eur:
393.5
usd:
364.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Lucas Moura, a Tottenham Hotspur játékosa ünnepel, miután második gólját szerezte az Ajax Amsterdam ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágó mérkőzésén az amszterdami Johan Cruyff Arenában 2019. május 8-án.
Nyitókép: MTI/AP/Martin Meissner

A brazil, aki történelmet írt Amszterdamban

Lucas Moura már kétszer mentette meg a Tottenhamet a Bajnokok Ligájában. Még egy feladat vár június elsején az apró brazilra.

Jó lenne tudni, mivel lehet Christian Eriksent kizökkenteni a nyugalmából. A dán klasszis, aki a spanyol sajtó szerint minden bizonnyal a Real Madridhoz igazol, hogy átvegye Luka Modrić helyét, az elmúlt egy hónapban két BL-mérkőzést követően is nyilatkozott az Angliában a mérkőzéseket közvetítő BT Sport mikrofonjába.

Először a Manchester City elleni továbbjutást követően, néhány perccel az után, hogy a mérkőzés 94. percében a Spurs játékosai már tulajdonképpen felfogták, hogy kiestek, aztán a videobíró annullálta az ellenfél gólját, s ezzel mégis Mauricio Pochettino csapata jutott tovább. Akkor Eriksen arról beszélt, hogy ha nem is nagyon látszik rajta, de örül, ellenben őrült nagy szerencséjük volt, hálásak lehetnek a sorsnak.

Másodszor szerda este, egykori klubja, az Ajax kiejtése után, csupán három-négy perccel azt követően, hogy Lucas Moura teljessé téve a mesterhármasát, továbbjuttatta a Spurst a BL-döntőbe. Eriksen, aki pályafutása kiemelkedően legnagyobb sikerét érte el, arról beszélt, hogy

sajnálja az Ajaxot, mert jól, sőt náluk jobban játszott, de nekik szerencséjük volt, meg egy Lucas Mourájuk, akinek szobrot kellene állítani.

Aztán a riporter rá is kérdezett, hogy nem igazán látszik rajta semmiféle emóció, mire Eriksen újra elmondta, hogy tényleg örül, he hát az Ajax, a szerencse és Moura.

Közben a menedzser, Mauricio Pochettino a gyepre borulva, majd aztán újra felegyenesedve sírt, de zokogtak az Ajax futballistái is, nyilván teljesen más érzelmi tónusban. Pochettino a meccs utáni kötelező sajtótájékoztatón azt mondta: „Csodálatos ez az érzés, nagyon nehéz szavakba önteni, futball nélkül az ilyesmit át sem élhetnénk. A második félidőben egyszerűen fantasztikusak voltak a játékosaim, megmutatták, közösen megmutattuk, hogy imádjuk a sportot és a labdarúgást. Egészen élvezetes volt egy ilyen minőségű mérkőzést látni. Ezen a szinten nagyon nehéz jól teljesíteni, köszönjük mindazoknak, akik hittek bennünk,

hálás vagyok azért, hogy futballedző lehetek.”

A Tottenham a BL-elődöntő második mérkőzése előtti hat meccséből ötöt elveszített, s csak a Brightont verte meg, 1-0-ra. Az amszterdami mérkőzés 55. percében lőtte Lucas Moura az első gólját, akkor már, minden sorozatot figyelembe véve 327 játékperce nem szerzett gólt a Tottenham. Szon, Dele Alli, Llorente és Vertonghen most is kihagyta a kínálkozó helyzetét, vagy helyzeteit, de ez most semmit sem számít, mert akadt egy ihletett formában futballozó brazil, aki

ősszel, a Camp Nouban, a Barcelona elleni, utolsó csoportmérkőzésen a 85. percben szerzett találatával megmentette a csapatot, most pedig a mesterhármasával bevitte a BL-döntőbe.

Lucas Moura a Corinthians, majd a São Paulo FC játékosa volt Brazíliában, 2013 elején igazolt a Paris Saint-Germainhez. Technikai képzettségét soha, senki nem vitatta, de miután a jobbszélső helyén ott volt Ángel Di María, majd a katari tulajdonosok megszerezték Kylian Mbappét is, a PSG-nél örültek, hogy a Tottenham elvinné. A Spurs 25 millió eurót fizetett érte, 2023-ig szól a szerződése. Az első fél év még nem igazolta a befektetést, most már ez a kérdés nem kérdés. Harry Kane mostani sérülése mintha új távlatokat nyitott volna előtte. Április közepén lőtt már egy mesterhármast, mégpedig a Premier League-ben, a Huddersfield Town ellen – az volt egyben az első „hat trick” a Tottenham új stadionjában. Klubtörténeti bravúr, de a mostani mesterhármasra sokkal többen fognak emlékezni.

Vélhetően Amszterdamban is. A holland szurkolók, akik a második félidő elején még önfeledten ünnepelték Bob Marley dalával, Don’t worry, about a thing, / ’Cause every little thing gonna be all right”, ezt már a végén nem érezhették igazán találónak. Sem a kisebb, sem a nagyobb dolgok nem mentek jól. Az Ajax okolhatta a balszerencséjét, hiszen még a kétgólos előnyét követő két Spurs-gól után is fel tudott állni, akadtak ziccerei, de minden kimaradt.

Még így is a 95. percig igaz volt, hogy az Ajax úgy jut be a Bajnokok Ligája döntőjébe, hogy az utolsó négy hazai mérkőzésén nem tudott nyerni – aztán a döntetlenből vereség, a továbbjutásból kiesés lett.

A 3-2-vel a Tottenham, idegenben szerzett több góljával, kiejtette a hollandokat.

„Nagyon közel voltunk, meg is érdemeltük volna, de az az utolsó másodperc mindent átírt. A szünetben mondtam a srácoknak, hogy még nincs vége, ezt láthatják a Tottenham-játékosokon is, akik háromgólos hátrányban is hittek a továbbjutásukban. De nem hibáztathatok senkit, csapatként nagyon sokat fejlődtünk, de ezt a BL-búcsút most nehéz feldolgozni” – kesergett Erik ten Haag, az Ajax edzője.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×