2007. május 24. 11:31 Nagy Testvérré válna a Google A világ legnagyobb internetes keresőprogramja, a Google azt tervezi, hogy minden eddiginél nagyobb adatbázist hoz létre, amelyben az emberek személyes adatait is szerepelteti.
2007. május 24. 11:26 Elöregedik a német társadalom Németország elöregedése felgyorsul az elkövetkező évtizedek során. Ezzel egyidőben jelentősen csökken majd a népesség lélekszáma is - állapítja meg a wiesbadeni statisztikai hivatal most nyilvánosságra hozott tanulmánya.
2007. május 24. 10:57 Paolo Maldini világcsúcstartó lett A Milan legendája, csapatkapitánya, szimbóluma masírozott fel az athéni stadion díszpáholyába. Várta őt Michel Platini, az UEFA éppen húsz évvel ezelőtt az aktív játéktól visszavonult, új elnöke. Amikor Platini átadta az érmet Maldininek, kedélyesen megölelte, baráti, gratuláló szavak kíséretében. Jól ismerik egymást - hiszen még játszottak is egymás ellen.
2007. május 24. 10:55 Megakadt a nyomozás az eltűnt kislány után Három hete tűnt el Portugáliából Madeleine McCann, ám a rendőrök semmilyen nyomot nem találtak, amelyen eljuthatnának a gyermekhez, vagy annak elrablájához. A gyanúsítottként kezelt, ám a portugál jog szerint csak szemtanúnak tekinthető Robert Murat elleni vádak is megdőlni látszanak a szakértői vizsgálatok eredményei után.
2007. május 24. 10:51 Késsel döfött a Bosszúálló - videó Az angol lapok szinte egyöntetűen a balszerencsét okolják a Liverpool szerda esti, Bajnokok Ligája-döntőbeli vereségéért, bár többen emlékeztetnek arra is, hogy az angol együttes jelenlegi kerete nem alkalmas a magasabb célok elérésére. Angol lapszemle a szerda esti döntőről, melyen a Milan 2-1-re nyert a Liverpool ellen.
2007. május 24. 10:35 Már harmincnyolc halott a bányarobbanásban A legfrisebb jelentések szerint 38 ember halt meg, amikor metánrobbanás történt reggel egy nyugat-szibériai szénbányában. A tárnákban 217 bányász dolgozott.
2007. május 24. 10:20 MSZP: Zöld utat kaphat Majtényi Az MSZP valószínűleg támogatni fogja Majtényi László ombudsmanná választását. Ezt Mandur László, az Országgyűlés szocialista alelnöke mondta a Magyar Televízió reggeli műsorában. A politikus hozzátette: a párt országos elnöksége délben ülésezik, és ott tárgyalnak majd az államfő jelöltjeiről.
2007. május 24. 10:09 Takács Albert lesz az új igazságügy-miniszter Elvállalja az igazságügyi és rendészeti minisztérium irányítását Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának leköszönő általános helyettese.
2007. május 24. 10:03 Rendőri erőszak: hatalmas meglepetést jósol az ügyvéd Okirat is bizonyítja, hogy a rendőrök által megerőszakolt 21 éves lány az eset után körülbelül egy órán belül feljelentést tett - közölte Tuza Péter, a lány jogi képviselője.
2007. május 24. 09:58 Étteremben tombolt a főemlős - nézze meg! Még két hét sem telt el azóta, hogy egy tajvani állatkertben egy krokodil leharapta egy állatorvos karját, most ugyanott egy orangután kezdett randalírozni.
2007. május 24. 09:44 Mágnessel gyógyíthatják az agy betegségeit? Amerikai kutatók érdekes eredményre jutottak a kísérleteik során: rájöttek, hogy a mágnes segít helyreállítani az agysejteket.
2007. május 24. 09:17 Hétszázmilliós telket szerzett a hajléktalan Egy több mint 700 millió forint értékű telket sikerült megszereznie egy brit hajléktalannak. A férfi így továbbra is London egyik felkapott negyedében lakhat, a nylonból és fából készült viskójában.
2007. május 24. 09:09 "Süssük meg a rákot a defibrillátorral" - viccelődtek a mentősök Gusztustalanul viccelődött újraélesztés közben két mentős. A haldokló férfi valószínűleg azt hallotta utoljára, hogy rajta tréfálkoznak.
2007. május 24. 08:56 Hét iskolást ölt meg a villám Hét gyermeket ölt meg egy villámcsapás Kína középső részének egyik általános iskolájában.
2007. május 24. 08:55 Meztelen séta Berlinben Meztelenül sétált az utcán egy amerikai turista Németország fővárosában. A férfi azt gondolta, hogy Berlinben ezt elnézik neki.
2007. május 24. 08:47 Félnek a gyerekek, ha a szülőjük vezet A volán mögé ülő nőket gyakran leszólják a férfiak, és most egy brit felmérésből kiderült: a gyerekek is nagyobb biztonságban érzik magukat, ha apjuk vezet.
2007. május 24. 08:36 Mégsem marad trilógia A Karib-tenger kalózai? Alig mutatták be a mozikban A Karib-tenger kalózai harmadik részét, a Jack Sparrow kapitányt alakító Johnny Depp máris kijelentette: szívesen bújna akár negyedszer vagy ötödször is az öntörvényű kalóz bőrébe.
2007. május 24. 08:24 Chikán szerint a közszféra a fejlődés legnagyobb gátja Megfelelő gazdaságpolitikával Magyarország megelőzheti a tartós leszakadást a szomszédoktól - mondta az InfoRádiónak Chikán Attila egyetemi tanár, aki szerint a felzárkózást gátolja a versenyképesség romlása.
2007. május 24. 08:10 Rendőrvallomás: "Szoktam uniformisban szexelni" Nagy-Britanniában azzal vádoltak meg egy rendőrt, hogy szolgálat közben, egy női gyanúsított mellett okozott örömet saját magának, a rendőrautó hátsó ülésén.
2007. május 24. 08:00 Kertrendezés Iggy Pop után szabadon Az egyik legszebbnek választották azt a kertet, amelyet Iggy Pop egyik leghíresebb száma ihletett.
2007. május 24. 07:50 Hogyan vigyük nyaralásra a háziállatokat? Háziállatainkat is megviseli a hirtelen jött májusi kánikula, illetve a változékony időjárás, ezért különösen fontos, hogy a kutyák, macskák és egyéb kedvencek gazdái odafigyeljenek állataik szükségleteire - mondta az InfoRádió Fórum című műsorának a Felelős Állatbarátok Egyesületének elnökhelyettese. Pallos László állatorvos kiemelte: a kutyáknak, a macskáknak és a vadászgörénynek állatútlevél kell a külföldre utazáshoz.
2007. május 24. 07:40 Újabb traffipax-dobozok az M1-es mellett Újabb sebességmérő kamera tárolására alkalmas dobozokat helyeznek el az M1-es autópálya mellett. Kamera továbbra is csak két dobozban működik majd, ám ezek helyét folyamatosan változtatják a rendőrök.
2007. május 24. 07:30 Nem rúgták ki az áldozat fejével szórakozó rendőrt Változatlanul a posztján van Észak-Wales rendőrfőnöke, aki egy hónappal ezelőtt fotókat adott át az újságíróknak egy fiatal férfiról, akinek egy közúti baleset során levált a feje a testéről. Richard Brunstrom a hozzátartozók engedélye nélkül szentségtelenítette meg az áldozatot.
2007. május 24. 07:21 A veszteség még Gyurcsány várakozásait is felülmúlta Egy év alatt majdnem 20 százalékponttal esett az MSZP támogatottságra a választó korú népesség körében. A Szonda Ipsos kutatási igazgatója szerint ez jórészt az egészségügyi intézkedéseknek tudható be.
2007. május 24. 07:20 "A nézők ráuntak a speciális effektekre" A nézőket már nem érdeklik a látványos effektek. Azért járnak moziba, hogy egy történetet lássanak - állítja Philip Pullman, a His Dark Materials: The Golden Compass című film forgatókönyvének írója.
2007. május 24. 07:11 Tetszik az embereknek a főrendőrök kirúgása A Medián adatai szerint az állampolgárok háromnegyede helyesli a rendőrségi vezetők leváltását. A közvélemény-kutató intézet hét elején készült felmérése alapján a válaszadók fele úgy véli: a személycseréknek a rendőrség működése szempontjából nem lesz következménye.
2007. május 24. 07:10 Térdimplantátum - kizárólag nőknek Speciálisan nőknek fejlesztettek ki térdimplantátumot Nagy-Britanniában. A sebészek reményei szerint ezáltal csökkenthetik a betegek fájdalmait a műtét után, és megkönnyítik számukra a mozgást is.
2007. május 24. 07:07 Olcsóbban nyaralhatunk a tavalyinál A forint felértékelődése miatt idén kevesebbe kerülhet a nyaralás a magyarok által kedvelt külföldi tengerparti üdülőhelyeken, mint egy éve - írja a portfolio.hu. Lapszemle.
2007. május 24. 07:00 Láttak a vak golfverseny győztesei? Látnak a vakok számára kiírt brit golfverseny győztesei - állítja egyik ellenfelük, aki szerint egyes játékosok látók segítsége nélkül sétáltak a pályán, ütötték el a labdákat és követték még azok röptét is.
2007. május 24. 06:50 Hogyan lesznek milliomosok a tisztviselők? Kína egyik tartományában lehetőséget adnak a kormányzati tisztviselőknek arra, hogy milliomosokká váljanak. Nem úgy, ahogy általában a döntéshozók gazdagodnak, hanem legális úton. Ehhez csak helyre kell állítaniuk a környezetet.
2007. május 24. 06:48 Kerpen: Az iskoláktól nem lehet több pénzt elvonni Több mint 90 ezer aláírást gyűjtött össze a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a kötelező óraszámok korábbi számának visszaállításáért - mondta Kerpen Gábor, a szervezet elnöke.
2007. május 24. 06:45 "Az eset az ötvenes évekre emlékeztet" A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja továbbra is hisz Malina Hedvignek - mondta Csáky Pál, a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A nyitrai egyetemista szerint tavaly augusztusban azért verte őt össze két bőrfejű, mert magyarul beszélt.
2007. május 24. 06:43 Júliusban már áthajthatunk az új Duna-hídon Várhatóan július második felében adják át a forgalomnak a csaknem 54 milliárd forintos költséggel épülő dunaújvárosi Duna-hidat - közölte az építési munkálatokat irányító főmérnök.
2007. május 24. 06:41 Orosz-osztrák gáztengely alakul Szándéknyilatkozatot írt alá Bécsben a gázüzletágban történő további együttműködésről az osztrák OMV és az orosz Gazprom. Alekszej Miller, az orosz állami energiaipari cég vezérigazgatója hangsúlyozta: a cél, hogy Európa legfontosabb gázelosztóját hozzák létre.
2007. május 24. 06:40 "Úgy görgette az újszülöttet, mint egy strandlabdát" A gondozók mentettek meg egy újszülött elefántot a berlini állatkertben, akit édesanyja majdnem eltaposott.