Infostart.hu
eur:
386.34
usd:
331.74
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Emberek pihennek, miután megkapták a koronavírus elleni oltóanyagot egy tel-avivi oltóközpontban 2021. január 3-án. Eddig Izrael halad a leggyorsabban a lakosság beoltásával, a kilencmilliós közel-keleti országban már több mint egymillió ember megkapta a védettséget garantáló injekciót.
Nyitókép: MTI/AP/Oded Balilty

Van egy ország, ahol már a negyedik oltást adják be

A harmadikat is a világon elsőként vezették be.

Izraelben a 60 év felettiek és az egészségügyi dolgozók megkaphatják a koronavírus elleni védőoltás negyedik adagját – jelentette be Naftali Bennett miniszterelnök.

A politikus erről azt követően beszélt, hogy egyeztetett a kérdésben illetékes szakértői csoporttal.

Hivatalának közleménye szerint Bennett kijelentette, Izrael polgárai a világon elsőként kapták meg a vakcina harmadik adagját, az ország továbbra is továbbra is élen jár azzal, hogy most a lakosok hozzájutnak a negyedikhez is. A kormányfő egyben felszólította azokat, akik megfelelnek a feltételeknek, hogy kérjék az oltást.

Az izraeli egészségügyi minisztérium közleménye szerint az immunhiányos emberek is megkaphatják a vakcina negyedik adagját, amelyet nekik, valamint a 60 év felettieknek és az egészségügyieknek

a harmadik injekció után legalább négy hónappal lehet beadni.

A miniszterelnöki hivatal beszámolt arról, hogy a kormányfő utasította az egészségügyi tárcát és az oltásokat kezelő egészségbiztosítási pénztárakat: készüljenek fel a vakcina negyedik adagjának oltási kampányára.

A nap folyamán Izrael bejelentette, hogy az omikron variáns megfékezése érdekében felvették az Egyesült Államokat, Kanadát és számos más országot a mintegy 50 államot tartalmazó "vörös" listára. Az ezen felsorolt országokba tilos az utazás.

A külföldi utazási korlátozások, amelyek már Franciaországra, az Egyesült Királyságra és a legtöbb afrikai országra vonatkoznak, szerdán lépnek hatályba, és legalább december 29-ig maradnak érvényben. A "vörös" listára újonnan felkerült még Németország, Belgium, Olaszország, Magyarország, Marokkó, Portugália, Svájc és Törökország.

Az intézkedések több százezer kettős állampolgárságú izraelit érintenek, különösen az Egyesült Államokban.

A miniszterelnök nemrégiben megvédte az egészségügyi korlátozásokat, amelyek szerinte azért szükségesek, hogy a járvány ötödik hulláma miatt ne legyen szükség újabb bezárásokra, és felszólította a lakosokat, hogy távmunkában dolgozzanak és oltassák be gyermekeiket.

Keddig 1148 megerősített és "nagyon valószínűen" az omikron variánshoz köthető megbetegedést jelentettek Izraelben,

a fertőzöttek több mint fele oltott ember volt - közölte az egészségügyi minisztérium.

A déli Beer-Sevában található Szoroka kórház bejelentette, hogy Izraelben valószínűleg az első, aki belehalt az omikron variáns okozta fertőzésbe, egy 60 éves férfi, aki több súlyos betegségben szenvedett.

Izrael 9,3 millió lakosából több mint 4,1 millióan kaptak három adag koronavírus elleni vakcinát. Az országban folyik az 5 és 11 év közötti gyermekek oltása is.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×