Infostart.hu
eur:
362.7
usd:
316.03
bux:
153716.89
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Bernanke: "Nem volt remény a Lehman megmentésére"

Be kell zárni a pénzügyi rendszert fenyegető intézményeket - fejtette ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Ben Bernanke egy kongresszusi vizsgálóbizottság előtt. Bernanke azt is elmondta: nem látta előre, hogy az ingatlan-lufi kipukkadása ilyen komoly válsághoz vezet. A Fed a nyáron jogokat kapott arra, hogy szigorúbban ellenőrizze a nemzetközi piacokat is befolyásoló amerikai pénzrendszert.

"Ha a válságnak egyetlen tanulságát kell említeni, akkor az az, hogy meg kell oldani a túl nagy bankok problémáját" - utalt a Fed elnöke azokra az intézményekre, amelyeket méretük miatt eddig megpróbáltak megmenteni.

A Kongresszus Pénzügyi Válság Felmérő Bizottsága előtti meghallgatásában Bernanke arról is beszélt, hogy a Fed képtelen volt megmenteni 2008-ban a csődtől a Lehman Brotherst. A banknak ugyanis nem volt elég biztosítéka a mentőkölcsönhöz. Egy nappal korábban a Lehman volt vezérigazgatója azt hangoztatta, hogy a bankot talpon tudták volna tartani, de a felügyelőszervek nemet mondtak.

A kongresszusi bizottság tagjai feltették a kérdést: miért nem lehetett kimenteni a Lehmant, miközben más intézményekbe többmilliárd dollárt pumpáltak. Bernanke azt mondta: nagyon szomorúan, de elfogadta, hogy nem volt más megoldás, és saját hibájának tartja, ha azt a benyomást keltette: volt még remény.

A kongresszusi testület egy éve vizsgálja a nagy pénzügyi válság okait. Egy nyáron elfogadott törvény nyomán az amerikai pénzügyi felügyelőszervek jogot kapnak arra, hogy felszámolják az olyan cégeket, amelyek összeomlása fenyegetheti a pénzügyi rendszert. "Az ilyen intézmények kimentése egészségtelen. A csődbemenetelhez túl nagynak tartott cégek egyszerre voltak a válság okai és annak akadályozói, hogy a politikusok megfékezzék a válságot" - mondta Bernanke.

A Fed elnök arról is beszélt, hogy nem ismerte fel időben a pénzügyi rendszer hibáit, amelyek az ingatlanpiac visszaesésének hatásait felerősítve gazdasági katasztrófát okoztak. A lakáspiac bajait egy vírusos fertőzéshez hasonlította, amely az élelmiszerláncba bekerülve még nagyobb gondokat okozott. Azt azonban visszautasította, hogy a Fed passzívan szemlélte az ingatlan-lufi kipukkadását.

Az amerikai jegybank elnök a válságban szerepet játszó összetett pénzügyi eszközökre utalva azt is megjegyezte: az innováció nem mindig jó dolog, "mert egyes újításokat arra lehet felhasználni, hogy méltatlan előnyökhöz jussanak egyesek, nem pedig ahhoz, hogy hatékonyabban működjön a piac".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×