2006. október 8. 19:10 Régi ismerőse bántalmazta a polgármester asszonyt Bántalmazták a baranyai Bánfa független polgármesterét, Szabó Miklósnét. A polgármester még nem döntötte el, tesz-e feljelentést támadója ellen.
2006. október 8. 18:36 Éger és Kabát nem játszhat Máltán Kabát Péter és Éger László sérülés miatt nem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban szerdán a Málta elleni, idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőn.
2006. október 8. 18:17 MDF: Lamperth meghirdette a korrupció létjogosultságát Lampert Mónikának távoznia kellene a kormányból, mert az újabb, zárt ajtók mögül kikerült szocialista beszéd a demokrácia és a jogállamiság megcsúfolása - mondta az MDF elnökhelyettese.
2006. október 8. 18:13 Lamperth: Manipulatív eljárás volt a hangfelvétel Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerint önkényesen megvágott, illegálisan készített az a hangfelvétel, amelyet vasárnap hozott nyilvánosságra a rádió az MSZP országos választmányán elmondott beszédéből idézve.
2006. október 8. 18:05 Navracsics: a szocialisták maguknak akarják adni a pénzt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek nem sikerült kitörnie a hazugságspirálból, ezért le kell mondania - jelentette ki a Kossuth téren a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, miután idézte az önkormányzati miniszter nyilvánosságra hozott beszédét.
2006. október 8. 17:48 Letargia Németországban Schumacher kiesése után Szinte egy csapásra elillant Németországban az a győzelmi láz, amely a Forma-1-es Japán Nagydíjat, és ezzel együtt Michael Schumacher újabb elsőségéhez fűzött reményeit jellemezte.
2006. október 8. 17:11 Népszavazást akar az autonómiájáról a Székely Nemzeti Tanács Székely Nemzetgyűlés összehívásáról döntött és a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását szorgalmazta a Székely Nemzeti Tanács hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén.
2006. október 8. 16:47 A hatos lottó 40. heti nyerőszámai - nyereményekkel A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó nyerőszámai a következők:
2006. október 8. 16:10 Lettországban a jobbközép pártok nyertek Lettországban az eddig is kormányzó hárompárti jobbközép koalíció nyerte a parlamenti választásokat.
2006. október 8. 15:27 Lamperth Mónika beszédének teljes szövege Újabb vezető szocialista politikus, ezúttal Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter zárt ajtók mögött elmondott beszédéből hozott nyilvánosságra részleteket a Magyar Rádió. A miniszter a kormánypárti politikusoknak adna lehetőséget a regionális területfejlesztési tanácsokban. Az alábbiakban közöljük a beszéd teljes szövegét.
2006. október 8. 14:52 A Fradi kiütötte a Vasast A Ferencváros könnyedén őrizte meg veretlenségét a női kézilabda NB I-ben.
2006. október 8. 14:42 MSZP: "a kormányt a Fidesz érdekeinek megfelelően lehallgatják" Az MSZP szóvivője szerint a kormány tagjait a Fidesz érdekeinek megfelelően lehallgatják, a felvételeket pedig önkényesen manipulálják. Nyakó István maffia-módszerekről beszél.
2006. október 8. 13:39 Újabb szocialista beszéd-botrány! Újabb vezető szocialista politikus, ezúttal Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter zárt ajtók mögött elmondott beszédéből hozott részleteket nyilvánosságra a közszolgálati rádió. A miniszter a kormánypárti politikusoknak adna lehetőséget a regionális területfejlesztési tanácsokban.
2006. október 8. 13:30 Eladná a Seuso-kincset a brit tulajdonos Eladná a Magyarország által is követelt Seuso-kincset a brit tulajdonos, aki szerint a páratlan római kori lelet megvásárlása "átoknak" bizonyult - írta a The Sunday Times.
2006. október 8. 12:49 A baráti országokat veszélyeztetné leginkább az atomkísérlet Ha Észak-Korea végrehajtja nukleáris kísérletét, a szomszédos országok csak abban reménykedhetnek, hogy a technológia működik. Egy meghibásodás halálos sugárzó anyagokkal szórhatja tele Északkelet-Ázsiát - figyelmeztettek japán és dél-koreai szakértők.
2006. október 8. 12:33 Világcsúcs Debrecenben A kenyai születésű holland Lornah Kiplagat 1 óra 3 perc 21 másodperces világcsúccsal nyerte a nőknél a debreceni utcai futó-világbajnokságot.
2006. október 8. 12:32 Ahogy az írók látták '56-ot Több mint negyven kötet jelent, illetve jelenik meg állami támogatással az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára. Irodalmi naplók, interjúkötetek emlékeznek az 50 évvel ezelőtti eseményekre.
2006. október 8. 12:10 Román segítség a Duna megtisztításához Románia 50 ezer eurós (13,5 millió forint) segítséget nyújt Bulgáriának a Dunán észlelt olajfolt felszámolásához.
2006. október 8. 12:09 Bozsik: matematikailag van esélyünk Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csalódottan nyilatkozott a törökök ellen 1-0-ás vereség után A szakember szerint csapata nem állt messze a pontszerzéstől a szombati Európa-bajnoki selejtezőn.
2006. október 8. 11:59 Kékeden személyi iratok nélkül szavaztak az emberek Megsemmisítette az önkormányzati voksolás eredményét a helyi választási bizottság a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kékeden. Ha a határozat jogerőssé válik, új választást kell kiírni a településen.
2006. október 8. 11:34 A magyar költségvetés háromszorosa utazásra Becslések szerint az idén közel lesz a 100 milliárd angol fonthoz (40 ezer milliárd forint) az az összeg, amit a britek turistaként otthon és külföldön elköltöttek. Az AXA nemzetközi biztosító számításai szerint az összeg felét a külföldi utakra foglalásként befizetett pénzek teszik ki.
2006. október 8. 11:06 Konzervatív győzelem Lettországban Lettországban az előzetes adatok alapján a konzervatív Néppárt nyerte a szombati parlamenti választásokat. A lett állami tévé felmérése szerint a párt a szavazatok 20 százalékát kapta.
2006. október 8. 11:01 Meggyilkolták a kormányt bíráló újságírót Lakóházának liftjében találták meg Moszkvában egy orosz újságírónő holttestét. Anna Politkovszkaja írásaiban élesen bírálta a Kreml-t és a csecsen háborút. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint meggyilkolása összefügg újságírói tevékenységével.
2006. október 8. 10:50 A villamos művek a hatósági ár megszűntetését várja Megduplázná piaci értékét a Magyar Villamos Művek. A vállalat vezetője szerint a hatósági ár megszűnésével előnyösebb helyzetbe kerül a cég.
2006. október 8. 10:45 Törökország nem Európa? A francia belügyminiszter szerint gyors reformok kellenek az Európai Unióban és mielőbb meg kell határozni az unió határait, Törökország kizárásával.
2006. október 8. 10:39 Ukrajna nemet mond a drágább gázra Ukrajna a jövő évtől nem vásárol orosz földgázt. Ezt egy ukrán energiaügyi illetékes közölte. Kijev jövőre a közép-ázsiai országoktól szerzi be a nyersanyagot.
2006. október 8. 10:26 A patikusok a kormányfőhöz fordulnak Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz fordulnak a patikusok azért, hogy megismerhessék az egészségügyi miniszter gyógyszerellátásról szóló terveit.
2006. október 8. 10:05 Castro többet már nem irányítja országát? Time magazin - megbízható forrásokra hivatkozva- azt írta: a kubai vezető valószínűleg sosem fogja újra ellátni hivatalát.
2006. október 8. 10:05 Schumacher: motorhiba versenyen bő hat év után Még a leglelkesebb Ferrari szurkolóknak is kisebb fejtörést okozhatott, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumachernek mikor kellett utoljára futamot feladnia motorhiba miatt.
2006. október 8. 09:53 Kikaptak a franciák, égtek az angolok Felemás mérleggel zárták a labdarúgó Európa-bajnok selejtezősorozat szombati játéknapját a brit csapatok. Észak-Írországnak nem kell szégyenkeznie, Skócia pedig legyőzte a világbajnoki ezüstérmest, Anglia, Wales és Írország viszont botrányosan gyenge játékkal rukkolt elő. A világbajnok olaszok eközben megszerezték első sikerüket.
2006. október 8. 09:30 Jogvita az MTK-val - bemutatkozás az Interben Akadtak a világfutballnak jelentősebb eseményei is az elmúlt napokban, mint a tartalékos Inter fellépése Bergamóban, a Trofeo Sky elnevezésű tornán. Ám a magyar labdarúgásnak mindenképpen megjegyzendő eseménye: Détári Lajos a Juventusban egy észak-amerikai túrán kölcsönjátékosként abszolvált fellépéseit leszámítva, csaknem ötven éve nem szerepelt magyar futballista a tíz legnagyobb olasz klub valamelyikének első csapatában. Most igen: a mindössze 18 éves Filkor Attila.
2006. október 8. 09:03 Szexi sztárdívák vetélkednek egy B-kategóriás színésznő szerepéért Christina Aguilera is pályázik egy új filmszerepre, amely az ötvenes évek filmcsillaga, Jeanne Carmen életét dolgozza fel. A popsztárnak neves vetélytársai vannak: Catherine Zeta-Jones és Scarlett Johansson is pályázik a szerepre.
2006. október 8. 08:37 Vibrátoros ülést tesztelt Carmen Electra Carmen Electrának kellemes élményben volt része, amikor részt vett az amerikai rádiós személyiség, Howard Stern show-jában.
2006. október 8. 08:24 Alonso a címvédés küszöbén A címvédő spanyol Fernando Alonso nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíjat. A második helyen a brazil Felipe Massa, a harmadikon az olasz Giancarlo Fisichella végzett.
2006. október 8. 08:04 Letartóztatták, mert nem adta vissza a focilabdát Letartóztattak egy 56 éves angol nőt, miután a szomszédok azt állították, hogy nem adta vissza a kertjébe átrúgott focilabdát.
Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust