eur:
395.08
usd:
370.92
bux:
65117.48
2024. április 19. péntek Emma

„A siker generációról generációra öröklődik” - 90 éves Bonn Ottó

Kedden ünnepli 90. születésnapját Bonn Ottó, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) tiszteletbeli elnöke, aki 13 nyári és egy téli olimpián vett részt sportvezetőként. A nemzetközi szövetség korábbi alelnöke és főtitkára több mint fél évszázadon át állt a sportág szolgálatában. Születésnapja alkalmából a tavaly megjelent, Ahogy tőlünk telt című sportágtörténeti kötetben olvasható interjúval köszöntötte őt az MKKSZ honlapja.

Gondolom, az augusztusi programját már megtervezte. Irány Rió?

Biztosan nem leszek ott. Szeretek utazni, és ha tehetem, minden fontos kajak-kenus eseményen ott vagyok. Hosszabb ideje már csak Európában. Nagyobb utazásra már nem vállalkozom. Az idén nyáron is ott voltam a milánói világbajnokságon, találkoztam néhány volt munkatársammal, és szorítottam a magyar versenyzőknek. De Rió messze van, és fáradtságos lenne, eljött az idő, amikor lassítani kell és amúgy is voltam én elég olimpián.

Pontosan hányon is?

Tizenhárom nyári és egy téli olimpián lehettem jelen sportvezetőként. A legemlékezetesebb természetesen a legelső, vagyis az 1952-es helsinki játékok volt. A falu és a helyszínek úgy helyezkedtek el, hogy szinte mind a tizenhat aranyérmet láthattam. Ott voltam az úszók, a vívók sikereinél, szurkolhattam Papp Laci győzelmének, és ez volt az első olyan olimpia, amelyen a sportágunk is érmet szerzett. Novák Gábor C-1 10 000 méteren, Parti János C-1 1000 méteren lett ezüstérmes, míg Varga Ferenc és Gurovits József K-2 10 000 méteren nyert bronzérmet. Két olimpiai falu volt, egy a nyugati országoknak, egy pedig a szocialista országoknak, de ez nem okozott bonyodalmat.

Milyen volt a hangulata akkoriban egy olimpiának?

Felemelő pillanatokat éltünk át, és a különböző sportágak képviselői nagyon jó, baráti viszonyban álltak egymással.

A sporthoz való kötődése mikor kezdődött?

Még gyerekkoromban. Olaszországban születtem, és egészen tizenkét éves koromig ott is éltünk. Közel laktunk a tengerparthoz, ahol a húgommal szinte minden áldott nap vízre szálltunk sandolinnal. Ez egy kajakformájú, de lapos fenekű hajó volt. Gyönyörű homokos tengerpartunk volt, itt tanultam meg úszni is. 1938-ban jöttem a szüleimmel végleg Budapestre, de akkor még nem volt lehetőségem arra, hogy folytassam a kajakozást. Egy szép napon toborzó jött a gimnáziumba, aki a Lágymányosi öbölben lévő Levente Sport Egyesülethez keresett fiatalokat és én jelentkeztem is. A háború előtt inkább túrákra jártunk, versenyeztünk is, de nem olyan sokat, mint a mai kajakosok és kenusok. Egyébként én K-1-ben, K-4-ben és C-10-esben szerepeltem. A sportpályafutásomat 1947-ig folytattam, a Közalkalmazottak SE-ben versenyeztem, és ebben az évben részt vettem Tatán a munkás Európa-bajnokságon, amelyen tízezer méteren a negyedik helyen zártam. Ezzel fejeződött be az én versenyzői pályafutásom.

És innen indult útnak sportvezetőként.

Pár év csúszással, hiszen 1949-ben kerültem be a kajak-kenu szövetség irodájába, mint titkár. Két évet töltöttem el itt, majd 1951-ben a Honvéd Sportközpontban dolgoztam egy hónapot. Ekkor történt, hogy a létrejött OTSH vezetése átkért a Honvéd Sportközpontból és a vízisport osztályára kerültem, mint az evezős, kajak-kenu és vitorlás szövetségek előadója. A külföldi sportszervezetnek ez főtitkárt jelentett.

Mi volt a feladta pontosan?

Elsősorban adminisztratív munkát, bajnokságok rendezését, a kezdeti nemzetközi kapcsolatok megindítását és a határos országok versenyzőivel két vagy többoldalú versenyek rendezését Magyarországon. El kellett végezni a külföldön rendezett versenyekre való utazás technikai és adminisztratív feladatait.

Az 1954-es legendás maconi világbajnokságra már a magyar csapat vezetőjeként utazhatott. És úgy jött vissza, hogy a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség európai képviselőjévé választották.

Izgultam is emiatt, hiszen az OTSH-tól kellett engedélyt kérni arra, hogy valaki jelölt lehessen nemzetközi színtéren. Én úgy utaztam a világbajnokságra, hogy eszembe se jutott ilyet kérni, mert nem volt ilyen tervem. Ám a maconi kongresszuson személyi változások történtek, az akkori elnök visszavonult, a helyére az első alelnök került, a második alelnök előlépett egy helyet és szép sorban odajutottunk, hogy megüresedett az európai képviselői pozíció. Két személy képviselhette Európát, az angol sportvezető mandátuma még nem járt le, a másik helyre azonban egy szovjet és egy belga sportvezető neve szerepelt. Az ICF itt megválasztott új elnöke, a cseh Karel Popel azt javasolta, hogy az én nevem is kerüljön fel a jelöltek listájára. A szavazáskor a belga jelölt kilenc, a szovjet egy szavazatot kapott, én pedig tizennégyet. Így kerültem az ICF Igazgató Tanácsába, legfiatalabb tagként. Meglepetésként ért a választás eredménye.

Milyen volt a beszélgetése ezek után Hegyi Gyulával, az OTSH elnökével?

Mivel nem volt engedélyem, így volt bennem egy kis félsz. Amikor felhívtam Hegyi Gyulát beszámoltam a világbajnoki eredményekről és tolmácsoltam a csapat kérését, hogy néhány napot Párizsban tölthessünk el. És mellékesen megjegyeztem, hogy beválasztottak a nemzetközi szövetségbe. Legnagyobb meglepetésemre, gratulált, és csak annyit mondott, ne sok pénzt költsünk el Párizsban. A képviselői megbízatásom 1960-ig tartott, majd a római kongresszuson a sportág második alelnökének választottak meg, ezzel tagja lettem a Végrehajtó Bizottságnak is. Tíz évvel később eggyel feljebb léphettem a ranglétrán, és 1990-ig első alelnökként ténykedtem. A szöuli kongresszus után megtartott Igazgató Tanács ülésen kérték, hogy az alelnöki tisztségem megtartása mellett, a következő kongresszusig két évre vállaljam el a főtitkári feladatokat. Így került Budapestre az ICF hivatalos székhelye.

Ahogy hallottam, ezt a feladatot szerette a leginkább.

Igen, hiszen itt tudtam igazán megmutatni a sportvezetői képességeimet, ráadásul olyan kapcsolatrendszerre tettem szert, amelyek a mai napig meghatározóak az életemben. Ez a poszt rendszeres napi munkát, közvetlen kapcsolatot jelentett a nemzeti tagszövetségek vezetőivel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezető munkatársaival, több nemzetközi sportszervezettel. Közreműködhettem a sportág fejlesztésében, a nemzetközi szövetség taglétszámának emelésében: tizenkét év alatt ötvenhatról száztizenkettőre emelkedett a taglétszám.

A magyar kajak-kenu sportnak jelentett némi előnyt az ön helye?

Annyiban igen, hogy minden tájékoztatást közvetlenül tőlem kaptam meg, és ahol volt lehetőségem, segítettem is. Néhány alkalommal például sikerült megnyernem egy-két óvást, amelyet a magyar csapat ellen nyújtottak be. A főtitkári tisztséget kétezer januárjáig töltöttem be, de az akkori elnök, Ulrich Feldhoff ígéretet tett arra, hogy ameddig ő az elnök minden egyes nagy eseményre meghívnak engem is. Így is történt.

Sportvezetői pályafutása alatt rengeteg versenyen járt. Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?

A régebbi olimpiai eredmények közül meg kell említenem a melbourne-i olimpián Urányi János és Fábián László tízezer méteres győzelmét, a római olimpián Parti János C-1 1000 méteres sikerét, a mexikóvárosi olimpián Hesz Mihály és Tatai Tibor sikerét. Amikor olimpián először hallottam a Himnuszt különös érzés fogott el.

Ön a magyar kajak-kenu sport egyik élő lexikonja, nagy tanúja. Árulja el, mitől ennyire eredményes ez a sportág?

Attól, hogy mindig van kiről példát venni, mindig van kitől tanulni, hiszen a siker generációról generációra öröklődik. Azt hiszem, jól őrizzük, szépen ápoljuk a hagyományainkat és az értékeinket. Kiváló edzőink voltak és vannak. Nem véletlen, hogy néhány magyar edző külföldön dolgozik.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×