Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Fogyatékkal élők: egyre többen vannak és egyre nehezebb helyzetben

Magyarországon a legutóbbi, 2001-es adatok szerint a népesség 5,7 százaléka vallja magát fogyatékkal élőnek. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének főtitkára szerint jóval többen élnek fogyatékkal, mint ahogyan azt a 2001-es népszámlálási adatok mutatják.

Legutóbb a 2001-es népszámlálás foglalkozott a fogyatékosság kérdésével, akkor a népesség valamivel több mint 5,7 százaléka vallotta magát fogyatékkal élőnek, míg 1990-ben csak a magyarok 3,5 százaléka válaszolt így - mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa.

A népszámlálások során a fogyatékosságról önbevallásos alapon lehetett nyilatkozni, ezért elképzelhető, hogy 1990-ben még kevesebben vállalták ezt a jellemzőt, míg 2001-ben már többen - tette hozzá Erdei Virág.

A KSH munkatársa szerint az emelkedés oka az is lehet, hogy világszerte általában is nő a fogyatékosok száma, de 2001-ben százezerrel többen válaszoltak úgy, hogy fogyatékosságuk az "egyéb" típusba tartozik, vagyis sokan valószínűleg tartós betegségüket is ide sorolták.

A magát fogyatékkal élőnek tartó 577 ezer fő közül a legtöbb mozgássérült, a másik két nagyobb csoport a gyengénlátóké és az értelmi fogyatékosoké - közölte Erdei Virág.

A hozzáállás sem megfelelő


A rendszerváltás óta egyre több fogyatékos ember vállalja önmagát - mondta az InfoRádiónak a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének főtitkára.

Szakály József hozzátette: hiába mutatják a 2001-es népszámlálási adatok az 5,7 százalékos arányt, a valóságban sokkal többen vannak a fogyatékkal élők. Ezt saját tapasztalata is alátámasztja: neki annak idején a kérdezőbiztos nem tette fel a fogyatékosságra vonatkozó kérdést.

Szakály József úgy véli: nemcsak az anyagiak, hanem a megfelelő hozzáállás is hiányzik a fogyatékosok helyzetének javítására, erre pedig jó példa a fogyatékosügyi program, amely előírta, hogy 2005. január elsejéig a közhasználatú épületeket akadálymentesíteni kell, ez azonban nem történt meg.

Az új határidő 2010, három évvel ezután pedig az ország minden településének szolgáltatást végző épületeit is megközelíthetővé kell tenni a mozgáskorlátozottak számára, az egyesület főtitkára azonban úgy véli, ez a dátum sem tartható.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×