Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.83
bux:
142954.31
2026. november 6. péntek Lénárd

Ajax-Real után - mindenki a videobíróról beszél

Az UEFA sietve adott ki állásfoglalást a nagy visszhangot kiváltó videobíró-használatról azok után, hogy többen egy nagy csapat feltűnő megsegítéséről beszélnek egy egyértelműnek tűnt helyzetben.

A labdarúgó Bajnokok Ligája történetének első, videobíró által érvénytelenített gólját rúgta az Ajax a Real Madrid elleni nyolcaddöntős odavágó első félidejében. A pályáról levonuló érintetteket a helyszínen tartózkodó újságírók természetesen elsősorban a még bizonyára sokáig vitatható ítéletről kérdezték.

A pályán Skomina bíró még gólt ítélt, de a végső döntéshez igénybe vette a videobíró segítségét, így les miatt utólag érvénytelenítette a fejesgólt.

A hazaiak középppályása, Frenkie de Jong úgy vélekedett, ilyen kritikus helyzetben könnyebben ítélnek egy nagycsapat javára.

"Jól játszottunk, nehéz elfogadni, hogy a vezetést jelentő gólunkat érvénytelenítették.

Ezek után is jók voltunk még, megvoltak a helyzeteink, de ezt az eredmény nem adta vissza" - fogalmazott a nyáron Barcelonába igazoló "Frenkie".

A Real Madridban 600. mérkőzésén játszó csapatkapitány, Sergio Ramos eközben az igazság pillanataként értékelte a gól visszavonását. Csapattársa, Thibaut Courtois kapus hálás volt a videobírónak, hogy "korrekt döntést hoztak" Skomina eredetileg hibás döntése kijavítására. A kapus lest érzett, és úgy ítélte meg, akadályozták is a vitatott helyzetben.

Azonban feltűnő, hogy

a gól megszületésének pillanatában a Real Madrid játékosai közül egyetlenegy sem reklamált, az ajaxosok pedig egytől egyig ünnepeltek,

vagyis mintha a pályán nem igazán érződött volna a felvételek alapján, hogy bármilyen szabálytalanságot észlelt volna bárki.

Erik ten Hag, az Ajax edzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, "nem volt könnyű a játékvezetői döntésekkel megbirkózni". Véleménye szerint "az első gólunk teljesen szabályos volt, és nagy balszerencsénk, hogy nem adták meg.

Visszanéztem az esetet, és hát nem tudom... én nem látom, hogy szabálytalanul támadtuk volna a kapust".

Az UEFA a Twitteren adott hivatalos magyarázatot Damir Skomina döntése után: az európai futballszövetség szerint

Nicolás Tagliafico fejesénél csapattársa, Dusan Tadics lesen állt és zavarta a kapust,

megakadályozva abban, hogy elérje a labdát vagy megjátssza.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×