Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) főtitkára a londoni Queens Tennis Clubban tartott sajtótájékoztató előtt 2019. június 27-én. Az eseményen bejelentették, hogy Magyarország rendezi meg az átszervezés alatt álló női tenisz Fed Kupa döntőjét 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Teniszbotrány: 250 millió forintot követelnek a főtitkártól

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) több mint 250 millió forintos keresetet indított korábbi főtitkára, Richter Attila ellen.

Az MTSZ - honlapjának szerdai tájékoztatása szerint - 253 millió forint és a késedelmi kamatok megfizetését követeli korábbi munkavállalójától. A szövetség álláspontja szerint a volt főtitkár 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-torna kapcsán.

Az állásfoglalás kitér arra, hogy Richter Attila mindezt ráadásul annak ismeretében tette, hogy a kormány határozatban rendelkezett egy másik verseny támogatásáról. A bérleti szerződés rendkívül jelentős gazdasági kötelezettségvállalást tartalmazott az MTSZ számára. Az okozott kár közel félmilliárd forint lenne, de a szövetség új elnöksége megállapodást kötött az IMG-vel annak érdekében, hogy a szerződéses kötelezettségétől szabaduljon, és elkerülje azt a helyzetet, hogy három éven keresztül kelljen bérleti díjat és egyéb költségeket, illetve kártérítést fizetnie az IMG-nek.

Az MTSZ új elnöksége a büntetőfeljelentést követően peres úton visszaköveteli Richter Attilától az általa okozott kárt. A korábbi vezetés időszakában megkötött további szerződések vizsgálata alapján már több büntetőfeljelentés született, illetve áll előkészítés alatt - olvasható a szerdai közleményben.

Lázár János, az MTSZ tavaly megválasztott elnöke múlt csütörtökön úgy vélekedett, hogy május végére fejeződhet be a szövetség pénzügyi konszolidációja. A szervezet 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére, ebből 1,7 milliárdot már kifizettek a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek, emellett - mint mondta - óriási összegeket kellett átutalni külföldi ügynökségeknek, ezzel pedig remélhetőleg sikerült helyreállítani a magyar tenisz becsületét.

Tavaly az új elnökség nem javasolta a 2019-es éves beszámoló közgyűlési elfogadását, többek között a régi vezetés részéről benyújtott 3,5 milliárd forintos konszolidációs kérelemre, és a már akkor szembetűnő elszámolási anomáliákra hivatkozva. A szövetség egy igazságügyi könyvszakértőt vont be a munkába, akinek a jelentéséből kiderült, hogy az MTSZ az utóbbi években a szükséges számviteli szabályzatok és belső ellenőrzés teljes hiánya mellett működött. A szakértői jelentésből is kitűnő felelőtlen gazdálkodással összefüggésben az MTSZ több feljelentést is tett, többek között büntető feljelentést Richter Attila korábbi főtitkár ellen.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×