2006. október 20. 16:34 A Fidesz október 23-án jelenti be döntését A Fidesz október 23-ai budapesti megemlékezésén jelentik be, hogy a párt folytatja-e Kossuth téri demonstrációsorozatát - mondta Szijjártó Péter szóvivő.
2006. október 20. 16:29 Az IMF keményítést vár Budapesttől A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azonnali intézkedések meghozatalára sürgette Magyarországot, hogy ezzel állítsa helyre gazdaságpolitikája hitelességét. Az IMF a költségvetés és a pénzügyi mérleg egyidejű hiányának csökkentésére szólította fel az új uniós tagországok közül ebben a vonatkozásban legrosszabbul teljesítő Magyarországot. Veres János pénzügyminiszter szerint az aggályok alaptalanok.
2006. október 20. 16:10 BKV-busz és kisteherautó karambolja Egy kisteherautó összeütközött egy BKV-busszal Budapesten, a XXII. kerületben - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
2006. október 20. 15:58 Ismét túladnak Ferihegyen Német tulajdonba kerül a Budapest Airport, miután az anyavállalatot, a brit repülőtér-üzemeltető BAA-t megvásárolta a spanyol Ferrovial-csoport. A Ferrovial a brit repülőterekre kíván koncentrálni, a többit eladja.
2006. október 20. 15:43 Megszűnik az aranyrészvény Az aranyrészvény jogintézményének megszüntetéséről nyújtott be törvényjavaslatot Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter. Az érintett társaságoknál a közösségi érdekeket - amennyiben szükséges - hatósági jogosítványokkal biztosítanák.
2006. október 20. 15:21 Gallup: az MSZP elveszítette Budapestet Az önkormányzati választások után a Fidesz továbbra is jelentősen vezet az MSZP előtt. Miközben 2006. májusi választások óta minden hónapban nő néhány százalékkal azoknak az aránya, akik úgy nyilatkoznak, hogy nem mennének el szavazni, a kormánypártokat és az ellenzéket támogatók tábora stabil.
2006. október 20. 15:09 Az emberek többsége családi házban él Magyarországon az átlagos lakás 78 négyzetméteres családi ház, és ha az országban egyenletesen oszlana el a lakásállomány, mindenkinek saját szobája lenne.
2006. október 20. 15:08 Forradalmi villamos a Nagykörúton Forradalmi villamos jár a Nagykörúton. Az '56-os jelzésű, 1956-ban készült villamos a forradalom 50. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat budapesti eseményeit hirdeti. A három kocsiból álló szerelvény utasokat nem szállít.
2006. október 20. 14:57 Gyógyszeres kezelés a memóriazavarra? Jó és rossz memóriával rendelkező emberek génjeinek összehasonlításával svájci és amerikai kutatók felfedezték az úgynevezett kibra gént, amely az emlékezőképességért felelős.
2006. október 20. 14:47 Az SZDSZ-nek tetszik a költségvetési javaslat Támogatja a kormány konvergencia-programnak megfelelő jövő évi költségvetési javaslatát az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja - közölte a párt elnöke.
2006. október 20. 14:23 A sok kenyér növelheti a veserák kockázatát A sok kenyeret fogyasztó embereket nagyobb arányban fenyegeti a veserák - mutatta ki egy olasz tanulmány. A szakemberek szerint az eredmény figyelemre méltó, de csak további vizsgálatok bizonyíthatják az összefüggés szorosságát.
2006. október 20. 14:22 Megválaszolatlan kérdések a vizitdíjról Évente legfeljebb 20 orvosi vizsgálat után kell alkalmanként 300 forintos vizitdíjat fizetni annak a betegnek, aki a saját háziorvosához jár. A kiadás azonban meghaladhatja a 6.000 forintot azoknál, akik indokolatlanul keresik fel az ügyeletet, vagy beutaló nélkül mennek szakrendelésre. Hogy ez pontosan milyen eseteket takar, azt egyelőre nem lehet tudni.
2006. október 20. 13:31 Lemondott a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya Pénteken délelőtt lemondott posztjáról Szilágyi Péter, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Szilágyi Péter szakmai beszámolóját csütörtökön a szövetség elnöksége nem fogadta el és a bizalmi szavazáson is csak a szükséges voksok minimumát kapta meg.
2006. október 20. 13:22 Sólyom László levele George Bushhoz Sólyom László magyar államfő pénteken levélben mondott köszönetet az Amerikai Egyesült Államok elnökének a döntésért, amellyel George W. Bush 2006. október 23-át az elismerés napjának nyilvánította.
2006. október 20. 13:18 A Kossuth téri tüntetők a főváros körüli útzárral fenyegetnek A Kossuth téri tüntetők pénteken 12 óra után is folytatják tiltakozásukat, és ha bármiféle "erőszakos atrocitás" éri megmozdulásukat, a főváros körül útzárakat telepítenek - közölte a téren egy hónapja alakult Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik ügyvivője.
2006. október 20. 13:15 Uniós kikényszerítési eljárás Magyarországgal szemben Miközben az uniós vezetők a többi mellett az energiabiztonságról tárgyalnak az EU-csúcson, a brüsszeli bizottság tervet fogadott el arról, hogy 14 éven belül 20 százalékkal kell csökkenteni az uniós tagállamok energiafelhasználását.
2006. október 20. 13:05 Robbie Williams megvált a nadrágjától, Shakira csalódott Csalódottan távozott az MTV latin-amerikai zenei díjátadójáról Shakira, mivel hat jelölése ellenére csak egy díjat vehetett át.
2006. október 20. 13:04 Még mindig nagy a feszültség Olaszliszkán Még mindig nagy a feszültség a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Olaszliszkán, ahol vasárnap gyermekei szeme láttára vertek agyon egy 44 éves általános iskolai tanárt. A férfi a lincselést megelőzően eddig tisztázatlan körülmények között autójával elsodort egy 11 éves kislányt.
2006. október 20. 13:03 Fél éven belül magyar tulajdonba kerülhet a Táncsics-ház A korábbi tervekhez képest hamarabb, már fél éven belül magyar tulajdonba kerülhet a budai Várban található, jelenleg amerikai kézben lévő Táncsics-ház. Az erről szóló szándéknyilatkozatot Göncz Kinga külügyminiszter és April Foley budapesti amerikai nagykövet írta alá.
2006. október 20. 12:36 A hátukon cipelték a kendert, amikor találkoztak a rendőrökkel Indiai kender ültetvényt számoltak fel a rendőrök Szigetmonostoron. A nyomozók 75 millió forint piaci értékű, kábítószer előállítására alkalmas növényt foglaltak le.
2006. október 20. 12:34 Ünnepi vonatokat indít a MÁV Péntektől hétfőig a szokásosnál több szerelvényt indít a forgalmasabb intercity járatokon a MÁV.
2006. október 20. 12:28 "Jeles férfiaknak minden föld sírhantul szolgál" A görög és a ciprusi-görög kulturális miniszter is részt vesz a magyarországi görögség emlékművének avatásán vasárnap a Petőfi téri parkban. Politidu Márta, a Görög-Ciprusi-Magyar Baráti Társaság elnöke szerint az emlékmű egyik célja, hogy hidat építsen a magyarok és a görögök között.
2006. október 20. 12:15 Lovaggá üthetik David Beckhamet Lovaggá ütheti a királynő David Beckhamet. Ha így lesz, akkor neki a Sir David, az egykori Posh Spice-nak a Lady Victoria megszólítás jár majd. Aktív futballista Stanley Matthews lovaggá ütése óta nem kapott ilyen elismerést.
2006. október 20. 12:02 Kerülje el a fővárost: forgalomkorlátozások mindenfelé Budapest számos pontján forgalomkorlátozások lesznek az október 23-i megemlékezések miatt, a változásokat táblák jelzik. A tilos helyen parkoló gépjárműveket elszállíttatják. Az alábbiakban a Kormányszóvivői Iroda tájékoztatóját közöljük.
2006. október 20. 11:56 Az asztalnál mindenki Putyin barátja szeretne lenni Egyebek mellett az energiabiztonságról tárgyalnak az Európai Unió vezetői finnországi csúcstalálkozójukon. A vacsorán részt veszt Vlagyimir Putyin orosz elnök is, akit sürgetnek majd, hogy engedjen nagyobb teret az európai vállalatoknak az orosz energiaszektorban.
2006. október 20. 11:56 Ákos: "talán sikerült megfelelni a kamaszkori álomnak" Még közelebb címmel, négyéves szünet után jelenik meg Ákos legújabb stúdiólemeze. A zeneszerző-előadó az InfoRádióban arról beszélt, miért tartja művészetnek a rockzenét, kiket tart példaképeinek.
2006. október 20. 11:50 Nincsenek válaszok az Audi-ügy kérdéseire A kormány szeretné, ha az Audi újabb beruházásokat valósítana meg Magyarországon, de nem mindenáron - mondta a gazdasági tárca szóvivője az InfoRádióban annak kapcsán, hogy a német autógyár bejelentette: a szolidaritási adó miatt nem akarja bővíteni győri egységeit. Ábrahám Gergely igen szűkszavúan válaszolt az InfoRádió kérdéseire, ezt azzal indokolta, hogy a tárgyalások még zajlanak a tárca és a cég között.
2006. október 20. 11:48 A rendőrség új ajánlata: "majomketrec" a Kossuth téren A rendőrség legutóbbi ajánlata alapján folyamatosan ötszázan tüntethetnének a Kossuth tér egy elkerített részén, a téren álló sátrat viszont le kellene bontani - mondta el az InfoRádióban a tiltakozók jogi képviselője.
2006. október 20. 11:31 A 31 éves új pénzügyi államtitkár A pénzügyminiszter Tátrai Miklóst, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkárát javasolja pénzügyi államtitkárnak. Veres János javaslatáról levélben tájékoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt.
2006. október 20. 11:30 Tizennyolc teherautót foglaltak le Békéscsabán Békéscsabán 18 teherautót foglaltak le a rendőrök különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.
2006. október 20. 11:17 Az európai foci világbajnoki döntőjét rendezik a hétvégén Nincs Európában más, olyan nagy érdeklődéssel várt bajnoki mérkőzés, mint Spanyolország El Clásicója: a Real Madrid és a Barcelona derbije. Vasárnap este a Bernabéuban találkozik egymással az európai futball két szuperklubja.
2006. október 20. 11:04 Tanácsadó könyv családi vállalkozóknak A Helikon Kiadó gondozásában jelent meg A családi vállalkozás stratégiai tervezése című könyv. Randel S. Carlock és John L. Ward kötetéről a kiadó tulajdonosa az InfoRádióban azt mondta: közérthető formában foglalkozik az üzleti kérdésekkel.
2006. október 20. 11:03 Sólyom: elfogulatlan képet '56-ról! A köztársasági elnök azt várja a történészektől, hogy objektív és elfogulatlan képet alkossanak az 1956-os forradalom történetéről. Sólyom László a Magyar Tudományos Akadémián, az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi tudományos ülésen beszélt pénteken.
2006. október 20. 10:47 A nők egészségére törnek a divatdiktátorok? Újabb sokkoló hírrel álltak elő a divattervezők. Legújabb kollekciójukat már olyan vékony nőknek tervezték, hogy a 0-ás méret is nagynak bizonyult. Azzal nem számolnak, hogy az óvodákban viszonylag keveset keresnek az emberek.
2006. október 20. 10:41 Félmilliós laptopot kaphatnak a fővárosi képviselők Félmillió forintos laptopot kap minden közgyűlési képviselő, ha a jövő heti közgyűlés rábólint a javaslatra. Egy hónapja a leköszönő képviselők 20 ezer forintért vihették haza szolgálati laptopjukat.
Kalas Vivien az új magyar EU-biztosról: nem annyira erős portfólió, de jobb, mint amit jövendöltek neki