2024. július 19. 20:13 Megnyitották Párizsban az olimpiai sávokat: már fizetnek is a figyelmetlen autósok Az első nap több száz bírságot osztott ki a rendőrség, mert illetéktelenek is használták az olimpiai sávokat.
2024. július 19. 18:50 Hatalmas lángokkal égett a török kirándulóhajó - drámai felvételek Négy embert ápolnak kórházban, köztük hármat súlyos sérülésekkel, akik egy török hajón kitört tűzvészben sebesültek meg.
2024. július 19. 18:39 Meghalt a vietnami legfőbb vezető Elhunyt Nguyen Phu Trong, a Vietnami Kommunista Párt főtitkára - jelentette be a párt pénteken.
2024. július 19. 18:27 Komoly pozíciókat kaptak a magyar EP-képviselők – közzétették a szakbizottságok tagjainak listáját A magyar EP-képviselők közül a Patrióták Európáért soraiban ülő Fidesz-KDNP politikusai kapták a legtöbb helyet az Európai Parlament szakbizottságaiban. A 21 magyar EP-képviselő közül Győri Enikő és Deutsch Tamás ülhet be a legtöbb, három-három szakbizottságba.
2024. július 19. 17:53 Volodimir Zelenszkij: kell a diplomácia is, mert nem tudunk minden terültet fegyverrel visszaszerezni A világnak nyomást kell gyakorolnia Oroszországra, hogy meggyőzze, üljön tárgyalóasztalhoz és fontolja meg a háború befejezését - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltatónak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
2024. július 19. 17:07 Számos nagy repülőteret teljesen le kellett állítani pénteken Az Egyesült Államok teljes légiforgalmát érintette és több repülőterén is ideiglenes zárlatot okozott az egész világra kiterjedő technológiai üzemzavar, ami egy amerikai kiberbiztonsági világcégtől, a Crowdstrike-tól indult pénteken.
2024. július 19. 16:55 Meghallgathatja, mit mondott Donald Trump Orbán Viktorról A republikánusok elnökjelöltje első hivatalos beszédében kitért a magyar miniszterelnökre is.
2024. július 19. 16:32 Súlyos börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai újságírót Oroszországban Tizenhat év fegyházbüntetésre ítélte Evan Gershkovich amerikai újságírót kémkedés címén a szverdlovszki régió bírósága pénteken Jekatyerinburgban.
2024. július 19. 16:07 Papírsárkány okozta egy helikopter vesztét Balin – videó Lezuhant egy turistákat szállító helikopter Bali szigetén, miután belegabalyodott egy sárkány zsinórjába.
2024. július 19. 15:55 Koi Tamás: a vállalati rendszergazdák legnagyobb rémálma vált valóra, hetekig tarthat a káosz Egy informatikai hiba okoz tömeges leállásokat világszerte. Több országban repülőtereken, bankokban, kórházakban és a médiában is problémákat jelentettek. Egy kiberbiztonsági cég egyik frissítése okozta a hibát, a hatásai pedig napokig, sőt, akár hetekig is tarthatnak – mondta az InfoRádióban Koi Tamás, a HWSW informatikai szakportál újságírója.
2024. július 19. 14:42 Leszámoltak a szerbiai rendőrgyilkosság elkövetőjével A rendőrség leszámolt pénteken azzal a férfival, aki egy nappal korábban egy rendőrt megölt, egyet pedig megsebesített a szerb–boszniai határ mellett – közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter.
2024. július 19. 13:50 Párkánytól most nem igazán lehet vonatokra számítani A határ szlovák oldalához közel baleset történt.
2024. július 19. 13:39 Nyugdíjából bőven megél, de tartalékolt is Angela Merkel Hetvenéves lett a volt német kancellár, egy német portál megnézte, miből él most a nyugdíjas politikus, aki Európára zúditotta a menekültáradatot.
2024. július 19. 10:38 Piszkos volt az útlevél sarka - A reptéren már majdnem véget is ért a nyaralás A pár Angliából utazott volna Spanyolországba nyaralni, azonban megállították őket, mielőtt felszállhattak volna a repülőjükre, és a biztonságiak kivezették őket a reptérről.
2024. július 19. 10:36 Kényszerleszállást hajtott végre Oroszországban egy San Franciscóba tartó gép Kényszerleszállást hajtott végre péntekre virradó éjjel Oroszországban az Air India Újdelhiből San Franciscóba közlekedő járata, miután a raktérben működésbe lépett egy füstérzékelő.
2024. július 19. 10:14 Volodimir Zelenszkij: nem lesz könnyű Donald Trumppal Az ukrán elnök a BBC-nek adott interjújában beszélt arról, milyen előérzete van az elnöki székre esélyes Donald Trumppal való együttműködéssel kapcsolatban.
2024. július 19. 08:09 Dróntámadás érte Tel-Avivot – videó A húszi lázadók Jemenből drónnal támadtak Tel-Aviv központjára péntek hajnalban, a repülő szerkezet az izraeli mentőszolgálat közlése szerint megölt egy embert és megsebesített tízet.
2024. július 19. 07:04 Donald Trump elnökjelölti beszédében a megosztottság végét ígérte, és Orbán Viktort is méltatta A republikánus konvención elfogadta a párt elnökjelöltségét, amivel hivatalossá vált jelöltsége a november 5-i elnökválasztásra. Beszédében méltatta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is.
2024. július 19. 05:48 Trükkös csalókra figyelmeztetik az Olaszországba autóval induló magyarokat Új lopási módszert azonosított a hatóság Olaszországban. Az autópályákon működő bandák megtévesztéssel igyekeznek pénzt kicsalni az áldozataiktól.
2024. július 18. 21:51 Újraválasztották a francia nemzetgyűlés Macron-párti elnökét A francia képviselők újraválaszották a nemzetgyűlés elnökének az elnöki táborhoz tartozó Yael Braun-Pivet-et csütörtök este, miután Emmanuel Macron államfő centrista pártszövetsége megállapodást kötött a hagyományos jobboldallal.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Fontos kérdés a német vádirat után: ha Ukrajna robbantotta fel az Északi Áramlatot, NATO-tagállamra támadt?
13:10 Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
12:51 Kovács Attila: szombaton Milánóig elkorcsolyázhatnak a Jégpályák Éjszakájának résztvevői – persze szimbolikusan