Infostart.hu
eur:
366.62
usd:
314.32
bux:
0
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Nyitókép: YouTube/Iceland at UN

Figyelemre méltó lépés Kínától az ukrajnai háború ügyében

Régóta várja a világ, hogy az ország állást foglaljon a konfliktussal kapcsolatban.

Kína eddig vonakodott elítélni Oroszország ukrajnai háborúját, és elemzők szerint igyekezett semleges, sőt, közvetítő szerepben feltűnni egy béketervvel, miközben állítólag fegyverekben is használható alkatrészeket szállít Moszkvának. Éppen ezért Peking minden, a konfliktussal kapcsolatban tett nyilvános, hivatalos állásfoglalását árgus szemek figyelik, illetve az USA, az EU és Ukrajna is folyamatosan próbálja a maga oldalára állítani az országot.

Ezért lehet jelentősége annak, hogy az orosz-ukrán háború kezdete óta először tartózkodás helyett Kína megszavazta az invázió elítéléséről szóló egyik dokumentumot az ENSZ-ben.

A szavazás ténye az izlandi ENSZ-képviselet által Twitteren közzétett fényképekből derült ki, hogy a kínai delegáció is megszavazta a közgyűlés egyik olyan határozatát, amelyben Oroszországot agresszornak nevezik - vette észre a Portfolio.

Fehéroroszország az állásfoglalás ellen szavazott, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán tartózkodott, míg Kína mellett az elfogadásra voksolt az összes többi posztszovjet köztársaság, illetve olyan, „barátinak” nevezett országok, mint India, Brazília és Törökország.

Az A/77/L.65 sorszámú, „Együttműködés az ENSZ és az Európa Tanács között” címet viselő dokumentum, többek között utal azokra a kihívásokra, amelyekkel Európa szembesül Oroszország ukrajnai invázióját követően. Az állásfoglalás ennek megfelelően felszólítja két nemzetközi szervezetet a szorosabb együttműködésre, illetve a béke, a területi integritás és a politikai függetlenség helyreállítására és a nemzetközi jog megsértéséért felelős személyek bíróság elé állítására.

Az Orosz Föderáció Ukrajna és azt megelőzően Grúzia elleni agresszióját követően Európa előtt álló példátlan kihívások az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európa Tanács közötti megerősített együttműködést igényli

- szerepel a határozatban.

Az ukrán ENSZ-képviselő szerint orosz diplomaták megpróbálták kivetetni a határozatból az agresszió megfogalmazást, de ez nem sikerült.

Címlapról ajánljuk
„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

Cseh Gergő Bendegúz az InfoRádióban elmondta, mi volt az egyik fő kikötés, amely elhangzott a Magyar Péterrel való egyeztetésen. A történész-levéltáros egyebek mellett beszélt arról, hogy kik jogosultak az akták megtekintésére, még hányan élhetnek az egykori ügynökök közül, továbbá arra is kitért, milyen feladataik lesznek még az októberre tervezett nyilvánosságra hozatalig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Meredeken emelkedik az olajár, egyre jobban aggódnak a befektetők

Meredeken emelkedik az olajár, egyre jobban aggódnak a befektetők

Mérsékelt hangulatromlás látszik a világ tőzsdéin az elmúlt órákban. Szerdán a negatív tartományban zártak az amerikai részvényindexek, és csütörtökön az ázsiai piacok is lejtmenetbe kapcsoltak. A befektetők egyrészt az újra meredeken megugró olajár miatt aggódnak, de az elmúlt órákban közzétett vállalati gyorsjelentések is csak vegyes képet mutatnak. Közben pedig az amerikai jegybank is óvatos kijelentéseket tett az előttünk álló időszakkal kapcsolatban. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×