INFORÁDIÓ 
2019. november 21. csütörtök
Olivér

labdarúgás

bajnokok ligája

csoportkör

Eden Hazard, a Real Madrid (b) és Mariano, a Galatasaray játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkör mérkőzéseinek harmadik fordulójában, az A csoportban, Isztambulban 2019. október 22-én.

BL-rejtvény: nyolc meccs, öt nagy győztes

Infostart / Dénes Tamás

Kedden remek mérkőzéseket játszottak a labdarúgó Bajnokok Ligájában, de egyetlen csapat sem biztosította még a továbbjutását. Ma este várhatóan újabb futballélmények következnek, ám immár továbbjutókkal. Öt csapatnak is esélye van erre.

Az egyik esélyes a Paris Saint-Germain, amely ősszel eddig minden BL-mérkőzését megnyerte. A francia bajnok története során negyedszer áll százszázalékos teljesítménnyel a csoportmérkőzések felénél, mindannyiszor a négyes élén is végzett. A Parc des Princes-ben 2004 óta nem veszített csoportmérkőzést, azóta 22 találkozón van túl. A belgák tizenhét idegenbeli BL-meccsükből csak egyet nyertek meg, de azt éppen az aktuális francia bajnok, az AS Monaco ellen, tavaly. A franciáktól hárman hiányoznak majd sérülés miatt, Neymar, Meunier és Kehrer, mindazonáltal nem gyenge a várható kezdő tizenegy: Navas – Dagba, Thiago Silva, Kimpembe, Bernat – Gueye, Marquinhos, Verratti – Di María, Icardi, Mbappé.

A csoport másik mérkőzésén a Real Madrid a Galatasarayt fogadja, mégpedig Gareth Bale nélkül. Ryan Giggs meghívta ugyan a válogatottba a szélsőt, de Zinedine Zidane szerint Bale nincs egyelőre bevethető állapotban. Várhatóan nem nevezi a klub James Rodriguezt sem, aki pedig egészséges, a hétvégi bajnokit második gyermeke születése miatt hagyta ki. A várható kezdő tizenegy: Courtois – Carvajal, Varane, Sergio Ramos, Marcelo – Casemiro – Valverde, Kroos – Rodrygo, Hazard – Benzema.

A B csoportban a csoportkör első felében a legtöbb gólt szerző csapat, a Bayern München az Olympiakoszt fogadja. Ezen a mérkőzésen debütál Hansi Flick megbízott vezetőedzőként. A védelemben három sérültje is van (Süle, Hernandez, Arp), valószínűleg a Tottenham elleni meccs hőse, Serge Gnabry pihenőt kap, így a Neuer – Kimmich, Boateng, Pavard, Alaba – Javi Martinez, Thiago – Coman, Müller, Perišić – Lewandowski tizenegy kezd. Mindössze négy német van csak a névsorban… Az Olympiakosz minden őszi BL-mérkőzésén legalább két gólt kapott eddig, a Bayern a legutóbbi 29 hazai BL-csoportmérkőzéséből 27-et megnyert.

Olasz–angol mérkőzés a C csoportban, az Atalantának a fogadóirodák szerint a végső győzelemre legesélyesebb csapat, a Manchester City ellen kellene megragadnia az utolsó esélyt. A korábbi aranylabdás Michael Owen szerint a City nyerni fog Milánóban (a bergamói stadion jelen állapotában nem felelt meg az UEFA kritériumainak, ezért a San Siróban játszik az Atalanta pályaválasztóként a főtáblán), le akarja zárni a továbbjutás kérdését. Függetlenül attól, hogy a hétvégén egy még fontosabb meccs vár a csapatra: a Liverpool elleni bajnoki rangadó az Anfield Roadon.

A D csoportból idegenbeli győzelemmel a Juventus és az Atlético Madrid is továbbjuthat. Maurizio Sarri, aki tétmérkőzéseken még veretlen a Juventusszal, azt mondta a moszkvai sajtóértekezleten, hogy nem rossz az őszi mérleg, de még van hova fejlődnie a csapatának. Beszélt arról, is hogy a két argentin, Gonzalo Higuaín és Paulo Dybala továbbra sem valószínű, hogy egyszerre a csapatban lesz. Szavaiból azt lehetett kivenni, hogy a klub szívesen eladta volna egyiküket a nyáron, de ők inkább maradtak, számolva azzal is, hogy együtt nem férnek be a csapatba.

Bajnokok Ligája, 4. forduló

A csoport

  • Real Madrid–Galatasaray 21.00 (tv: M4 Sport)
  • Paris Saint-Germain–FC Bruges 21.00 (Spíler2)

A csoport állása: 1. PSG 9 pont, 2. Real Madrid 4, 3. FC Bruges 2, 4. Galatasaray 1.

B csoport

  • Bayern München–Olympiakosz Pireusz 18.55 (Spíler1)
  • Crvena zvezda–Tottenham Hotspur 21.00

A csoport állása: 1. Bayern München 9 pont, 2. Tottenham 4, 3. Crvena zvezda 3, 4. Olympiakosz 1.

C csoport

  • Dinamo Zagreb–Sahtar Donyeck 21.00
  • Atalanta–Manchester City 21.00 (Spíler1)

A csoport állása: 1. Manchester City 9 pont, 2. Dinamo Zagreb 4 (6-4), 3. Sahtar Donyeck 4 (4-6), 4. Atalanta 0.

D csoport

  • Lokomotiv Moszkva–Juventus 18.55 (Spíler2)
  • Bayer Leverkusen–Atlético Madrid 21.00

A csoport állása: 1. Juventus 7 pont (7-3), 2. Atlético Madrid 7 (5-2), 3. Lokomotiv Moszkva 3, 4. Bayer Leverkusen 0

Nyitókép: MTI/EPA/Tolga Bozoglu
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018