Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A NASA űrszondája minden korábbinál jobban megközelítette a Napot

Minden korábbinál jobban megközelítette a Napot kedden az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Parker nevű űrszondája, ráadásul nagyobb sebességgel, mint amilyenre eddig bármely más, ember alkotta eszköz képes volt.

A 2018 augusztusában útnak indított Parker feladata, hogy elmélyítse a Földhöz legközelebb található csillagról alkotott tudományos ismereteket, hogy ezek segítségével megfejthetők legyenek a földi távközlést is befolyásolni képes napviharok.

A szonda a tervek szerint kedden közép-európai idő szerint 12 óra 53 perckor haladt el rekordközelségnek számító 6,2 millió kilométernyire a Nap felszínétől. A kutatóknak azonban péntekig várniuk kell, hogy megérkezzen a jel a szondáról, ugyanis a Naphoz való közeledése során elveszítették vele a kapcsolatot.

"Ez az egyik példája a NASA vakmerő küldetéseinek, amelyekkel olyasmit valósít meg, ami eddig senkinek sem sikerült, hogy választ kapjon a világegyetem régóta megválaszolatlan kérdéseire" - írta közleményében Arik Posner, a Parker Solar Probe program tudományos munkatársa.

"Eddig egyetlen ember készítette tárgy sem hatolt ilyen közel egy csillaghoz, így a Parker valóban feltáratlan területről gyűjtött adatokkal tér majd vissza" - írta egy NASA-blogban Nick Pinkine, a Johns Hopkins egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriumánál működő program műveleti igazgatója.

A Naphoz közelítve a szonda mintegy 690 ezer kilométer/órás sebességgel haladt, gyorsabban, mint bármely más, ember alkotta tárgy, ilyen sebességgel a Washington-Tokió távolságot nem egészen egy perc alatt lehetne megtenni.

A vizsgálódás közben a szonda hőpajzsa szélsőséges - 870-930 Celsius-fokos - hőmérsékletnek van kitéve - és kibír akár 1400 fokot is - , de a belső műszerek szobahőmérséklethez közeli - mintegy 29 Celsius-fokos - hőmérsékleten működnek, miközben a szonda a Nap legkülsőbb légkörét, az úgynevezett napkoronát tanulmányozza.

A Parker egyik célja annak megértése, miért forróbb 200 Celsius-fokkal ez az övezete a Napnak, mint maga a csillag felszíne.

A karácsonyi megközelítés első a három tervezett rekordkísérlet közül, a két következőre 2025. március 22-én és 2025. június 19-én kerül sor, amikor a Parker hasonló távolságra közelíti majd meg a Napot.

Amikor a szonda 2021-ben először közelítette meg a Nap légkörét, új részleteket fedezett fel a légkör széleivel kapcsolatosan, és közeli képeket gyűjtött a napfogyatkozásokkor látható napfáklyákról. A Parker tavaly 7 millió kilométerre közelítette meg a Napot.

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 10:40
×
×
×
×