Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Donald Trump amerikai elnök Alacsonyabb vényköteles gyógyszerárakat minden amerikai számára címmel tart sajtótájékoztatót a washingtoni Fehér Házban 2020. november 20-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Bármi történjen, Donald Trump marad a legnépszerűbb politikus pártjában

Kedden vádat emeltek ellene, de támogatottsága ettől sem csökkent.

Az egykori amerikai elnök, aki a 2024-es választásokon is indulni tervez, 34 rendbeli váddal szembesült keddi bírósági meghallgatásán, ahova rendőrök és különleges ügynökök kísérték. Már órákkal az eset után is látszott ugyanakkor népszerűségi mutatóin, hogy ez sem tántoríthatja el mellőle híveit – írja a The Guardian.

Maradt ugyanolyan népszerű, mint annak előtte volt, a republikánusok legkedveltebb politikusaként pedig az egyes párttársai által vágyott szakítás közte és a párt közt messzebbre került talán, mint valaha.

"Azoknak, akik azt gondolják, hogy a történtek ártanak Trump esélyeinek, hogy 2024-ben induljon a Fehér Házért, van egy hírem: nem fog" – mondta Kevin Hern, aki a Republikánus Tanulmányi Bizottságot, a kongresszus legnagyobb ideológiai frakciójának számító befolyásos konzervatív testületet vezeti.

"Ugyanazok, akik felháborodtak a Hillary Clinton nyilvánvaló bűncselekmények miatti vádemelésének lehetőségén, most ünneplik ezt a boszorkányüldözést a volt elnök, a jelenlegi elnök legnagyobb politikai kihívója ellen.

Ez a fajta képmutatás undorító,

aláhúzza az amerikai igazságszolgáltatási rendszerben kirívóan erősen érvényesülő kettős mércét, ami miatt sokan elveszítik a bizalmukat ezekben az intézményekben" – tette hozzá a republikánus.

Alvin Bragg manhattani ügyész számára győzelem lehet a vádemelés, de az ügy kimenetele korántsem egyértelmű. A következő meghallgatásra egészen december 4-ig kell várni: ekkorra már a 2024-es elnökválasztás lázában ég majd Amerika. A következő hónapokban Trump ügyvédei különböző indítványokat adnak majd be, melyekkel azt akarják elérni, hogy ejtsék az ügyet. Azzal érvelnek, hogy Bragg túl sokáig várt a vádak benyújtásával – mondta Kevin O'Brien volt helyettes amerikai ügyész.

Az is bekövetkezhet ugyanakkor, hogy nem Bragg lesz az egyetlen ügyész,, aki valamivel vádolja a volt elnököt. Jack Smith különleges ügyész mérlegeli, hogy emeljen-e szövetségi vádat Trump ellen a következő ügyekben:

  • a január 6-i capitoliumi eseményekben való részvétele,
  • a Joe Biden 2020-as választási győzelmének megdöntésére irányuló szélesebb körű republikánus törekvés,
  • és az FBI által Mar-a-Lagóban felfedezett titkos anyagok miatt.

Fani Willis, a Georgia állambeli Fulton megye kerületi ügyésze külön vizsgálja Trump és szövetségesei kísérleteit Biden győzelmének megdöntésére ebben az államban, ami szintén eljáráshoz vezethet.

O'Brien szerint lehet, hogy ezekből az ügyekből nem lesz semmi, de ha megtörténne, hihetetlen lesz az, ami egy volt elnökkel történik. Ez a republikánus szavazók választásában ugyanakkor nem jelent változást:

a Yahoo News és a YouGov közvetlenül a vádemelés után közzétett közvélemény-kutatása szerint továbbra is Donald Trump a republikánus párt legnépszerűbb politikusa.

A volt elnök kedd este Mar-a-Lagóban intézett beszédet támogatóihoz: a dühös hangvételű beszédben arról is szólt, hogy Amerika a pokolra fog jutni. Szerdán pedig azt követelte, szüntessék meg a rendőrség tevékenységének finanszírozását.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×