A felpillantó küllő (Romanogobio uranoscopus) meglehetősen ritkán kerül a hazai halkutatók hálójába, mindössze néhány folyónk hazai felső szakaszáról ismert, most azonban egy újabb élőhelyére bukkantak, a Szamosra, írja a Pecaverzum.

Önfenntartó állományról eddig csak a Felső-Tiszából és a Murából volt tudomás, egyes egyedeket pedig a Drávából, a Hernádból és a Sebes-Körösből fogtak ki eddig. A jelenségről a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) Facebook-oldalán is beszámoltak.

A szamosi megfigyelés október 9-én történt a csengeri régi komlejáró alatt. Három halkutató az alacsony vízállás miatt nehezen helyezték vízre a hajójukat. A régi hídcölöpök alatt kezdték meg a halászatot, majd ezt követően elektromos kecével is megkísérelték a halfogást, mindazok ellenére, hogy a víz mélysége a 300 méteres mintaszakasz alsó pontján sem haladta meg a 80 centimétert. Próbálkozásukat siker koronázta, ugyanis a zsákmány átvizsgálásánál hamar szemük elé került egy felpillantó küllő, majd ezt egy másik hasonló egyed is követte. A zsákmány nem volt gazdag, mert mindössze egy sujtásos küsz, egy adult márna és négy adult homoki küllő volt még a ládában. Valamennyi halat a fotózást követően szabadon engedték.

A felpillantó küllő fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.

A Duna vízrendszerének bennszülött hala, legritkább küllőfajunk. Ragaszkodik az erősen sodró, köves-kavicsos aljzatú, hűvös, oxigéndús folyóvízhez. Szakaszosan ívik, szaporodása áprilistól júniusig is eltarthat, sekély, gyorsáramlású köves-kavicsos aljzatra ívik. Maximum 10-12 centiméter hosszúságúra nőhet.