eur:
410.63
usd:
395.13
bux:
0
2024. december 25. szerda Eugénia
Nyitókép: Twitter / Frontex

Évtizedes álom valósulhat meg: küszöbön az EU gyorsreagálású hadteste

EU-országok külügy- és védelmi miniszterei együttes ülésen tekintették át azt a 28 oldalas, „Stratégia iránytű” nevet viselő javaslatot, amely az európai védelmi képességek erősítésére, köztük 2025-ig egy 5000 fős gyorsreagálású hadtest létrehozására tűz ki célokat és ajánl konkrét lépéseket. Az utóbbiak révén a dolog diplomaták szerint ezúttal megvalósulhat.

A Josep Borrell külpolitikai főképviselő által előterjesztett munkaanyag – aminek számos részlete a nemzetközi médiához is eljutott – oly képességek megteremtését célozza, amelyek révén az Európai Unió szárazföldön, vízen és levegőben egyaránt bevethető komponensekből álló gyorshadtesttel rendelkezhetne, méghozzá úgy, hogy ezek az amerikai védelmi erők tevékeny részvétele nélkül is képesek lennének a szükséges szállítási, felderítési, irányítási, vezénylési teendők végrehajtására.

A „Stratégia iránytűt” – amit a Reuter jelentése szerint utóbb azzal jellemzett Florence Parly francia védelmi miniszter, hogy a dokumentum „nagy fokú ambíciókat egyesít konkrét operációs javaslatokkal” – a hétfői együttes ülés után kedden a védelmi miniszterek tanácsülése külön is megvitatta.

Erre mellesleg néhány héten belül nem először került sor, lévén, kevésbé konkrét dokumentumok alapján az elképzelést már a tárcavezetők októberi informális ülésén is napirendre tűzték. A javaslat támogatói azt remélik, hogy a koncepciót jövő tavasszal, az önálló európai katonai ütőerőt mindig nagyon favorizáló francia EU-elnökség alatt véglegesíteni is lehetne.

Önmagában nem új, csak nagyon aktuális

Mint szakértők megjegyzik, igazából az a szándék, hogy az Európai Unió rendelkezzen gyorsan mozgósítható közös európai katonai egységekkel, voltaképpen már több mint húszéves az európai diplomáciában. Idén ősszel azonban jelentős lökést kapott a NATO-országok afganisztáni kivonulásának tapasztalatai nyomán.

Josep Borrell októberben a The New York Timesban saját néven közzétett cikkében „ébresztő csengőhöz” hasonlította az Afganisztánban történteket, és már itt megemlítette egy európai uniós gyorsreagálású hadtest létrehozásának a szükségességét. Ugyanekkor a francia Thierry Breton, a belső piaci EU-biztos arról beszélt a Financial Timesnak, hogy

az európai közös védelmi képesség megteremtése többé „nem egy opció”, hanem követelmény,

és hogy az EU belátható időn belül „teljes egészében, önmagában is képes kell hogy legyen” katonai missziók lefolytatására.

A mostani jelentések ugyanakkor lépten-nyomon emlékeztetnek arra is, hogy a gyorsreagálású erők létrehozásáról először már az 1999-es helsinki EU-csúcson is határoztak. Ez volt az év, amikor Javier Solana közös külpolitikai főképviselőként munkába állt, és megkezdődött a leendő Európai Biztonsági és Védelmi Politika átültetése a gyakorlatba.

Az akkori elképzelések szerint az ilyen európai erők volumene idővel el kellett volna, hogy érje az 50-60 ezer főt. De ez sohasem történt meg. Hasonlóképpen, csak a tervezőasztal mellett – meg a vonatkozó politikai döntések szintjén – születtek 2004-től határozatok olyan 1500 fős harccsoportok létrehozásáról, amelyek elvben 15 napon belül bevethetők, és legalább egy hónapon át műveleti végrehajtásban tarthatók. A gyakorlatban azonban – politikai egyeztetési és finanszírozási gondok miatt – ezeket sem használták soha.

A szándék maga amúgy kezdettől fogva abból táplálkozott, hogy az elmúlt két évtizedben mind több uniós fővárosban egyre határozottabb igény mutatkozott arra, hogy

az EU is rendelkezzen közös célok érdekében, közös döntés alapján mozgósítható érdemi katonai erővel,

ezek mozgatására és irányítására képes szervezeti struktúrával, hírszerzési kapacitással és eszközállománnyal. (Az utóbbiak voltaképpen a NATO-ban mindmáig főként az amerikai képességekre alapozva léteznek.)

E törekvésből nőtt ki először a kacifántos nevű „állandó strukturált együttműködés” (PESCO) intézményesítése. Ez lényegében önkéntes alapon lehetőséget kínál erre kész, képes és ezt óhajtó tagállamok számára – tehát nem szükséges a teljes EU részvétele (egyetértésük már igen!) –, hogy önálló védelmi együttműködést folytassanak. Az elképzelés magva szerepelt már a 2005-ben elvetélt Alkotmányos Szerződésben, majd utóbb átemelték a helyére lépett Lisszaboni Szerződésbe is.

De még közel egy évtized kellett, amíg 2017. november 13-án 23 tagállam – köztük Magyarország – közös szándéknyilatkozatot írt alá az ilyen együttműködésben való részvételről. (A 23 országból azóta egyébként 25 lett, és ma már csak Dánia és Málta nem részt vevő tagállam.)

Közös döntés, önkéntes végrehajtás

A mostani elképzelés voltaképpen ezt az ösvényt szeretné szélesíteni, és ezen kereteken belül próbálna könnyen mozgósítható és gyorsan bevethető eszközt teremteni. Az elv a gyorsreagálású hadtestnél is az lenne, mint ami a PESCO-nál:

alapelvárás, hogy minden misszió, vagy bevetés valamennyi tagállam egyetértésén alapuljon, viszont nem szükséges, hogy abban minden ország tevőlegesen részt is vegyen.

A dolog egészen a közelmúltig így sem haladt előre. Idén tavasszal például (tehát még jóval az afganisztáni események előtt) 14, zömében nyugat-európai tagállam – így valamennyi „nagy” (Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország), de velük tartottak például a Benelux államok is – egyszer már megpróbálkozott egy olyan diplomáciai kampánnyal, amelynek célja közös hadtestek felállítása lett volna. Ez azonban akkor a zömében a kelet- és közép-európai országok ellenállásán fennakadt (közülük csak Csehország és Szlovénia állt a nyugati kezdeményezők oldalára).

Sajtójelentések ennek kapcsán visszatérően idézték azon lengyel és baltikumi aggodalmakat, amelyek minden markánsabb európai önállósulásban

annak kockázatát látják, hogy ezzel elidegeníthetik a szemükben tényleges biztonsági garanciát jelentő amerikai támogatást,

miközben szerintük nem tud azzal arányos európai védelmi képesség a helyére lépni.

A Biden-adminisztráció megjelenése azonban láthatóan kezdi oldalni ezeket a félelmeket. Sajtókörökben már az év elején feltűnt, hogy az új elnök stratégiai tanácsadásában részt vevő washingtoni Amerikai Haladás Központja (Centre for American Progress) egy késő tavaszi részletes elemzésében azt bizonygatta, hogy „évtizedes stratégiai hiba” volt a korábbi évtizedek azon amerikai alapállása, amely „káros vetélkedést” és „felesleges duplikációt” látott az európai törekvések mögött.

Szerintük egy saját cselekvőképességgel bíró európai szövetséges – amelyik nem szorul lépten-nyomon amerikai közreműködésre – nem versenytársa, hanem fontos kiegészítője lehet az amerikai védelmi érdekeknek. „A lényeg a végcél, és a végcél, hogy használható szövetségesekkel bírjon Washington az Atlanti-óceán másik oldalán” – érveltek tanulmányukban az amerikai intézet szakértői.

Szakértők szerint mind több jel szerint az üzenet részben vagy egészben „átment” a washingtoni politikai döntéshozás szintjére is. Sokan mindenesetre részben ennek tudják be, hogy

a Biden-adminisztráció kifejezetten szorgalmazni kezdte, hogy európai szövetségeseik gyorsan telepíthető csapatok fejlesztésére költsenek,

amit Biden elnök úgy értékelt, mint ami „hasznosan kiegészítheti a NATO-t”.

Josep Borrell már erre is utalva jellemezte úgy a hét elején EU-miniszteri szinten megvitatott „iránytűt’, mint ami „nem egyszerűen egy újabb politikai nyilatkozat, hanem konkrét lépések menetrendje”, és a végeredmény olyan egységek felállítása lehet, amelyek a jövőben tevőleges támogatást nyújthatnának a mostani fehérorosz „migránstámadáshoz” hasonló helyzetben. „Jelenleg nem rendelkezünk ilyen eszközzel” – mutatott rá az EU külpolitikai főképviselője.

Amin minden megfordul

Matej Tonin szlovén védelmi miniszter ugyanakkor elismerte, hogy azért a remélt jövő tavaszi véglegesítés előtt akad még teendő is. „Bizonyos finomhangolásra még szükség van, különösen ami a leendő új eszköz lehetséges illeszkedését illeti az EU–orosz és EU–mediterrán viszonyrendszerbe” – idézte a féléves EU-elnökségét ellátó szlovén kormány miniszterét a brüsszeli Politico.

Elemzők szerint a kulcs – az amerikai védelmi ernyő megőrzését célzó aggodalmak leszerelésén túl – végül is abban lesz, hogy az országok mennyiben lesznek készek és képesek állni mindennek a költségszámláit.

„Minden ilyen elképzelés azzal kezdődik, hogy növelni kell a védelmi kiadásokat.

És a katonai büdzsé növelésével nehéz választásokat nyerni”

– nyilatkozott egy névtelenséget kérő EU-diplomata a brüsszeli hírportálnak. Majd még hozzátette: a döntő tényezőt pedig minden bizonnyal végül az fogja jelenteni, hogy az új német kormány az elképzelés mögé áll-e.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Egzisztenciális válságban az európai autóipar - Ez már a mélypont?

Egzisztenciális válságban az európai autóipar - Ez már a mélypont?

Nagyon komoly kihívásokkal néz szembe az európai autóipar, erre az idei év eseményei is rámutattak. A globális piaci verseny, különösen a kínai gyártók térnyerése, az EU-s szabályozás szigorodása, és a gyenge elektromosautó-eladások súlyosbítják az európai szereplők helyzetét, ami létszámleépítésekhez, gyárbezárásokhoz vezetett. Az idei év eseményei rámutattak, hogy ez egy nagyon komoly kihívásokkal terhelt időszak, és nagyon úgy tűnik, hogy az idei ugyan lezárul, gondoknak még koránt sincs vége.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×