2008. szeptember 8. 06:11 Kötelező továbbképzés az adószakértőknek Kötelező, rendszeres továbbképzésre utasította az adótanácsadókat és adószakértőket a Pénzügyminisztérium.
2008. szeptember 8. 06:00 Elpusztult a világ legidősebb gorillája A világ legidősebb, fogságban tartott gorillája 55 évesen pusztult el a dallasi állatkertben, amely több mint fél évszázadon át az otthona volt.
2008. szeptember 8. 05:45 Kevesebb hússal a globális felmelegedés ellen Az embereknek meg kellene fontolni, hogy kevesebb húst fogyasszanak, ugyanis ezáltal csökkenteni lehetne az üvegházhatású gázok kibocsátását, és lehetne tenni a globális felmelegedés ellen - vélekedett Rajendra Pachauri, az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi bizottságának (IPCC) elnöke, aki felhívását egy hétfői beszédében is megismétli.
2008. szeptember 8. 05:31 Eltűnnek a Pireneusok gleccserei Már csak 21 gleccser maradt a Pireneusokban, és ezek is mind eltűnnek még 2050 előtt az éghajlat felmelegedése következtében a legújabb kutatások szerint.
2008. szeptember 7. 21:30 Három grammos a világ legkisebb, kamerával is felszerelt repülőgépe A világ legkisebb, kamerával is felszerelt repülőgépe mindössze 3,07 grammot nyom.
2008. szeptember 7. 21:00 Kétszer biztosan visszatér Pókember Még két Pókember-filmet vállal címszereplőként Tobey Maguire.
2008. szeptember 7. 20:19 Egy gól döntött a Fradi meccsén A Ferencváros 1-0-ra nyert a vendég Jászberény ellen a labdarúgó NB II Keleti csoportjában.
2008. szeptember 7. 20:08 Kikapott a Győr Kecskeméten A Győr 1-0-ra kikapott a Kecskemét otthonában a labdarúgó NB I vasárnapra halasztott mérkőzésén.
2008. szeptember 7. 20:06 Több mint 30 ezren hűsöltek a fővárosi strandokon Több mint 30 ezren voltak a kilenc nyitva tartó fővárosi fürdőben és strandon - közölte Kiss Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. osztályvezető-helyettese.
2008. szeptember 7. 19:56 Az izraeli kormányfő vád alá helyezését javasolta a rendőrség Ehud Omert izraeli miniszterelnök vád alá helyezését javasolta a rendőrség - jelentette vasárnap az izraeli média.
2008. szeptember 7. 19:50 Még gombócból is sok: súlyos vereséget szenvedett a szerbektől a Várhidi-csapat Súlyos, 8-0-s vereséget szenvedett utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén, Belgrádban az U21-es magyar labdarúgó-válogatott.
2008. szeptember 7. 19:42 Az amerikai kormány átveszi a Fannie és a Freddie irányítását Az amerikai kormány átveszi a Fannie Mae és a Freddie Mac, a két legnagyobb jelzálog-hitelező irányítását - közölte vasárnap Henry Paulson pénzügyminiszter.
2008. szeptember 7. 19:30 A kormányfő "választási katasztrófa" felé tart, az ellenzék készen áll A brit Konzervatív Párt készen áll az előrehozott választásokra, ha a kormányzó Munkáspárt úgy dönt, hogy megszabadul Gordon Brown miniszterelnöktől - mondta vasárnap a legnagyobb brit ellenzéki erő vezére. Közben Tony Blair volt kormányfő is azt mondta: utódjának meg kellene fontolnia, hogy távozzon, ha nem akar megsemmisítő vereséget szenvedni.
2008. szeptember 7. 19:22 Újabb NATO-szakértők utaznak Grúziába Újabb NATO-szakértők érkeznek hétfőn Grúziába, hogy felmérjék az orosz beavatkozás után a katonai károkat.
2008. szeptember 7. 19:13 Megvan az első arany a paralimpián - a nap hírei Aranyérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban Sors Tamás a pekingi paralimpián. Horvátországban 14 ember meghalt egy szlovák rendszámú busz balesetében. Ma is megdőlt a melegrekord. A nap legfontosabb hírei szeptember 7-én, vasárnap.
2008. szeptember 7. 18:37 Tömegverekedés a bálon: a polgármester elítéli a történteket Négy ember szúrt sérülést szenvedett szombaton éjjel Jászapátin, ahol egy összeszólalkozás után egy nagyobb társaságban tömegverekedés tört ki. A település polgármestere elítélte a történteket, és közölte: a jövőben nagyon meggondolják, hogy a városban élő kisebbség hasonló rendezvényeihez biztosítanak-e önkormányzati helyiséget.
2008. szeptember 7. 18:12 Hamiltont megbüntették, Massa nyerte a futamot, a McLaren fellebbezne A sportfelügyelők megfosztották Lewis Hamiltont (McLaren-Mercedes) a Forma-1-es Belga Nagydíjon aratott győzelmétől. Az angol versenyző 25 másodperces büntetést kapott, így a harmadik helyre sorolták vissza, mivel előnyt szerzett egy kanyar levágásával a finn Kimi Raikkönen (Ferrari) elleni küzdelemben. A spái futamot a döntés után a brazil Felipe Massa (Ferrari) nyerte a német Nick Heidfeld (BMW-Sauber) előtt.
2008. szeptember 7. 17:45 Sarah Palin népszerűbb az elnökjelölteknél is Az amerikai választási kampány új sztárját, Sarah Palin republikánus alelnökjelöltet az amerikai közvélemény nagyobb hányada látja kedvező színben, mint akármelyik elnökjelöltet - derült ki a Rasmussen friss felméréséből.
2008. szeptember 7. 17:30 Ma is megdőlt a melegrekord A hétvége második napján is megdőlt a melegrekord, ugyanakkor szinte kizárt, hogy idén lesz még ilyen meleg nap, mint vasárnap - közölte Dobosi Erzsébet meteorológus.
2008. szeptember 7. 16:56 A hatos lottó nyerőszámai - nyereményekkel A 36. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 1, 4, 13, 14, 34, 36.
2008. szeptember 7. 16:53 McCain és Obama közösen emlékezik meg szeptember 11-ről Az amerikai elnöki poszt elnyeréséért küzdő John McCain és Barack Obama, félretéve a pártos szembenállást közösen emlékezik meg a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek hetedik évfordulójáról New Yorkban - közölte a két elnökjelölt a hét végén.
2008. szeptember 7. 16:28 Profil: Strabag-pénzek magyar pártoknak? A Profil osztrák hírmagazin hétfőn megjelenő számában olyan iratokat - feljegyzéseket és emlékeztetőket - tesz közzé, amelyek véleménye szerint felvetik annak gyanúját, hogy a Strabag építőipari konszern üzleti előnyszerzés céljából magyarországi pártoknak adományokat nyújtott. A hetilap osztrák politikusokat is érintő cikkét az APA hírügynökség előzetesen részletesen ismertette.
2008. szeptember 7. 16:07 Tűzoltóautóban szült egy nő Szentendrén A tűzoltóság autójában szült egy nő Szentendrén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
2008. szeptember 7. 15:50 Lemondott a német szociáldemokrata pártelnök Médiaértesülések szerint vasárnap lemondott Kurt Beck, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke.
2008. szeptember 7. 15:38 Orbán: A nemzeti érdek mindennél fontosabb Nem az a lényeg, hogy Magyarországon ki a nagyobb Nyugat-, vagy Oroszország-barát, hanem az, hogy ki a leginkább magyarbarát, mert a nemzeti érdek mindennél fontosabb - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken.
2008. szeptember 7. 15:26 Hamiltont megbüntették, Massa nyert A versenyfelügyelők megbüntették Lewis Hamiltont a Forma-1-es Belga Nagydíj után. Az első helyen célba érkező angol versenyző egy szabálytalannak minősített előzési manőveréért 25 másodperces büntetést kapott, így a harmadik helyre sorolták vissza. A spái futamot a döntés után a brazil Felipe Massa nyerte a német Nick Heidfeld előtt. A finn Kimi Raikkönen (Ferrari) az esős spái hajrában nem bírta a csatát Hamiltonnal, és kiesett.
2008. szeptember 7. 15:19 Elsüllyesztettek egy kalózhajót Egy hadihajó elsüllyesztett vasárnap egy szomáliai kalózhajót, és fogságba ejtett 14 kalózt - közölte a szomáliai Puntland tartomány halászati ügyekért felelős minisztere.
2008. szeptember 7. 15:05 Több helyen is ég a bozót Pest megyében Az ürömi hegyen és a visegrádi hegyoldalban is ég a bozót - közölte Dobson Tibor, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
2008. szeptember 7. 14:30 Világcsúccsal lett aranyérmes Sors Tamás Sors Tamás 100 méter pillangón világcsúccsal (59.34 mp) szerezte meg a magyar csapat első aranyérmét a pekingi paralimpián.
2008. szeptember 7. 14:23 Jönnek a záporok, tíz fokkal lesz hűvösebb Vasárnap a késő délutáni, esti óráktól északnyugat felől gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, délután csak nyugaton, éjszaka már másutt is várható eső, zápor, zivatar - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2008. szeptember 7. 14:07 Szlovák buszbaleset Horvátországban: 14 halott Horvátországban 14 ember meghalt és harmincnál több megsérült egy buszbalesetben.
2008. szeptember 7. 13:44 Képriport: halálos karambol a 35-ös főúton Egy halálos áldozata, egy életveszélyes, három súlyos és két könnyebb sérültje van annak a balesetnek, ami akkor következett be, amikor két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délelőtt a 35-ös főút balmazújvárosi leágazásánál - közölte a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese, Balogh Tibor tűzoltó főhadnagy.
2008. szeptember 7. 13:31 Mezszáma lett a neve Hivatalosan is mezszámára változtatta nevét a Cincinnati Bengals amerikaifutball-csapat játékosa.
2008. szeptember 7. 13:29 A Kammerer, Kucsera kajak páros is előre léphet A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajak páros előrébb végezhet a Pekingben 1000 méteren elért olimpiai ötödik helyénél, ugyanis a negyedik lengyel duó egyik tagjának pozitív lett a doppingtesztje, amit a B próba is megerősített.
2008. szeptember 7. 13:15 Stabil a lövői baleset egyetlen túlélőjének állapota Életmentő műtéttel stabilizálták a szombati lövői közlekedési baleset egyetlen túlélőjének, egy 12 éves dél-koreai kislánynak az állapotát - közölte a rendőrség.