eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay

Hónapokon át kapják a szoptatott csecsemők oltott édesanyjuktól az antitesteket

Két héttel az oltás első adagjának felvétele után jelennek meg az antitestek az anyatejben: egy kutatás közel három hónapig vizsgálta a jelenlétüket, az eredmények szerintvégig megkapták a csecsemők.

Védheti a szoptatott gyermekeket is, ha édesanyjuk koronavírus elleni oltást kap: a Washington University School of Medicine szakemberei úgy találták, két héttel azután, hogy az anyákat oltották, már antitesteket adtak át a gyermekeknek szoptatás közben, és a kutatás lezárultakor még mindig magas volt az antitestszint az anyatejben – írja a MedicalXpress. A szakemberek 80 napon át vizsgálták az anyatej összetételét, de éppen a magas antitestszint miatt úgy vélik, még ennél a közel három hónapnál is jóval tovább nyújthat védelmet egy gyermeknek az, hogy édesanyja anyatejjel táplálja.

A kutatást kis mintán végezték: öt édesanyát, akit a Pfizer vakcinájával oltottak, időközönként fagyasztott anyatejminta adására kérték meg.

"A világ teli van az oltásokkal kapcsolatos dezinformációkkal: igazán ijesztő bejegyzések jelennek meg a közösségi médiában azzal a szándékkal, hogy megijesszék az anyákat. Úgy éreztük, a tudomány nyelvén kell válaszolnunk ezekre.

Tudjuk, hogy a tejjel megkapott antitestek bevonatot alkotnak a babák szájén és torkán, így az oltás nem csak az anyát, hanem gyermekét is hónapokon át védi"

– fogalmazott Jeannie Kelly, a kutatási anyag vezető szerzője.

Az anyatejben található antitestszintet heti rendszerességgel figyelték meg a kutatásban, a mintavételt már az első oltás felvétele előtt megkezdve. Más kutatások már korábban utaltak arra, hogy az oltás beadását követően termelődő antitestek megjelennek az anyatejben is, de ez volt az első olyan kutatás, amely hosszabb időn át figyelte azok szintjének alakulását. A kutatásban részt vevő anyák gyermekinek életkora egy hónaptól két évesig terjedt. Az anyatej IgA- és IgM-szintjét figyelték: ezek az immunoglobulinok olyan antitestek, amelyeket a kisgyermekek testében kialakuló fertőzések leküzdésére küld csatasorba a szervezet.

A kutatás ismét bebizonyította az anyatejes táplálás jelentőségét: épp ezért

nem szükséges a szoptatás felfüggesztése vagy befejezése akkor sem, ha az édesanya koronavírussal fertőződött meg.

A WHO 2020 október összefoglalója szerint a gyermekhalálozást megszázszorozhatja, ha elválasztják az édesanyát szoptatott gyermekétől: fertőzés esetén is átadja az anya az antitesteket gyermekének, így számára védelmet jelent, ha a betegség is anyatejet kaphat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×