2007. december 21. 07:10 Kigyulladt egy ház a Lajos utcában: képriport Kigyulladt egy családi ház tetőszerkezete késő este a főváros XVIII. kerületében; a több autóval kivonuló tűzoltók megfékezték a lángokat.
2007. december 21. 07:08 Demján búcsút intett a kormánynak Kiszállt a kormányzati negyed projektből a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit-csoport - írja a Napi Gazdaság.
2007. december 21. 07:02 Közvélemény-kutatás: az MSZP túl van a mélyponton? Nem folytatódott a szocialista párt lejtmenete decemberben, legalábbis ezt jelzik a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményei - olvasható a Népszabadságban.
2007. december 21. 06:38 Gyurcsány: Már nem rándul görcsbe a gyomor Mától Magyarország is a schengeni övezet tagja. Éjfélkor megszűnt az ellenőrzés a szlovák, az osztrák és a szlovén határon. A miniszterelnök szerint a következő generációknak már nem rándul görcsbe a gyomruk, ha egy határszakaszhoz közelednek. Gyurcsány Ferenc erről az előtt beszélt, hogy a külügyminiszterrel, és az igazságügyi tárca vezetőjével leemelte a hegyeshalmi határátkelőhely utolsó sorompóját.
2007. december 21. 06:35 Rosszul lett a szabadon bocsátására váró halálraítélt Egyelőre elhalasztották annak a brit férfinak a szabadon engedését, aki 20 évig volt a halálsoron egy amerikai börtönben.
2007. december 21. 06:15 Nem akar fizetni az ügyvédeknek Paul McCartney exneje Bíróság elé kerülhet Heather Mills, ugyanis nem fizetett a válását intéző ügyvédeknek.
2007. december 21. 06:14 Lendvai: Miért nem mondtátok előbb? Nem célja az MSZP-nek, hogy minél későbbre tolja el a népszavazást. Politikai hidegháború van, egy kampány nem tenne jót az országnak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szocialista frakció vezetője. Lendvai Ildikó szerint népszavazással nem lehet kormányt buktatni, és a költségvetés sem omlik össze, ha a referendum sikeres lesz.
2007. december 21. 06:00 Mesterségesen előállított kromoszómával gyógyítható akár a rák is A szklerózis multiplex és bizonyos daganatok ellen ható gyógyszerek előállítását könnyíti meg az a génhordozó és génműködtető mechanizmus, amely során egy mesterségesen előállított kromoszómára ültetik a genetikai információt, és így viszik be az emberi szervezetbe. A mesterséges kromoszómák nemzetközi feltűnést keltett kifejlesztéséért kapott Gábor Dénes-díjat a Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetének munkatársa, Hadlaczky Gyula.
2007. december 21. 05:51 Értékes képeket loptak el egy múzeumból Brazíliában tolvajok elloptak két festményt egy múzeumból. Az intézmény kára 100 millió dollár (17,7 milliárd forint).
2007. december 21. 05:40 Kína és India kéz a kézben "a három gonosz" ellen A történelem során első ízben, közös hadgyakorlatot tart Kína és India. A két milliárdos lakosságú ország a hatvanas évek elején elkeseredett háborút vívott egy határvita miatt. Az utóbbi időben azonban közeledni kezdtek egymáshoz. Most elhatározták, hogy összehangolják a szeparatista mozgalmakkal szembeni fellépésüket.
2007. december 21. 05:30 Az oroszok féltik Matisse-t a britektől Oroszország lemondta azt a londoni kiállítást, amelyen francia és orosz impresszionista, valamint modernista festők munkáit mutatták volna be. Bár orosz illetékesek hangoztatták, hogy a lépést az eredeti gyűjtők örököseivel fennálló tulajdoni vita miatt hozták meg, tudósítók megjegyzik, hogy az egy újabb adaléka az egyre inkább elmérgesedő brit-orosz viszonynak.
2007. december 21. 05:20 "Elég felelősségteljes 9 évesen ahhoz, hogy puskája legyen" Fegyverviselési engedélyt kapott egy kilenc éves fiú, a brit rendőrség ugyanis úgy értékelte, hogy a gyerek "elég felelősségteljes" ahhoz, hogy saját puskája legyen.
2007. december 21. 05:10 Döbbenetes felmérés: kulturális elit nem létezik Nem létezik a klasszikus értelemben vett kulturális elit, azaz azoknak az embereknek a szélesebb csoportja, akik kizárólag operába járnak, és otthonosan mozognak a képzőművészek legkiválóbbjainak kiállításain, a vulgáris popzenét vagy a legnézettebb televíziós műsorokat viszont elutasítanák - állítják az Oxfordi Egyetem kutatói.
2007. december 21. 05:00 Edzéssel megelőzhető az elbutulás Napi félórás séta, kertészkedés vagy házimunka több mint egyharmaddal csökkenti az időskori elbutulás kockázatát - állapították meg olasz kutatók.
2007. december 21. 00:01 Leomlottak a határok - Isten hozta Schengenországban! Éjfélkor Magyarország csatlakozott a schengeni övezethez, megszűnt az ellenőrzés a szlovák, az osztrák és a szlovén határon. A horvát, szerb, román és ukrán határszakaszokon ugyanakkor szigorodik az ellenőrzés, ám azt januártól már nem a határőrök végzik.
2007. december 20. 21:50 Nem jön több szlovák Magyarországra dolgozni A schengeni övezet kibővítése után nem várható, hogy megugrik a Magyarországon munkát vállaló szlovákok száma - vélik pozsonyi gazdasági elemzők.
2007. december 20. 21:40 "A határnyitás egységesebbé tette a régiót" Régiónkból egyre inkább Közép-Európa, majd Európa lesz a mostani schengeni övezethez való csatlakozást követően a Magyar Tudományos Akadémia közép- és kelet-európai osztályának vezetője szerint. Bojtár Endre az InfoRádiónak azt mondta: a térségből eltűnhet az önpusztító nacionalizmus.
2007. december 20. 21:30 Rénszarvas, sültgesztenye és ünnepi kivilágítás Mint minden decemberben, London sugárútjai, bevásárló utcái idén is ünnepi díszfényektől csillognak sötétedés után. A legszebb és legérdekesebb a Regent Street díszítése, de a nagyáruházakkal szegélyezett Oxford Street sem sokkal marad el mögötte.
2007. december 20. 21:20 A határnyitást ünneplik Szlovákiában Szlovákia lakossága történelmi mérföldkőnek tartja a schengeni határnyitást, amely új lehetőségeket nyit a regionális együttműködés előtt is.
2007. december 20. 21:10 Nem gyerekmese a repülő szőnyeg Elméletileg elképzelhető a repülő szőnyeg - állítják a Harvard Egyetem matematikusai, bár egyelőre csak azt tudják bebizonyítani, hogy egy papírpénz méretű anyagdarab képes repülni.
2007. december 20. 21:00 Kis híján tragédiával végződött a karácsonyfa-vadászat Helikopterrel mentették ki a hóviharból azt a férfit, aki három gyermekével karácsonyfáért indult az erdőbe, de eltévedt az ítéletidőben. Az eltűntek három napig fagyoskodtak összebújva egy csatornában egy híd alatt, mire rájuk találtak.
2007. december 20. 20:50 Harry Potter buktatja le az átvágott torkú lány gyilkosát A bizonyítékok szerint mindhárom gyanúsított aktívan részt vett az angol diáklány, Meredith Kercher perugiai meggyilkolásában - közölte egy olasz bíró.
2007. december 20. 20:40 A politikus elnökjelöltségébe kerülhet a "szerelemgyerek" Váltig tagadja a demokrata párt elnökjelöltségére pályázó John Edwards, hogy megcsalta haldokló feleségét. Az egykori észak-karolinai szenátornak állítólag Rielle Hunterrel volt viszonya, az asszony pedig hathónapos terhes - a pletykák szerint a politikustól.
2007. december 20. 20:33 Sólyom mindent megtesz a délvidéki és a kárpátaljai magyarokért A magyar közösségek összetartozásának öröméről beszélt az államfő a schengeni csatlakozás alkalmából mondott köszöntőjében.
2007. december 20. 20:30 Ötven évig élt együtt halott gyermeke maradványaival Nagy-Britanniában egy asszony fél évszázadon át élt együtt halott gyermeke maradványaival. A nőnek egykori tánctanárával, egy házas emberrel volt viszonya, a kapcsolatból született a szerelemgyermek.
2007. december 20. 20:20 Iskolai "vicc": tanárai kötözték össze a diákot a tanórán - képekkel Felfüggesztették állásából azt a két tanárt, akik "viccből" elektromos kábellel kötözték össze egyik diákjukat, és két percig hagyták a többi gyerek gyűrűjében a földön fetrengeni. Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított.
2007. december 20. 20:10 Az érsek szerint sok minden nem stimmel a karácsonyi történetben Az anglikán egyház vezetője szerint a napkeleti bölcsek története csak legenda, és nem kell mindenkinek hinnie a szeplőtelen fogantatásban.
2007. december 20. 20:00 Elárasztják Nagy-Britanniát a Mohamedek A második leggyakoribb fiúnév ma már a Mohamed Nagy-Britanniában. A Jack ugyan 13 éve tartja vezető helyét, de ha a trend folytatódik, jövőre már letaszítja a képzeletbeli trónról a Mohamed.
2007. december 20. 19:57 Agyonnyomta a lift a szerelőt Eddig ismeretlen okból megindult a lift, és a fülke tetején álló karbantartót a felvonó födémjéhez nyomta a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézetben; a férfi a kórházba szállítás közben meghalt - közölte a rendőrség.
2007. december 20. 19:50 Már megkezdődött a határőrök átképzése Több mint tízezer határőr rendőrként folyatja munkáját a schengeni csatlakozás után - mondta az InfoRádiónak a Határőrség országos parancsnoka. Béndek József hozzátette: a határőrök rendőri átképzést kapnak, mert van, akiből nyomozó lesz, míg másból forgalomirányító. De nemcsak a határőröknek, hanem a rendőröknek is tanulniuk kell.
2007. december 20. 18:56 Orbán: A schengeni csatlakozással elkezdődik az összenövés korszaka A schengeni csatlakozással 700 kilométernyi határ szűnik meg Magyarország és a határon túli magyarság között - mondta a Fidesz elnöke egy esztergomi rendezvényen. Orbán Viktor kiemelte: az elválasztottság és a megosztottság, a határokkal szétszabdaltság korszaka után elkezdődik az összenövés korszaka.
2007. december 20. 18:44 Megnevezték a móri mészárost - a nap legfontosabb hírei Új kivitelezőt keres a főváros vezetése a 4-es metró Fővám téri állomásának építésére, miután a Hídépítő Rt. írásban is bejelentette: a vállalt 144 helyett csak 200 hét alatt tudja elkészíteni a megállót. Emiatt az állomás 2008 augusztusában nem tudná fogadni a fúrószerkezeteket.
2007. december 20. 18:31 Kóka adót csökkentene Eredményesnek nevezte az idei évet az SZDSZ elnöke. Kóka János évértékelő beszédében azt mondta: érdemi esélyt lát arra, hogy a kormány ne térjen le a reformok útjáról.
2007. december 20. 17:15 A 750.000. látogatót köszöntötték a Szépművészeti Múzeumban Az idei év 750 ezredik látogatóját fogadta csütörtök délelőtt a Szépművészeti Múzeum. Baán László főigazgató szerint az intézmény ezzel nem csak a hazai múzeumok összevetésében, de az európai gyűjtemények között is előkelő helyen van.
2007. december 20. 17:13 A Cseh Energetikai Művek megveszi a MOL részvényeinek egy részét A Cseh Energetikai Művek (CEZ) megveszi a magyar MOL részvényeinek 7 százalékát - közölték Prágában, a CEZ-nél.