eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

60 embert ölt meg egy öngyilkos robbantó Maliban

Maliban legkevesebb 60 embert ölt meg és több mint 100-at megsebesített az Al-Kaida Észak-Afrikai szárnya egy öngyilkos merényletben. A támadást egy katonai tábor ellen intézték és a dzsihadisták azt mondták: a tömeggyilkosság büntetés volt azért, mert a helyiek együttműködnek Franciaországgal.

A dzsihadisták előretörését megállító 2013-as francia beavatkozás óta törékeny a béke az észak-afrikai Maliban. A kormány, ha nehezen is de megpróbál együttműködni a különböző fegyveres csoportokkal az erőszak visszaszorításáért.

Az Al-Kaida helyi szárnya, az Al-Kaida az Iszlám Mágrebben nevű terrorcsoport által vállalt vérengzés most felboríthatja az egyensúlyt.

Az öngyilkos merénylő szerdán hatolt be Gao városban egy katonai táborba. Kocsijával elütött több embert, majd felrobbantotta magát, épp amikor 600 katona gyülekezett szemlére.

A hatóságok 3 napos gyászt hirdettek, Ibrahim Boubacar Keita elnök pedig az állami televízióban beszélve megígérte, hogy legyőzik a dzsihadistákat.

Az Al-Kaida Mágrebi szárnya közölte, hogy valójában egy helyi szövetségese, az Al Mourabitoun hajtotta végre a támadást. A csoport vezetője a hírhedt „Félszemű” és „Elfoghatatlan” néven ismert algériai Moktar Belmoktar.

Az ő nevéhez fűződik az a brutális támadás, amelynek során 2013-ban 800 embert ejtettek fogságba egy algériai gázkitermelő helyen. A fegyveresek 39 túszt – köztük nyugati dolgozókat is - kivégeztek.

Csoportja nevéhez fűződik egy másik véres támadás is – 2015-ben Mali fővárosában, Bamakóban lerohanták a Radisson Hotelt. Az incidensben 20-an meghaltak.

Belmoktárt többször is halottnak nyilvánították – legutóbb egy tavaly november végi, Líbiában végrehajtott francia légicsapás nyomán.

A mostani támadás alapjaiban ingathatja meg a békét Maliban. A támaszponton, ahol a robbantás történt, egy helyen laknak katonák és az egymással rivalizáló fegyveres csoportok képviselői.

Az ENSZ által tető alá hozott egyezmény értelmében közös járőrözésbe kezdtek volna, amelynek nyomán a kormány a dzsihadisták elleni harcra tudott volna koncentrálni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×