes, Kákosy Csaba vagy Somogyi Ferenc.

Az egykori mumusok: az egészségügyi miniszterek

Az egészségügyi tárca vezetése már Medgyessy Péter alatt sem volt életbiztosítás, hiszen Gyurcsány Ferenc elődje két év alatt két tárcavezetőt használt el: Csehák Juditot és Kökény Mihályt.

Az 2004-ben alakult új kormány azonban ismét változást hozott a tárca élén. Rácz Jenő már kihúzta a 2006-os választásokig, az újabb Gyurcsány-kormányban azonban már nem kapott helyet. Azóta a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója. Amikor a megyei közgyűlés kinevezte, a testület hangsúlyozta: azt várja az egykori minisztertől, hogy csökkentse a kórház jelentős adósságállományát.

A kórháznak tavaly év végén a főigazgató szavai szerint már nem volt adóssága, decemberben azonban Rácz Jenő egy félmilliárd forintos takarékossági intézkedést jelentette be. A szakember egyébként még minisztersége előtt, a Kalocsai Kórház főigazgatójaként a Magyar Kórházszövetség Adósság Konszolidációs Munkacsoportját vezette.

A kormányváltás után Molnár Lajos szabad demokrata politikus került a tárca élére. 2007-es áprilisi lemondása óta nem tölti be a posztot, azóta továbbra is az SZDSZ országgyűlési képviselője. A korábban egészségügyi intézményeket vezető szakember, aki orvosi diplomával és egészségügyi menedzser végzettséggel rendelkezik, most mégis a honvédelmi és rendészeti bizottságban ül, és nem az egészségügyiben. Főállásban politizál, a Liberális Egészségügyi Tanács elnöke.

Már Molnár Lajos sem volt az emberek kedvence, és utóda - aki Molnár mellett államtitkár volt -, Horváth Ágnes sem állt a népszerűségi listák élén, sőt miniszterséges alatt a húsz leismertebb vezető beosztású magyar politikus közül a legnépszerűtlenebb volt.

Távozása után nem sokkal egy egészségügyi tanácsadó cégénél vállalt állást, jelenleg a Health Capital Research & Consulting kiemelt alkalmazottja, a céget egykori szakállamtitkára, Baraczka Mariann vezeti.

Horváth Ágnesnek egyébként az emberek haragjától már nemigen kell tartania, egy felmérés szerint ugyanis a magyar lakosság többsége már nem emlékszik azokra az intézkedésekre, amelyek a nevéhez kötődnek. Ezek egyébként a többi mellett a vizitdíj, a kórházi napidíj, vagy a kórházi széfek beszerzése. A gazdasági tárca miniszterei

A gazdasági tárca a másik terület, amelyre az egykori koalíciós kormányban az SZDSZ tehetett javaslatot. Így került a minisztérium élére előbb Kóka János, aki a magánszférából jött, de később ő is a politikában kötött ki, bár a pártba csak majd' másfél évvel a miniszteri esküjének letétele után lépett be.

A gazdasági miniszterségről ő maga mondott le, pártelnökként próbált helyt állni, valamint frakcióvezetőként, ám az előbbi posztját elveszítette, amikor a szabad demokraták botrányos elnökválasztását egy újabb követte és ő ekkor már alul maradt Fodor Gáborral szemben. Jelenleg a Nabucco előkészítő eseti bizottság elnöke és a költségvetési bizottság tagja a parlamentben.

Kákosy Csaba Kóka János után egészen a koalíció bomlásáig volt gazdasági miniszter. Bő egy évvel ezelőtt azonban távozva a kormányból egy tanácsadó céget alapított, Reservoir Strategies néven, amely üzletviteli, vezetési, valamint PR-kommunikációs tanácsokat ad.

Kákosyt a tárca élén Bajnai Gordon követte, majd Szabó Pál. Az ő miniszteri karrierjének a tavaly októberi, négy halálos áldozatot követelő monorierdői vasúti baleset vezetett véget, ekkor mondott le. Szabó Pál jelenleg a Vértesi Erőmű Zrt. elnök-vezérigazgatója.

És a többiek...

Persányi Miklós 1994 óta áll a Fővárosi Állat- és Növénykert élén, ezt csak egy rövid időre szakította meg, hogy 2003 és 2007 között a betöltse a környezetvédelmi miniszteri posztot. Persányi a koalíció szakításakor azonban visszatért korábbi helyére.

Juhász Ferenc valamikor a honvédelmi tárca élén állt, majd a szocialista párt elnökhelyettese lett, ám a legutóbbi tisztújító kongresszus óta már nem tölti be ezt a posztot. Jelenleg a párt szocialista platformjának ügyvivője, elnökségi tag és országgyűlési képviselő, a parlamentben a nemzetbiztonsági bizottság tagja.

Somogyi Ferenc mindig is diplomataként dolgozott, 2004-től az akkori ciklus végéig, azaz 2006 nyaráig volt külügyminiszter, 2007 óta pedig az ország washingtoni nagykövete.

Szerző: Egeresi Tünde

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×