2014. december 7. 09:38 Judi Dench 80 éves December 9-én lesz nyolcvanéves Dame Judi Dench Oscar-díjas brit színésznő, aki a filmtörténetben egyedülálló módon mind a hét Oscar-jelölését hatvanadik életévén túl kapta.
2014. december 6. 19:03 Kóti Árpádot, a nemzet színészét köszöntötték Debrecenben Kóti Árpádot, a nemzet színészét köszöntötték szombaton a debreceni Csokonai Nemzeti Színház ünnepi társulati ülésén.
2014. december 6. 15:10 Karácsonyi hétvége a Katona József Színházban A Katona József Színház az idén is megrendezi hagyományos karácsonyi vásárát: rendhagyó programokkal, közönségtalálkozóval, nyílt próbával, etno-discóval, különleges ajándékötletekkel és kedvezményes jegyekkel várják a közönséget december 12. és 14. között.
2014. december 6. 08:08 Jelöléseket vár az Emmi több művészeti díjra Jelöléseket vár az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) számos művészeti díjra, amelyeket 2015. március 15-én adnak majd át.
2014. december 5. 22:52 A román-magyar együttélésről tart premiert a marosvásárhelyi színház A román-magyar együttélésről szóló darabot mutat be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. A nemzeti öntudatról és kisebbségről, nacionalizmusról és individualizmusról, európaiságról és helyi öntudatról szóló előadást román és magyar színészek együtt játsszák.
2014. december 5. 21:50 Õk kapták a 2014-es Prima Primissima Díjakat Tizenkettedik alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. A Prima Primissima Díj tíz kategóriájának díjazottjai: Turczi István író, költő; Sárosi Bálint népzenekutató; Sztevanovity Dusán dalszövegíró, zenész; Konok Tamás festő- és szobrászművész; a Fővárosi Állat- és Növénykert; Polgár Judit sakkozó; Pálfy Sándor építész; Barabási Albert-László fizikus, mérnök; az On the Spot (Cseke Eszter és S. Takács András dokumentumfilm sorozata); Csomós Mari színművész. A közönségdíjat a Jászság Népi Együttes kapta.
2014. december 5. 19:58 Búcsúlevelet vett az állam 14 millió forintért Nagysándor József vezérőrnagy, aradi vértanú nemrég előkerült, nagybátyjához írt búcsúlevelét 14 millió forintért vette meg az állam a Központi Antikvárium péntek esti budapesti árverésén.
2014. december 5. 15:34 Ákos ezért kezdi újra A régi dalokat azért is kell áthangszerelni időnként, hogy az előadó és a közönség számára is fenn tudja tartani az érdeklődést - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács Ákos zeneszerző. Az előadóművész szerint leginkább a közönség két szegmense élvezheti majd ezt a dupla Aréna előadást december 12-én és 13-án. Azok a fiatalok, akiknél tiszta lappal indulunk és akik megnézik, hogy ezek az öreg srácok mire képesek az Arénában, illetve a veteránok, vagyis az érettebb ifjúság képviselői.
2014. december 5. 14:22 Magyar Konyha: 20 séf 100 recept - Egy könyvben Húsz vezető magyar séf, köztük Bíró Lajos, Horváth József "Ráspi", Kalla Kálmán, Segal Viktor és Széll Tamás alakját és kedvenc fogásait mutatja be a Magyar Konyha Kiadó gondozásában megjelent "20 séf 100 recept - Nem csak ínyenceknek" című kötet - mondta az InfoRádióban Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke.
2014. december 5. 12:44 A Sundance Filmfesztiválon szerepel a Fehér Isten Meghívta Mundruczó Kornél Fehér Isten című játékfilmjét a január 22-én kezdődő Sundance Filmfesztivál.
2014. december 5. 12:18 Gyertyákkal gyűjt a szegényeknek a Katolikus Karitász Gyertyákat oszt a járókelőknek tetszőleges összegért az ország számos pontján a Katolikus Karitász az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű nemzetközi szolidaritási akció keretében. A felajánlásokat minden országban a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordítják.
2014. december 4. 13:33 Ötvenes szexszimbólum lesz az új Bond-lány Spectre lesz az új James Bond-film címe. A brit titkos ügynök ellenfelét Christoph Waltz kétszeres Oscar-díjas osztrák színész játssza - jelentették be a filmkészítők élő online adásban a londoni Pinewood Studios 007-es forgatási helyszínéről csütörtökön.
2014. december 4. 09:56 Minden információ a Mikulásról A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:
2014. december 4. 06:57 Három bemutatót is tartanak a Vígszínházban a hétvégén Három bemutatót is tart a Vígszínház hétvégén: pénteken a Házi Színpadon az Asszony a fronton, szombaton a nagyszínpadon a Julius Caesar, vasárnap a Pesti Színházban a Két úr szolgája című darab premierje látható.
2014. december 3. 22:22 Egy amerikai kritikustestület szerint ő az év rendezője Az Amerikai mesterlövész című filmet forgató Clint Eastwood nyerte el az Amerikai Filmkritikusok Szövetségének (NBR) elismerését kedden a legjobb rendezésért, a színészek közül pedig Oscar Isaac és Julienne Moore lett díjazott.
2014. december 3. 16:32 Balikó Tamás színművész temetése December 17-én, Pécsen vesznek végső búcsút családtagjai, kollégái és barátai a vasárnap elhunyt Balikó Tamás színművésztől, rendezőtől, a Pécsi Nemzeti Színház volt igazgatójától - tájékoztatta a teátrum az MTI-t.
2014. december 3. 12:38 Francia mozikban Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje Felejthetetlen képei miatt dicséri Mundruczó Kornél legújabb filmjét, a francia mozikban szerdától látható Fehér Istent a Le Monde című napilap.
2014. december 3. 12:09 Interneten is látogatható az auschwitzi múzeum A dél-lengyelországi auschwitz-birkenaui múzeum keddtől interneten is látogatható, miután az emlékhely több mint 200 kiváló minőségű panorámaképet helyezett el honlapján az egykori náci német koncentrációs és megsemmisítő tábor épületeiről - közölte Bartosz Bartyzel, a múzeum szóvivője.
2014. december 2. 23:08 Apacs művészet - Rockenbauer Zoltán kötete a modernizmus festészetéről Apacs művészet - Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók (1900-1919) címmel dolgozza fel a Nyolcak és a korszak modernista művészetének történetét Rockenbauer Zoltán művészettörténész a Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent új könyvében.
2014. december 2. 20:32 Hungarikum lett a tárogató Hungarikummá minősítette a tárogató népzenei hangszert keddi első ülésén az új összetételű Hungarikum Bizottság - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól
05:36 Kiderült, hogy mekkora nyugdíjat tartanának megfelelőnek a magyarok, akiknek csupán 32 százaléka tesz félre idős korára
05:24 Súlyos balesetet okozott, elszelelt a helyszínről, majd gázolajjal locsolta fel az utasteret – videó