2006. augusztus 14. 12:54 Az elnök is lemondott a választási ígéretei teljesítéséről A Real Madrid futballklub lemondott az eddig megszerzendőként számon tartott Kakáról, Arjen Robbenről és Cesc Fabregasról.
2006. augusztus 14. 12:52 Soron kívül ellenőrzik a tűzijátékokat Soron kívüli ellenőrzéseket rendelt el az ünnepi tűzijátékok helyszínein a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság.
2006. augusztus 14. 12:46 Augusztus 20.: a spórolás elérte a nemzeti ünnepet A Nexus Reklámügynökség Kft. szervezi az augusztus huszadikai állami ünnepségsorozatot, ami 23 millió forinttal kevesebbe kerül, mint tavaly - mondta az InfoRádiónak a kormányszóvivő.
2006. augusztus 14. 12:01 Az OTP nem vesz újabb bankot Ukrajnában Az OTP Bank aktualizálta stratégiáját a kormány megszorító csomagjának tükrében - közölte a magyar pénzintézet alelnöke.
2006. augusztus 14. 11:54 Az internet a tévét is leelőzheti? Egy brit felmérés szerint rohamosan növekszik az online hirdetések aránya, egymás után szorítva maga mögé az eddig verhetetlennek tűnő hagyományos médiatípusokat. A napilapok és a televízió még vezet ugyan, de a szakemberek szerint valószínűleg már nem sokáig.
2006. augusztus 14. 11:50 Az Artmedia 50 millióval támogatja a Ferencvárost A napokban 50 millió forintos támogatás érkezik az Artmediától a Ferencvároshoz, miután a klub elnöke, Ináncsy Miklós vasárnap este Szlovákiában megegyezett Ivan Kmotrikkal, az Artmedia Bratislava tulajdonosával.
2006. augusztus 14. 11:39 Merénylet Srí Lankán Felrobbantottak egy diplomáciai gépkocsit Srí Lanka fővárosában, hét ember meghalt, tíz megsebesült.
2006. augusztus 14. 11:27 Életbe lépett a tűzszünet Libanonban Hétfő reggel hét órakor életbe lépett az Izrael és a libanoni síita Hezbollah közötti tűzszünet. Az izraeli kormányfő már hajnali egy órakor elrendelte a libanoni harcok befejezését.
2006. augusztus 14. 11:23 Már az elnök is blogot ír Sok más politikushoz hsaonlóan az iráni elnök is elkezdett internetes naplót írni. Első bejegyzésében Mahmud Ahmadinezsád gyerekkorára emlékezett vissza és azt kérdezte olvasóitól: úgy gondolják-e, hogy az Egyesült Államok és Izrael világháborút akar indítani?
2006. augusztus 14. 11:20 Egy évvel tovább él a Panelplusz program Egy évvel, 2007. december 31-éig meghosszabbította a Panel Plusz Hitelprogramon belül igényelhető hitel határidejét a Magyar Fejlesztési Bank.
2006. augusztus 14. 11:04 Külföldi út az idegenellenesség "büntetése"? Egy skót kisváros önkormányzata Lengyelországba akarja küldeni tanulmányi kirándulásra fiatal bajkeverők egy csoportját, miután a városban megnőtt a bevándorlók és családjaik elleni támadások száma. Az ötlet onnan jött, hogy az atrocitások elkövetői gyakran teszik fel a kérdést: miért nem maradnak otthon a lengyel bevándorlók?
2006. augusztus 14. 10:49 A NASA elhagyta a Holdra szállás eredeti filmfelvételét Minden idők egyik leghíresebb televíziós felvétele azokat a perceket örökíti meg, amikor először lépett ember a Holdra. Neil Armstrong mozdulatát a XX. század egyik jelentős történelmi pillanatának tartják sokan, ezért is megdöbbentő az állítás: az amerikai űrhivatal elhagyta az eredeti felvételeket.
2006. augusztus 14. 10:34 Nyilvánosságra hozzák a 85 ezer milliárdot zsebre tévő politikusok listáját Nigéria komoly politikai viharokra készül a jövő tavaszi választások előtt, miután az ország pénzügyi nyomozó hatóságának vezetője bejelentette: nyilvánosságra hozzák azoknak a vezető politikusoknak a listáját, akik összesen mintegy 400 milliárd fontnyi, azaz több mint 84 ezer milliárd forintnyi olajbevételtől fosztották meg az országot.
2006. augusztus 14. 09:44 Mit olvasnak a képviselők? A Da Vinci-kód már két éve kint van a könyvesboltok polcain, és ez elegendő idő arra, hogy lecsússzon minden bestseller listáról. Egyet kivéve: a brit parlamenti képviselők kedvenc könyveinek sora. Ezzel a brit honatyák ki is érdemelték a szigetország leglassabb olvasóinak címét.
2006. augusztus 14. 09:36 Minden idők legjobb ágyjelenetei A Bridget Jones egyik ágyjelenetét találták minden idők legjobbjának a megkérdezettek abban a közvélemény-kutatásban, melyet az egyik brit ágygyártó készített. A dobogón szerepel még az Elemei ösztön jégvágós jelenete és Az ördögűző is.
2006. augusztus 14. 09:20 Percenként 30 ezer forintot keres a Harry Potter írója J. K. Rowling, a Harry Potter-kötetek szerzője tavaly 77 fontot, azaz több mint 30 ezer forintot keresett percenként. Az írónő rekordbevételével az egyetlen nem amerikai a Forbes magazin tízes listáján, amely keresetük alapján állítja sorrendbe a szórakoztatóipar sztárjait.
2006. augusztus 14. 09:01 Az angol királynő majdnem lemondott a trónról Diana halála után? Az angol királynő a trónról való lemondást fontolgatta Diana hercegnő halála után, amikor a királyi család érzéketlennek tűnő lépései közharagot váltottak ki - állítja egy szeptemberben a mozikba kerülő brit film.
2006. augusztus 14. 08:57 A tőzsde vezetője adókedvezménnyel ösztönözné a befektetéseket Adókedvezménnyel ösztönözné a hosszú távú tőzsdei befeketetéseket a Budapesti Értéktőzsde megbízott vezérigazgatója. Mohai György azt mondta: erre konkrét javaslata van a tőzsdének.
2006. augusztus 14. 08:52 Kuncze: kiváncsian várjuk, mint mond a kormányfő Világos, egyértelmű konvergencia programot szeretne az SZDSZ elnöke. Kuncze Gábor közölte: a párt ügyvivői kedden találkoznak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.
2006. augusztus 14. 08:47 Kiraboltak egy pénzintézetet Budán Fegyverrel támadtak meg egy pénzintézetet Budán, az elkövetők elmenekültek. A támadást hétfőn reggel, nem sokkal nyolc óra előtt követte el két férfi a MOM Park bevásárlóközpont mellett.
2006. augusztus 14. 08:32 Nincs kedvük a szexhez a nőknek a párkapcsolatban Egy évvel a párkapcsolat kezdete után a nők nemi vágya rohamos csökkenésnek indul. Négy év után a 30 éves nőknek már csak kevesebb, mint fele kívánja rendszeresen a szexet - állítják német tudósok.
2006. augusztus 14. 08:30 A pornósztár, a fehérnemű és a foci Biztosítás hiányában nem léphet pályára a Lingerie Bowl (Fehérnemű Kupa) mérkőzésen az egyik legnagyobb pornósztár, Jenna Jameson.
2006. augusztus 14. 08:18 Kétszáz halottja van Kínában a tájfunnak Kínában több mint kétszáz halottja van az utóbbi 50 év legerősebb tájfunjának. 108 embert még keresnek a hatóságok, többségük a tengeren tűnt el.
2006. augusztus 14. 08:09 Elárverezik a hírhedt merénylő késeit és naplóját Árverésre bocsátják az interneten a "Unabomber" néven elhíresült amerikai merénylő néhány személyes tulajdonát. Theodore Kaczynski jelenleg négyszeres életfogytiglani börtönbüntetését tölti 18 éven át küldözgetett levélbombái miatt.
2006. augusztus 14. 07:53 "Drámai módon" megrendült a lakosság bizalma A GKI Gazdaságkutató legutóbbi adatai szerint minden ágazatban romlottak a magyar gazdaság helyzetére vonatkozó várakozások, és 2 százalékponttal növekedett a következő 3 hónapra várt átlagos infláció.
2006. augusztus 14. 07:48 Ötszázmilliót nyertek, de tovább dolgoznak a McDonald's-ban Egy brit pár, akik 1,3 millió fontot, azaz mintegy 520 millió forintot nyertek a lottón, nem adja fel gyorséttermi munkáját. "Ha nem dolgoznánk, csak otthon ülnénk és költenénk a pénzt" - mondja Luke Pittard, aki - szintén a McDonald's-ban dolgozó - kedvesével együtt először egy közös házra és az esküvőre költ.
2006. augusztus 14. 07:47 A boldog házasság titka: a rossz kezdet Azok, akik hullámvölgyben kezdik meg házas életüket, sokkal valószínűbb, hogy boldogan élnek majd párjukkal, mint azok, akik jól érzik magukat bőrükben, amikor az oltár elé állnak - állítják amerikai tudósok, akik maguk is meglepődtek kutatásuk eredményén.
2006. augusztus 14. 07:00 A szlovák kormányprogramban nincsenek magyarok Nincs arra garancia, hogy az elmúlt nyolc év kedvező szlovákiai kisebbségpolitikája a Fico-kormány alatt is folytatódni fog - fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti-Etnikai Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. Szarka László történész elmondta, az új szlovák kormányprogram csak általánosságban beszél a kisebbségekről, konkrétan nem is nevezi meg a magyarokat.
2006. augusztus 14. 06:41 Kötelező lehet a tompított fényszóró Európában Az Európai Bizottság azt fontolgatja, hogy minden tagországban kötelezővé teszi az autósok számára a tompított fényszóró nappali használatát lakott területen kívül.
2006. augusztus 14. 06:33 Rekordnyereséget ért el az OTP Az OTP Bankcsoport a második negyedévében újabb rekord nagyságú, 46,7 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el a nem auditált, konszolidált, nemzetközi jelentési szabványok alapján.
2006. augusztus 14. 06:32 Szocialista bírálat a pénzügyminiszternek Egyre több kritika éri szocialista polgármesterek és jelöltek részéről Veres Jánost. A legfőbb kifogás ellene az, hogy a Gyurcsány-csomagról tett ellentmondó kijelentéseivel rontja az MSZP-s jelöltek önkormányzati választási esélyeit.
2006. augusztus 14. 05:51 Száznyolcvan milliós vizsgálat egy 35 ezres számla miatt Egy brit rendőr azzal vádolja feletteseit: 450 ezer fontot, azaz mintegy 180 millió forintot vesztegettek el arra, hogy kivizsgálják 90 fontról, azaz 35 ezer forintról benyújtott számláját. A férfit három teljes évre felfüggesztették a benzinszámla vizsgálatának idejére. Ezalatt végig teljes fizetést kapott.
2006. augusztus 14. 05:35 Elkeseredett harc egy auschwitzi bőröndért Elkeseredett bírósági háború folyik egy régi, kartonpapírból készült barna bőröndért, amely valaha egy Auschwitzba hurcolt zsidó férfié volt. Az egyik oldalon az auschwitzi múzeum áll, amely nem akarja elveszíteni egyik legértékesebb kiállítási darabját, a másik oldalon az egykori tulajdonos fia, aki szeretné visszakapni az apjától maradt egyetlen tárgyi emléket.
2006. augusztus 14. 05:23 A másfél milliót érő "hányadék" Egy tíz éves brit kislány 3500 fontot, azaz mintegy 1,5 millió forintot keresett családjának, amikor a tengerparton kagylógyűjtögetés közben összeszedett egy kis "bálnahányást" is. Az ámbrás cetek belében képződő ámbráért ugyanis grammonként 10 fontot fizet a szépségipar.
2006. augusztus 14. 05:12 Vége Lenin mintafalujának? A szovjet intellektuális és tudományos elit kísérleteként felépült Szokol falucska, amelynek létrehozását annak idején Lenin is támogatta, túlélte Sztálint, a II. világháborút és egy hatalmas hurrikánt is. Az orosz újgazdagok rohamának azonban úgy tűnik, nem tud ellenállni.