2006. április 24. 15:59 Kuncze: csak feltételekkel lehet koalíció Az SZDSZ csak akkor vállalja a közös kormányzást az MSZP-vel, ha a liberális párt programjának nagy része megvalósulhat - közölte a párt elnöke.
2006. április 24. 15:54 Rendszerváltozást követelnek a gazdaság szereplői Kisebb és hatékonyabb, tervezhető bevétellel rendelkező államot, ésszerűbb központi államigazgatást követelnek a magyar gazdaság meghatározó szereplői a politikától.
2006. április 24. 15:52 Járai szerint az IMF-től kellene tanácsot kérni A jegybank elnöke szerint Magyarországra kellene hívni a Nemzetközi Valutalap (IMF) küldöttségét, hogy tanulmányt készítsen a magyar gazdaság helyzetéről, majd ennek alapján állítson össze egy cselekvési programot.
2006. április 24. 15:36 400 milliárdos kiigazításra lenne szükség A megalakuló új kormánynak a piac kényszerítő ereje nélkül is meg kell hoznia a költségvetés helyzetet javító intézkedéseket - mondta az InfoRádiónak Gáspár Pál. Az ICEG Európai Központ igazgatója szerint a szükséges 400 milliárd forint körüli kiigazítás az egészségügyi- és oktatási rendszer reformja és az adóbevételek hatékonyabb ellenőrzése révén érhető el leghamarabb.
2006. április 24. 15:31 Gyurcsány: jön a reformkor A hét végén, csütörtökön és pénteken kezdődnek meg a koalíciós tárgyalások az MSZP és az SZDSZ között Balatonőszödön - jelentette be Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
2006. április 24. 15:25 Nyolc forinttal emelkedik a benzin literenkénti ára Szerdától 8 forinttal kell többet fizetni egy liter benzinért, a gázolaj ára 6 forinttal emelkedik.
2006. április 24. 14:59 Érkeznek a külföldön leadott voksok Folyamatosan érkeznek külföldről a választási urnák az Országos Választási Központba. A szavazólapokat szombaton keverik a 110 választókerület magyarországi szavazatai közé. A második forduló jogi eredményét legkésőbb szombat este lehet kihirdetni.
2006. április 24. 14:55 Korábban kezdődik a budapesti szúnyogirtás Korábban kezdődik idén a szúnyogirtás Budapesten. Szántai Károly fővárosi ÁNTSZ osztályvezető főorvosa elmondta, hogy a május elejére tervezett irtásra az árvíz és a tavalyi csapadékos év miatt van szükség.
2006. április 24. 14:31 Nem változott a jegybanki alapkamat A Monetáris Tanács nem módosította a 6 százalékos jegybanki alapkamatot hétfői ülésén - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
2006. április 24. 14:15 Rekorder a magyar deficit Az Európai Bizottság arra emlékeztette a következő magyar kormányt, hogy Brüsszel várja az államháztartási hiány csökkentéséről szóló programot. A testület pénzügyi biztosának szóvivője utalt arra is, hogy tagállamok között Magyarországon a legnagyobb arányú a deficit.
2006. április 24. 13:53 Négy és fél évet kapott Simon Tibor gyilkosa Első fokon 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság (FB) Simon Tibor meggyilkolása kapcsán az elsőrendű vádlottat, Galambos Jánost. Szintén halált okozó testi sértés miatt a másodrendű vádlott másfél évet, a harmad és negyedrendű vádlott pedig 1 év 4 hónapot kapott garázdaság miatt.
2006. április 24. 13:36 Katonák erősítik a gátat Csongrádnál Vízügyi szakemberek irányításával katonák erősítik a gátat Csongrádtól délre, ahol a hét végén 50 méteres szakaszon megcsúszott a Tisza töltése - közölte a helyszínen a munkálatokat irányító Kovács József ezredes.
2006. április 24. 13:22 A holokauszt áldozataira emlékeznek Izraelben A második világháborúban elkövetett náci népirtás hatmillió zsidó áldozatára emlékeznek ma estétől Izraelben.
2006. április 24. 13:15 Eltérő vélemények az olajtermelésről Nem közeledett az olajkitermelők és a nagyobb fogyasztók álláspontja az OPEC hétvégi tanácskozásán. A résztvevők a finomítók hatékonyságát növelnék.
2006. április 24. 13:14 Microsoft kontra Európai Unió A Microsoft amerikai szoftveróriás egy luxemburgi bíróságon támadta meg az Európai Bizottság két évvel ezelőtti monopóliumellenes döntését. A szoftvercég szerint nem csak a most kifutó Windows operációs rendszer, hanem az egész iparág jövője forog kockán a perben, amely évekig is elhúzódhat.
2006. április 24. 12:51 Ami a választások után jön Az új Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök hívja össze a választás végeredményének kihirdetését követő egy hónapon belül. Jogerős végeredmény várhatóan május 7-8-án lesz.
2006. április 24. 12:40 Eperjes hangja lesz a téma Holnap tárgyal az Országos Választási Bizottság az Eperjes Károly színművész hangján szombaton megszólalt, választásra buzdító telefonüzenetekről - közölte az Országos Választási Bizottság elnöke.
2006. április 24. 12:37 Készül Izrael új biztonsági doktrínája Izraeli védelmi szakértők azt javasolják a kormánynak, hogy költsön többet a nukleáris és a terrorfenyegetések elhárítására.
2006. április 24. 12:34 Az amerikaiak elhagyják Nepált Nepál elhagyására szólította fel a diplomatákat és hozzátartozóikat az uralkodó elleni folyamatos tüntetések miatt az amerikai külügyminisztérium.
2006. április 24. 12:32 Írásszakértők azonosították a gyilkosságok elrendelőit A Szaddám Huszein elleni per nyolc vádlottja közül hét katonai vezető aláírása szerepel azokon a dokumentumokon, amelyeken 1982-ben elrendelték egy síita falu 148 lakójának kivégzését.
2006. április 24. 12:29 Apadnak a Körösök Apadnak a Körösök - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
2006. április 24. 12:21 "Olyan vonnegutos" "Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött, csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának" - indítja legújabb könyvét Kurt Vonnegut. A kötet már magyarul is olvasható.
2006. április 24. 12:19 A Fidesz rosszabbul járt az egységgel? Bár Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt mondta, hogy az együttműködés és összefogás című tantárgyból "hasaltak el", a választási eredmények azt mutatják: ahol megvalósult a jobboldali egység, ott sok esetben vesztett a polgári oldal jelöltje.
2006. április 24. 12:03 Egy bukás anatómiája: 16 éve polgármester, mégis legyőzték A választások második fordulójának talán legnagyobb meglepetése Gémesi György gödöllői polgármester veresége. Az eredmény ugyan nem végleges, de meglepetés lenne, ha a még fel nem dolgozott szavazatokkal a jobboldali politikus meg tudná fordítani a versenyt az MSZP jelöltjével, Fogarasiné Deák Valéria Eszterrel szemben.
2006. április 24. 12:00 Összeomolhat az euró? Egy vezető belga közgazdász szerint ha nem sikerül Európában politikai egységet teremteni, belátható időn, 10-20 éven belül összeomolhat az euró. Múlt héten a európai központi bank új tagja, a német Jürgen Stark hasonlóképpen fogalmazott.
2006. április 24. 11:36 Bod Péter Ákos: azonnali döntés kell Bod Péter Ákos közgazdász szerint a megalakuló kormánynak minél hamarabb döntenie kell a gazdaságot érintő reformintézkedésekről, ha még idén bevételnövelést akar elérni.
2006. április 24. 11:08 A Financial Times szerint már hétfőn bejelenthetik a megszorító intézkedéseket A külföldi médiumok a magyar választásokról szóló tudósításaikban elsősorban azt emelik ki, hogy a rendszerváltás óta most fordult elő először Magyarországon, hogy egy kormány újra bizalmat kapott a választóktól. Ugyanakkor majdnem mindegyik összefoglaló emlékeztet a magyar gazdaság problémáira is és felhívja a figyelmet a mielőbbi cselekvés fontosságára.
2006. április 24. 11:02 Fogyunk, de lassabban Bár egyre kevesebben élnek Magyarországon, csökkent a népességfogyás üteme az év első két hónapjában. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a korábbi évek hasonló időszakéhoz képest ugyan kevesebb a születések száma, de az meghaladja a halálozási adatokat.
2006. április 24. 10:39 Elérheti az MSZP az abszolút többséget: 11 helyen még nyitott a verseny Bár a választókerületenkénti egy zárt szavazókör miatt még napokig egyik választókerületben sincs hivatalos végeredmény, csak 11 olyan kerület maradt, ahol még matematikailag lehetséges a fordulat. A 11-ből jelenleg 6-ban az MSZP, 5-ben a Fidesz jelöltje vezet.
2006. április 24. 10:23 Aki legyőzte Dávid Ibolyát Az MDF számára sikert hozott a választás, a párt elnöke, Dávid Ibolya azonban egyéni képviselőjelöltként súlyos vereséget szenvedett. A népszerűségi versenyt folyamatosan vezető politikust lakóhelyén, a Tolna megyei Tamásiban a Fidesz jelöltje utasította maga mögé.
2006. április 24. 09:39 Orbán Viktor lesz a Fidesz frakcióvezetője? Az InfoRádió úgy értesült, hogy várhatóan Orbán Viktor pártelnök lesz a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. Közben hétfő reggel az ellenzéki párt vezetője bejelentette, hogy a Fidesz teljes elnöksége felajánlja lemondását a következő kongresszuson.
2006. április 24. 09:17 Kiáltvánnyal fordultak a gazdasági szereplők a kormányhoz Tizenhat gazdasági érdekképviselet hétfőn több napilapban megjelentetett fizetett sajtóhirdetésben kérte együttműködésre az új kormányt és a politikai pártokat Magyarország felemelkedéséért.
2006. április 24. 09:05 Több mint 1800-an hagyták el házukat Eddig több mint 1800-an hagyták el otthonukat Jász-Nagykun-Szolnok megye három településén, a Körös torkolatnál múlt héten megrepedt gát miatt.
2006. április 24. 09:04 Ki épít gátat a Rómain? Óbuda vezetése azt javasolja, hogy a Hajógyári-sziget déli részére konferencia- és szabadidőközpontot tervező cég közúti alagút helyett inkább a Római-part gátépítésébe szálljon be. Demszky Gábor azonban azt mondta: ehhez újra kellene kezdeni a tárgyalásokat, és akkor a héten nem dönthetne a fővárosi közgyűlés.
2006. április 24. 08:30 Madonna és Angelina Jolie közös leszbikus szeretője A hírek szerint Madonna leszbikus kapcsolatba keveredett egy szupermodellel. Az énekesnőt Jenny Shimizu-val, Angelina Jolie korábbi partnerével hozta össze a sajtó.