Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Megszámolták a beporzókat

A virágokat beporzó rovarok számának és sokféleségének növelése jelentősen javíthatja a terméshozamot - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya.

Barbara Gemmill-Herren, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértője, a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány egyik szerzője szerint nemcsak a terméshozamot javítja a több és sokféle beporzó, hanem "jó a környezetnek és az élelmezés szempontjából is" - idézte szavait a FAO közleménye.

Kutatók egy népes nemzetközi csoportja 344 helyszínt vizsgált meg Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában öt éven keresztül. Beporzást igénylő 33 féle élelemnövényt kísértek figyelemmel. Megszámolták a beporzókat és azonosították a fajokat - idézte a tanulmányt a phys.org.

Megállapították, hogy lényegesen alacsonyabb volt azon területek hozama, ahol a fő virágzási időszakban kevesebb méh volt jelen.

Két hektárnál kisebb birtokok esetében ez azt jelenti, hogy több beporzó odacsábításával akár 24 százalékkal nagyobb terméseredményt érhetnének el a rosszabbul teljesítő gazdaságok.

A ok-okozati összefüggés nagyobb birtokok esetében is igazolható, ám ott a hatás kevésbé szignifikáns. Ennek oka talán az, hogy sok méhfaj számára nehézséget jelent a nagy terület, így az ilyen helyeken előnyben kell részesíteni a nagyobb távolságokat átrepülni képes rovarokat.

A beporzók, köztük a méhek fontosságát olyan időszakban emelte ki a tanulmány, amikor számos veszély leselkedik rájuk, és populációik növekedése nem tud lépést tartani a beporzást igénylő haszonnövények termőterületeinek növekedésével.

A különböző méhfajták ízlése és a növénytermesztésben betöltött szerepe más és más: a poszméh például azon kevés rovarok egyike, amely a paradicsomot porozza be. A háziméh a legkevésbé válogatós és számuk is elég jelentős, míg a vadméh hatékonyabban termékenyíti meg az általa kiválasztott növényeket - magyarázták a szakemberek.

Több tudós jóslata szerint 2050-re meg kell kétszerezni a táplálék mennyiségét a Földön, hogy el lehessen látni a növekvő népességet. A FAO-tanulmány szerzői úgy vélik, a két hektárnál kisebb birtokoknál a beporzók számának növelésével, a nagyobbaknál a beporzók sokféleségének fokozásával lehet jobb terméseredményeket elérni.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×