Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
320.31
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke
Védőmaszkot viselő nő halad el az Argos kiskereskedelmi vállalat bezárt üzlete előtt London belvárosában 2020. augusztus 12-én. A brit statisztikai hivatal (ONS) közlése szerint rekordmértékben csökkent a brit hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző három hónaphoz mérve az új koronavírus okozta járvány közvetlen gazdasági hatásaként.
Nyitókép: MTI/AP/Alastair Grant

Durva koronavírus-szigor jön Londonban és Észak-Írországban is

Úgynevezett “megszakító” karantént vezet be egy hónapra Észak-Írország, miközben Londont sem kerüli el a szigor. A hétvégétől tilos lesz a különböző háztartások tagjai közötti, zárt térben való találkozó. Nem lesz ugyanakkor második országos karantén Nagy-Britanniában.

Boris Johnson a hét elején mutatta be a brit kormány új “jelzőlámpa-rendszerét”, amely meghatározza, milyen szigorral kell fellépni az egyes körzetekben a Covid-19-cel szemben. A brit kormányfő a gyakorlatban már csak az angliai intézkedésekről dönthet.

Ez viszont politikailag jól jön neki, mert nem kell magára vállalni egy újabb "áramkörmegszakító" országos karantén okozta sokk felelősségét.

Négyhetes szigor Észak-Írországban

A részben autonóm országrészek közül például Észak-Írország brutális lezárást vezet be. Arlene Foster, északír első miniszter közölte:

  • péntektől lehúzzák a rolót az éttermek és a pubok,
  • az éttermek csak elvitelre árulhatnak ételt,
  • bezárnak az iskolák (most indul az egyhetes őszi szünet, de ezt a hónap végéig meghosszabbítják),
  • az iskolák és egyetemek esetében lehetőség szerint át kell térni a távoktatásra,
  • megtiltják, hogy valaki más otthonában töltse az éjszakát,
  • bezárnak a közeli kontaktusra épülő vállalkozások, például a kozmetikusok és fodrászok.

Észak-Írországban különösen magas a napi koronavírus-fertőzési ráta: az átlag 970 fertőzött 100 ezer főre vetítve. A szigorítás első körben négy hétig tart majd, a hosszabbításról az északír kormányzat dönthet. Hasonló a szigor az észak-angliai Liverpoolban és Merseyside-nak nevezett környékén.

Sokkban a londoniak, nem lesz vidám a hétvége

Közben a londoniak, akik azt remélték, hogy szabadabban élhetnek, csütörtökön sokkoló hírrel szembesültek:

szombattól “magas” készültségi fokozatba kerül a főváros és néhány további megye.

Ezt Sadiq Khan főpolgármester jelentette be, aki találkozott a brit egészségügyi miniszterrel.

A Londonra vonatkozó döntés azt jelenti, hogy tilos lesz a különböző háztartásokban élők találkozója zárt térben. Nemcsak otthon, de étteremben, pubban is.

A kivétel az úgynevezett deklarált “támogató buborék”

– ilyet egy másik otthonnal közösen lehet létrehozni, például egyedül élő elvált szülők látogathatják a másiknál élő gyerekeiket vagy egy egyedülálló felnőtt szülő partnere is látogathat.

Továbbra is be kell tartani az úgynevezett “hatos szabályt” azaz, hogy csak hat ember gyűlhet össze, még szabad térben is. Az embereket emellett felszólítják, hogy tartózkodjanak a tömegközlekedéstől és lehetőség szerint gyalogoljanak vagy kerékpárral közlekedjenek.

A főpolgármester is országos lezárást akart

Sadiq Khan főpolgármester emellett figyelmeztette a londoniakat, hogy “nehéz télre kell felkészülni”. Hozzátette, hogy a döntést közegészségügyi és tudományos szakértők véleménye alapján hozták meg, és a cél, hogy életeket mentsenek meg.

Khanhoz hasonlóan Keir Starmer ellenzéki munkáspárti vezér is országos, rövid “megszakító karantént” követelt. Kommentátorok szerint Johnson miniszterelnök azzal a lépéssel, hogy helyi szintre tolta le a döntéseket, elkerült egy politikai vereséget.

A megszakító karantén ellen érvelt Risi Sunak pénzügyminiszter is, aki szerint az “borzalmas kárt” okozna a gazdaságnak.

Londonon belül más és más a fertőzési ráta az egyes kerületek között. Míg a 100 ezer lakosra eső átlag 78 fertőzött, a nyugat-londoni Ealing esetében a szám 119, a déli Bexleyben viszont csak 52.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×