2015. január 19. 20:19 Demonstráció volt Budapesten Orbán Viktor miniszterelnöknek a gazdasági bevándorlókat nemkívánatosnak nevező kijelentése ellen tiltakoztak mintegy százötvenen hétfő este a budapesti Deák Ferenc téren.
2015. január 19. 20:10 A Pegida továbbra is tüntetéseket szervez Az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű németországi mozgalom tovább folytatja a tüntetések szervezését és párbeszédet kezdeményez a sajtóval és a politikusokkal - jelentették be a mozgalom alapítói hétfőn Drezdában, egy nappal azután, hogy terrorfenyegetettség miatt lemondták a Szászország tartományi fővárosába meghirdetett újabb felvonulást.
2015. január 19. 20:05 Fazekas: Magyarországnak kiemelt partnere Szerbia a Nyugat-Balkánon Magyarország számára Szerbia a nyugat-balkáni országok között kiemelt partner a mezőgazdasági kapcsolatok szempontjából - mondta a magyar földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten az MTI-nek nyilatkozva, miután tárgyalt szerb kollégájával, Snezana Bogosavljevic Boskovic mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszterrel.
2015. január 19. 19:59 Lízingszövetség: Az autóhiteleknél könnyítést jelenthet az elszámolás A lízingkonstrukcióknál a következő hónapokban várható elszámolás szerződésenként körülbelül 10 százalékos kompenzációt eredményez majd, ami ellensúlyozhatja a svájci frank árfolyamának mostani, jelentős emelkedését - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára az MTI érdeklődésére.
2015. január 19. 19:52 Bírósághoz fordul a színművészeti egyetem visszalépett kancellárja Bírósághoz fordul a szerinte jogszerűtlen egyetemi döntések, illetve a róla valótlanságokat állító sajtóhírek miatt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kinevezett, majd a poszttól visszalépett kancellárja.
2015. január 19. 19:48 HIPA: amerikai beruházásból létesül a legtöbb új munkahely Az Egyesült Államokból érkező befektetésekből jön létre a legtöbb új munkahely azon beruházások közül, amelyek elindításában a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) részt vett 2014-ben - mondta el a HIPA elnöke hétfőn Budapesten.
2015. január 19. 19:39 Lejárt a bejelentési határidő, huszonhat jelölt lehet Veszprémben Huszonhat jelölt kérte nyilvántartásba vételét a Veszprém megyei 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületben február 22-én rendezendő időközi parlamenti képviselő-választásra a hétfő 16 órai határidőig - tájékoztatta az MTI-t a választási iroda vezetője.
2015. január 19. 19:34 Baleset miatt teljes útzár az M1-esen Törökbálintnál Négy autó ütközött össze az M1-es autópályán Törökbálintnál, a főváros felé vezető oldalon hétfő este. A rendőrök teljes útzár mellett helyszínelnek - közölte a rendőrség honlapján.
2015. január 19. 19:28 Kivonult a Chevrolet A Chevrolet márka kivonulása a régióból utolsó, adminisztratív fázisához érkezett, új modelljeit Magyarországon az idén már nem lehet megvásárolni - tájékoztatta a Chevrolet Central and Eastern Europe Kft. az MTI-t hétfőn.
2015. január 19. 19:24 Soltész Miklós: a családokon, a közösségeken és az államon múlik a nemzetiségek megmaradása A német nyelvet továbbadó családokon, az intézményeket is fenntartó közösségeken és az ezeket támogató államon múlik a nemzetiségek, köztük a német nemzetiség megmaradása Magyarországon - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapja alkalmából.
2015. január 19. 19:16 Moszkva a nehézfegyverzet visszavonására szólította fel Kijevet Az orosz külügyminisztérium szerint Kijevnek késedelem nélkül vissza kell vonnia a nehézfegyverzetet a délkelet-ukrajnai összecsapások övezetéből.
2015. január 19. 19:09 Férfi kézilabda vb - Továbbra is százszázalékos a házigazda Harmadik csoportmérkőzését is megnyerte a házigazda katari válogatott az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokságon: Valero Rivera együttese hétfőn a szlovén csapatot győzte le szoros csatában, így már biztosan továbbjutott.
2015. január 19. 19:05 Bankszövetség: az autóhitelesek terheit is csökkenti az elszámolás A Bankszövetség elnöke indokoltnak és helyesnek nevezte az árfolyamkockázat kivezetését a lakossági jelzáloghitelezési piacról, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az elszámolás az autó- és fogyasztási hitelesek terheit is enyhíti.
2015. január 19. 18:58 Raoul Wallenberg eltűnésének 70. évfordulójáról emlékeztek meg Budapesten Raoul Wallenberg svéd diplomata eltűnésének 70. évfordulójáról emlékeztek meg hétfőn Budapesten. Az ünnepség keretében átadták az idei Raoul Wallenberg-díjakat.
2015. január 19. 18:53 A jelenlegi igazgató az egyetlen pályázó a Győri Balett vezetői posztjára A Győri Balett jelenlegi vezetője, Kiss János az egyedüli jelentkező a 2015-2020 közötti időszakra kiírt pályázaton a társulat igazgatói posztjára - tájékoztatta Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának sajtófőnöke hétfőn az MTI-t.
2015. január 19. 18:41 Kiemelt beruházás lesz Gül Baba türbéjének rekonstrukciója A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánította Gül Baba türbéjének műemléki felújítását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
2015. január 19. 18:36 Davosban Amerika a "feltörekvő gazdaság" A héten a világ vezető politikusai, cégfőnökei és hírességei a svájci Davosban tanácskoznak az új év főbb trendjeiről. Itt szoktak a feltörekvő piacgazdaságok is befektetőkre vadászni - ezúttal azonban minden a figyelem növekedésnek indult Egyesült Államokra összpontosul.
2015. január 19. 18:29 A Magyar Iszlám Közösség visszautasítja a vádakat A Magyar Iszlám Közösség visszautasítja a Hír TV Célpont műsorában elhangzottakat, miszerint vezetésük milliókat követelt az egyházi finanszírozásért cserébe egy szociális szolgáltató cégtől.
2015. január 19. 18:18 Huszonöt milliós bírságot kapott a Culevit A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértést állapított meg a Culevit Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. (Culevit Kft.) Culevit elnevezésű termékeinek reklámozásával kapcsolatban, ezért 25 millió forint bírságot szabott ki a cégre és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását. A Culevit közölte: törvénysértőnek tartja a GVH döntését és közigazgatási perben meg fogja támadni.
2015. január 19. 17:58 Rogán: Magyarország rosszul járna, ha az eurót választaná a forint helyett Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szerint 2020-ra teljesülhetnek az euró magyarországi bevezetésének feltételei, de ezt akkor érdemes lesz majd megfontolni, mert úgy látja, az ország nem jól, hanem inkább rosszul járna, ha az eurót választaná a forint helyett fizetőeszköznek.
2015. január 19. 17:54 Az Iszlám Államot és a franciaországi merénylőket éltető felvonulás a Gázai övezetben Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet és a párizsi merényleteket elkövető szélsőséges iszlamistákat éltető felvonulást tartottak hétfőn szalafisták a Gázai övezetben, a rivális Hamász palesztin szervezet biztonsági erőinek engedélyével.
2015. január 19. 17:42 Rogán: ingatlaneladások nélkül nem újult volna meg a Belváros Rogán Antal szerint ha az V. kerületi önkormányzat nem értékesített volna üzlethelyiségeket, nem alakulhatott volna ki egy európai léptékű Belváros.
2015. január 19. 17:41 Csökkentenék az alkoholok jövedéki biztosítékát Húszmillió forintra csökkentené az alkoholok jövedéki biztosítékát a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János és parlamenti államtitkára, L. Simon László.
2015. január 19. 17:38 Megérkezett az új amerikai nagykövet Megérkezett hétfőn délután állomáshelyére az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, Colleen Bradley Bell.
2015. január 19. 17:36 Kiújulhat a háború Ukrajnában Az ukrán vezetés megerősítette, hogy a teljes frontvonalon harci cselekmények folynak az oroszajkú szakadárok ellen. Kijevben közölték, hogy visszafoglalták a donyecki repteret, miközben több ukrán városban szolidaritási menetet tartottak a szervezők megfogalmazása szerint "a terror áldozataira emlékezve".
2015. január 19. 17:35 NGM: nemzetközi érdeklődés a magyar megoldások iránt Több közép-európai ország kormánya kért tájékoztatást a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM) a devizahitelek kivezetésének magyar megoldásairól.
2015. január 19. 17:28 Szabó Marcel: meg kell őrizni Magyarország GMO-mentességét A magyar kormánynak erőteljesebben kell képviselnie az ország GMO-mentességét az Európai Unió (EU) és az Amerikai Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalásokon - mondta Szabó Marcel, az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
2015. január 19. 17:14 Az olajárak csökkenése nem hat a megújuló energiákra Az Egyesült Arab Emírségek szerint az olajárak csökkenésének valószínűleg nincs hatása a megújuló energiák iparágának fejlődésére.
2015. január 19. 16:57 Nadal "okosütője" minden adatot rögzít Minden teniszmérkőzés vagy edzés közben végrehajtott ütést rögzít a 14-szeres Grand Slam-tornagyőztes Rafael Nadal "okosütője".
2015. január 19. 16:44 A kurdok visszafoglaltak egy stratégiailag fontos dombot Kobani mellett A kurd önvédelmi erők visszafoglaltak az Iszlám Államtól (IÁ) egy stratégiailag fontos dombot a szíriai-török határon fekvő Kobani mellett, és ezzel szinte teljesen kiszorították a dzsihadista szervezet harcosait a négy hónapja ostromolt városból és közvetlen környékéről - közölték hétfőn kurd harcosok és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
2015. január 19. 16:29 600 milliárd eurós lehet az EKB kötvényvásárlási programja A Reuters hírügynökség által megkérdezett 20 pénzpiaci kereskedő közül 18 szerint az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön bejelenti, hogy megkezdi az államkötvények vásárlásával is járó mennyiségi monetáris lazítást (QE). A QE program keretösszege 600 milliárd euró lehet.
2015. január 19. 16:20 Cameron: tovább kell szigorítani az EU-bevándorlás szabályait Még tovább kell szigorítani az Európai Unió más országaiból érkező munkavállalók szociális ellátásának szabályozását, mert az eddig elért eredmények nem elégségesek - mondta hétfőn a brit miniszterelnök.
2015. január 19. 16:14 Csökkent a befektetési alapok vagyona decemberben Decemberben 25 milliárd forinttal mérséklődött a befektetési alapok vagyona, a 2014-es év egészében ugyanakkor 854 milliárd forint volt a vagyongyarapodás.
2015. január 19. 16:06 Szijjártó: Európa érdeke az együttműködés Oroszországgal Európa hosszú távú érdeke a magyar álláspont szerint az, hogy kiszámítható, egészséges, kiegyensúlyozott, a partnerségen, valamint egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló együttműködés alakuljon ki Oroszországgal - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben az uniós külügyminiszterek tanácskozásának alkalmával.
Fontos kérdés a német vádirat után: ha Ukrajna robbantotta fel az Északi Áramlatot, NATO-tagállamra támadt?
21:38 Az amerikaiak 75 százaléka nem támogatja Grönland bekebelezését - közölte az egyik republikánus szenátor