Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Később érkezett az ember, mint gondoltuk

Patkánycsontok, valamint az általuk megrágott magvak radiokarbonos vizsgálata arra derített fényt, hogy Kr.u. 1300 körül, a feltételezetthez képest lényegesen később érkezhettek az első emberek Új-Zélandra.

Nemzetközi kutatói csoport az új-zélandi Janet Wilmshurst irányításával négy éven keresztül végezte a patkánycsontok, valamint a magvak szénizotópos kormeghatározását. Ennek alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az emberi jelenlét legkorábbi bizonyítéka 1280-1300-as évekre tehető.

E vizsgálat adatai ellentmondanak egy 1996-os szénizotópos kormeghatározó kutatás eredményeinek, amely szintén a patkánycsontok radiokarbonos elemzésen alapult, s az első betelepülők érkezését Kr.e. 200-ra datálta.

Janet Wilmhurst és munkatársai újra feltárták a korábbi ásatások színhelyét, s azt állítják, hogy a megvizsgált csontok egyike sem származhatott korábban, mint 1280.

"A polinéz, vagy a kiori-patkány, a Rattus exulans aligha úszhatott át Új-Zélandra, vagyis csupán emberi 'segítséggel', a csónakok 'utasaként', vagy 'poggyászként' érkezhetett. Ennélfogva a polinéz patkány legkorábbi csontmaradványai egyben a telepesek érkezését jelzik" - mondta az új-zélandi kutató.

Ezt a kormeghatározást támasztja alá a tőzegben fennmaradt mintegy ezer, a rágcsálók foga nyomát viselő mag vizsgálata is.

A patkány fognyomai összetéveszthetetlenek

Tom Higham, az Oxfordi Egyetem radiokarbon-laboratóriumának igazgatóhelyettese, aki tagja volt a kutatócsoportnak, hangsúlyozta, hogy a patkányok fognyomait nem lehet összetéveszteni egyetlen más állatéval.

Mint rámutatott, a patkány által megrágott magvak kétségbevonhatatlan bizonyítékot szolgáltatnak a rágcsálók, s egyben az emberek érkezésére.

Richard Holdway professzor, aki az 1996-os kutatásokat irányította, kiáll korábbi álláspontja mellett, amely szerint az emberek és a patkányok több mint 2000 éve érkeztek Új-Zélandra. Meggyőződése szerint az új kutatást végző csapat nem vette figyelembe az összes bizonyítékot, s ez eredményezte az eltérést.

Trevor Worthy, az Adelaide-i Egyetem paleontológusa, aki szintén részt vett a legújabb vizsgálatban, biztos abban, hogy az 1996-os kutatás eredményei tévesek.

"Hiányoznak az ökológiai és régészeti bizonyítékok, amelyek a polinéz patkány és az ember 1280-1300 előtti jelenlétét támasztanák alá. Kétséges a patkánycsontok előző radiokarbonos vizsgálatának megbízhatósága is" - hangsúlyozta Trevor Worthy, bár arra nem tért ki, hogy miért vagy ki kérdőjelezte meg a korábbi kutatás eredményeit.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×