A hatvanas években az olasz szövetség leengedte a sorompót a külföldi játékosok szerződtetése előtt. A nyolcvanas évek legelején ismét kinyílt a piac, de azóta mindössze két magyar játékos futballozott a Serie A-ban: Vincze István a Leccében, majd Détári Lajos az Anconában, a Bolognában és a Genoában. (Sándor Tamás is játszott a calcióban, de az akkor B ligás Torinóban.)

Nyers István a huszadik század közepén remekelt az Interben

Így aztán sokkal messzebbre kell visszamennünk az időben ahhoz, hogy sztárcsapatokban szereplő magyarokra bukkanjunk. Az Internek több mint ötven éve volt legutóbb magyar játékosa: a tavaly márciusban, éppen a kék-fekete klub születésnapján elhunyt Nyers István személyében.

A vendégmunkások gyermekeként 1924-ben, Franciaországban született Nyers a második világháború után hazatért, bajnoki címet nyert az Újpesttel, s játszott a válogatottban. Ám később ismét vándorbotot fogott a kezébe, a Stade Francais-ban szerepelt. 1948. szeptember 19-én mesterhármassal mutatkozott be az Interben.

A kor legkiválóbb góllövői között tartották számon Európában, hat idénye alatt 182 mérkőzésen 133 gólt szerzett a milánói csapatban. Kétszeres bajnok, első idényében olasz gólkirály is lett. Utolsó napjaiban második feleségével élt, állítólag nagy szegénységben, a Vajdaságban, Szabadkán.

Túl a jogvitán

Az ő követője Filkor Attila, a magyar U19-es válogatott korábbi csapatkapitánya, aki korábbi klubjával, az MTK-val folytatott jogi vita miatt egy máltai csapattól, a Pieta Hotspurstől igazolt augusztusban az Interhez. Az ifjúsági, az úgynevezett Primavera csapat tagja, ám a bergamói találkozó előtt Roberto Mancini meghívta őt is az első csapathoz. Filkor bő tíz percet játszott - megtette az első lépést egy, reméljük, nagyon hosszú úton.

Õ lett az Inter első csapatának - Schönfeld Henrik (1925-1926), Weisz Árpád (1925-1926), Garay Tibor (1947-48), Szegedi Miklós (1948-1949) és Nyers István után - hatodik magyar játékosa.