Infostart.hu
eur:
383.85
usd:
327.63
bux:
113182.33
2026. január 5. hétfő Simon
Nyitókép: Kunhalmi Ágnes/Facebook

Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök: más politikusokat kell keresni, mint akik eddig szerepeltek

Teljes széttartás jellemzi az ellenzéki pártokat, amelyek a Fidesz helyett inkább egymást akarják legyőzni – így nyilatkozott az MSZP társelnöke az InfoRádióban. Kunhalmi Ágnes szerint változásra van szükség a politikai kultúrában is.

Fel kell ismerni azt az üzenetet, amit a társadalom üzen a magyar politikának, hogy változásra van szükség – vélekedett az InfoRádiónak adott interjújában Kunhalmi Ágnes, az MSZP női társelnöke.

"Az MSZP szerint olyan politikusokra van szükség az Európai Parlamentben és az önkormányzatokban is, de főleg előbbiben, akik még nem voltak európai parlamenti képviselők, de bizonyították azt, mint Tüttő Kata is a fővárosban, hogy képes a Fidesz ármánykodásaival és a pénzelvonással szemben is talpon tartani a várost, és még fejlesztéseket is elérni" – hangsúlyozta, kiemelve a jelenlegi szocialista főpolgármester-helyettes érdemeit.

Szerinte szükség lenne arra, hogy olyan politikusokat keressenek maguknak az ellenzéki szavazók, akik országgyűlési körzetekben, akár a fővárosban vagy más területeken a politikában már benne vannak, bizonyítottak, de

"még nem játszották el a bizalmat",

nem voltak EP-képviselők vagy miniszterelnök-jelöltek.

Az ellenzéki összefogásra irányuló kérdésre azt felelte: "Nagy bánatunkra teljes széttartás van." Az MSZP-nél úgy látják, hogy az ellenzéki pártok csak egymást akarják legyőzni, abban van verseny, hogy ki tud minél nagyobb sarat dobni a másikra, de

nem foglalkoznak azzal az ellenzéki pártok, hogy mit gondolnak az emberek valójában a kialakult helyzetről.

"A társadalom azt jelzi, hogy a politikának kellene megváltoznia. Tudják az emberek, hogy nem lehet politizálni politikusok nélkül, a nap végén el szoktak menni szavazni a pártokra, de a fő üzenet az, hogy változásra van szükség, más politikusokat kell keresni, mint akik eddig szerepeltek" – mondta Kunhalmi Ágnes. Példaként ismét Tüttő Katát említette, aki szerinte "csendben, nem erőszakosan, hanem erőt mutatva viszi a Budapestet", és azért megy az Európai Parlamentbe, hogy a településeknek forrásokat hozzon, és egy más típusú, szociáldemokrata politikát képviseljen.

Az önkormányzati választásokon a társelnök szerint "körvonalazódnak a megállapodások", több párttal megegyeztek, de folyamatban vannak a tárgyalások. Az MSZP másfél éve a közös indulást ajánlotta az ellenzéknek, de ez sikertelen volt, ezért a szocialista párt is megy a maga útján. "Olyan ajánlatot teszünk, amely az emberekre odafigyel, hogy a pártok ne öncélúan egymást akarják legyőzni, hanem a kormányt és a Fideszt" – mondta Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ónos eső és havazás: egyre rosszabb a helyzet
Képek, videók

Ónos eső és havazás: egyre rosszabb a helyzet

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Csongrád-Csanád és Békés vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő délután, majd később Bács-Kiskun vármegye egyes, országhatárhoz közeli járásaira is.

Rapid fokozatba kapcsolt a nemzetközi jog felbomlása – mondja Venezuela megtámadásáról a nemzetközi jogász

Nemzetközi jogot sért az Egyesült Államok venezuelai beavatkozása – mondta az InfoRádióban Tóth Norbert nemzetközi jogász. Hozzátette: az elmúlt években egyre több a nemzetközi jogi kihágás, a nemzetközi jogi rend felbomlása pedig az utóbbi időben felgyorsult
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×