eur:
401.52
usd:
364.01
bux:
72531.31
2024. október 4. péntek Ferenc

Hírek - 24 óra - Legfrissebb cikkeink

Megérkeztek Isztambulba az Izraelből kitoloncolt aktivisták
2010. június 3. 06:55
Megérkeztek Isztambulba az Izraelből kitoloncolt aktivisták
Megérkezett Törökországba csütörtökre virradóra az izraeli erők által feltartóztatott gázai segélyflottilla több száz aktivistája, akiket Isztambul egyik terén mintegy tízezer ember hősként ünnepelt. A Gázai övezet blokádjának azonnali feloldására sürgette Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Izraelt, s hasonló felszólítást intézett a zsidó állam kormányához Tony Blair volt brit miniszterelnök, valamint Jimmy Carter egykori amerikai elnök is.
Trianon: egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának mint egy-egy marhacsordát...
2010. június 3. 06:14
Trianon: "egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának mint egy-egy marhacsordát..."
Az amerikai és a brit szakértők 1918-1919-ben és 1944-47-ben is a végül Trianonban elfogadott diktátumhoz, illetve a második világháború utáni helyzethez képest magyar szempontból méltányosabb határokat javasoltak Magyarországnak. 1947-ben tehát helyre lehetett volna hozni Trianon hibáit, a történelem azonban ismételte magát. "A különbség csupán annyi volt, hogy azt az európai hatalmat, amely rákényszerítette akaratát az angolszászokra, 1944-47-ben nem Franciaországnak, hanem Szovjetuniónak hívták" - vélekedik Romsics Ignác.
Éder: Lényegesen csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját
2010. június 3. 06:11
Éder: Lényegesen csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját
Az élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentését várja a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a Fidesz-kormánytól. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, hogy mivel az illegális kereskedelem csak nagyon nehezen ellenőrizhető, a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan lényegesen csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját.
×
×
×