Paragrafus magazin
Az InfoRádió jogi magazinműsora: minden, ami jog.
Készült a Médiatanács támogatásával a Médiatanács Támogatási Program keretében.
Adás: csütörtök, 20.00
Heti témáinkból:
- Javaslatokat vár az új KRESZ véglegesítéséhez az építési és közlekedési miniszter.- Az elektromos rollereseknek és a motorosoknak is újra kell tanulniuk a közlekedési szabályokat, ha bevezetik az új KRESZ-t. A most megjelent tervezet egyik megalkotója az InfoRádió vendége volt.- A bankoknak két percen belül fogadniuk kell a pénzforgalmi visszaélést bejelentő ügyfélek hívását. Erről adott ki vezető körlevelet a Magyar Nemzeti Bank.- Az online megosztás és a sharentinggel (SERENTINGGEL), vagyis a szülői túlposztolás korunk egyik legelterjedtebb, ugyanakkor legellentmondásosabb jelenségével is részletesen foglalkozik a Gondolat Kiadó Médiatudományi könyvek-sorozatában megjelent Digitális szülőség című kötet.Heti témáink voltak:
- Decemberben változtak a közszolgálati dolgozók által idén januártól igénybe vehető otthontámogatás egyes szabályai.- Csecsemőknek szánt tápszereket hív vissza a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.- A nők mellett egyre több férfit is megzsarolnak intim fotóival a digitális térben – figyelmeztet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság online jogsegélyszolgálata.- 2025-ben két nagy műkincsrablás is ráirányította a figyelmet a múzeumi biztonságra és a műkincsek védelmére.Heti témáinkból:
- Decemberben változtak a közszolgálati dolgozók által idén januártól igénybe vehető otthontámogatás egyes szabályai.- Csecsemőknek szánt tápszereket hív vissza a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.- A nők mellett egyre több férfit is megzsarolnak intim fotóival a digitális térben – figyelmeztet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság online jogsegélyszolgálata.- 2025-ben két nagy műkincsrablás is ráirányította a figyelmet a múzeumi biztonságra és a műkincsek védelmére.Heti témáink voltak:
- A mesterséges intelligencia tévedéseire hívja fel a gyerekek figyelmét az a plakátpályázat, amelyet 8-15 évesek számára hirdetett meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által üzemeltetett magyarországi Safer Internet Center.- Ne rutinból vásárolják meg a jövő évi autópálya-matricáikat, mert van néhány fontos változás - tanácsolja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója.- Készenléti töltőállomásokat jelöl ki egy új törvénymódosítás, amelyet a napokban szavazott meg az Országgyűlés.- A digitális eszközökről szóló törvény megkapta a királyi jóváhagyást az Egyesült Királyság Parlamentjében történt szavazás után. A törvény célja, hogy megszüntesse a digitális eszközökkel – például kriptovalutákkal és NFT-kkel – kapcsolatos jogi bizonytalanságot. Az új szabályozás jelentőségéről Parti Tamást, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettesét, a Kamara Adatkutató Alintézetének vezetőjét kérdeztük.Heti témáink voltak:
- A NAV revizorai év végéig elsősorban az adventi vásárokon, piacokon, fenyőfa-árusító helyeken, nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve vendéglátóhelyeken és az ünnepi szolgáltatások nyújtóinál vizsgálják az adókötelezettségek teljesítését.- Az adventi időszakban megszaporodnak a tűzesetek, ezért fontos, hogy a koszorúkkal, fényfüzérekkel, valamint a karácsonyfák kapcsolatban is mindenki betartsa a legfontosabb tűzvédelmi előírásokat.- A szociális hozzájárulási adó megfizetésére figyelmeztetett kétszáz adózót a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.- A Wolters Kluwer Hungary legújabb mesterséges intelligencia fejlesztése az egyik legidőigényesebb rutinfeladat terhét veszi le a jogászok válláról. A Magyar Közlöny tartalmának feldolgozását az AI hírlevél segítségével gyorsabban és hatékonyabban végezhetik el a jogi szakemberek.Heti témáink voltak:
- Teljes körű adventi élelmiszer-biztonsági vizsgálatot rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság.- A Black Friday akciók idején és a karácsony előtti időszakban nemcsak ajándékokat veszünk, sokan a kedvezmények miatt ilyenkor cserélik le nagyértékű műszaki berendezéseiket, háztartási eszközeiket. Ilyenkor azonban az online vásárlások aránya is megugrik.
- Az Inforádiónak nyilatkozó kiberbiztonsági szakértő szerint az otthoni okoseszközök óriási kockázatot jelentenek.- Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának döntése értelmében az európai uniós tagállamok – az uniós jog által biztosított jogok gyakorlása érdekében – kötelesek elismerni egy másik uniós országban azonos neműek által között házasságot.Heti témáink voltak:
- Elfogadta az Országgyűlés a 2024-es központi költségvetés végrehajtásáról szóló úgynevezett zárszámadási törvényjavaslatot.- Megtiltotta a műhús előállítását és forgalomba hozatalát az Országgyűlés.- A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyház-, valamint pénzbüntetés kiszabását, illetve vagyonelkobzást is indítványozott egy kábítószert áruló férfira, akit az amerikai hatóságokkal együttműködve fogtak el a magyar nyomozók.- Országos kampányt indít a gyermekek tudatos internethasználatáért a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Gyermekvédelmi Internet-kerekasztala.- Több szempontból is kockázatos lehet a hitelből történő ingatlanvásárlás.Heti témáink voltak:
- 16 személy ellen indult eljárás kábítószer fogyasztás miatt, miután a rendőrség célzott razziát tartott egy fővárosi szórakozóhelyen.- A kockázati életbiztosításban és az öngondoskodási, megtakarítási életbiztosításban is nagyon nagy elmaradásban vagyunk még a régióhoz viszonyítva is - erről beszélt az Inforádióban a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke.- Tizenegyedik alkalommal szervezte meg az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Gyermek- és Ifjúsági Parlamentet.- Magyarországon az ingatlanvásárlás több jogi-, pénzügyi- és adminisztratív lépésből áll - az ingatlankereséstől a tulajdonjog bejegyzésig.- A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz két férfival szemben, akik – egy strómant beszervezve – egy pénzmosó hálózatot szolgáltak ki Magyarországon.
Heti témáink voltak:
- Egyetlen szavazással 11 törvényt 33 ponton módosított az Országgyűlés annak érdekében, hogy a rendészeti feladatellátás hatékonyabb legyen. Változtak a távoltartás szabályai, a TEK pedig poligráfot is használhat.- Külön adatbázist hoznak létre a határ menti ingázókról - például azokról, akik naponta járnak át Ausztriába vagy Szlovákiába dolgozni -, hogy gyorsabban léphessék át a határt.- Jelentős mértékben egyszerűsődnek a szőlő- és bortermelés szabályai.- A Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik az állam elleni bűncselekményre és emberölésre szervezkedő terheltek büntetőpere.Heti témáink voltak:
- Társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Igazságügyi Minisztérium azt a törvénymódosítási tervezetet, amely egyebek mellett megváltoztatná a vagyonelkobzás szabályait.- További lépéseket szorgalmaznak az állatvédő szervezetek a felelős állattartás és állatvédelem érdekében.- Egyre több országban tiltják meg a fiatalok számára a közösségi oldalak használatát, vagy terveznek hasonló intézkedést.-Egyre több az online bűncselekmény, és ma már a gyerekeket zaklatók is az interneten vadásznak az áldozataikra, ráadásul a közösségi média után megjelent a mesterséges intelligencia is, ezért a kiberbiztonság minden korábbinál nagyobb kihívást jelent.Heti témáink voltak:
-Továbbra is a gyermekvédelem az országgyűlési viták leggyakoribb témája. Ezúttal az igazságügyi miniszter helyettese utalt arra, hogy a médiára vonatkozó gyermekvédelmi szabályok szigorítását tervezi a kormány.-A szakmai és tudományos vitákhoz is fórumot biztosít a Magyar Jogi Könyvszalon, amelyet a Magyar Jogász Egylet, az Alkotmánybíróság és a Károli Gáspár Református Egyetem már ötödik alkalommal rendez meg szombaton Budapesten, a Károlyi–Csekonics-palotában.-Az egyéni vállalkozók kizárólag elektronikus úton kezdeményezhetnek fizetési meghagyásos eljárást a Magyar Országos Közjegyzői Kamara rendszerén keresztül, minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel - mondta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara ügyvezetője.-A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala által üzemeltett jogsegélyszolgálat, az Internet Hotline felhívja a figyelmet arra, hogy a közösségi médiában nyilvánosan elérhető társkereső csoportokat gyakran használják az elkövetőkHeti témáink voltak:
- Hét ellenzéki képviselő mentelmi jogát függesztette fel az Országgyűlés füstgyertyázások, hídfoglalások és blokádok miatt.- Az EP témafelelőse szerint a magyar kormány nem tartja be az európai uniós testületek döntéseit.- Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága.- A reklámok világában a figyelem megszerzése mindennél fontosabb. Naponta számos hirdetéssel találkozhatunk, ezért a vállalkozások igyekeznek minél hatásosabb üzenetekkel kitűnni. Mivel az ilyen üzenetek jellegüknél fogva különösen alkalmasak a fogyasztói ügyleti döntés befolyásolására, ezért azok folyamatosan a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálati fókuszában vannak - mondta a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szenior ügyvédje.Heti témiánk közül:
- Kilencedik alkalommal rendezi meg a "Biztonság Hete" elevezésű programsorozatot a Magyar Biztosítók Szövetsége és az Országos Rendőr-Főkapitányság.- Már idén ősszel felülvizsgálják azt az utónévjegyzéket, amely most jelent meg a kulturális miniszter új rendeletében.- Megtévesztő egészségügyi állítások miatt indított három eljárást a Gazdasági Versenyhivatal.- A vagyonjogi rendszerekre vonatkozó uniós szabályok megkönnyítik a házasságban, illetve bejegyzett élettársi kapcsolatban élő nemzetközi párok számára vagyonuk mindennapi kezelését, valamint megosztását különválás vagy a házas- illetve élettársak egyikének halála esetén. Erről beszélgettünk Bozsó Ildikó közjegyzőhelyettessel.