Infostart.hu
eur:
386.14
usd:
330.92
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Kumin Ferenc: a brexit után új brit beruházások jönnek Magyarországra

A londoni magyar nagykövet szerint London értékelte a magyar hozzáállást.

Kumin Ferenc londoni nagykövet szerint a britek nem csak észrevették, hanem kifejezetten értékelték, hogy Magyarország a kezdettől fogva elutasította azt a gondolkodásmódot, hogy a brexit miatt mintha egyesek meg akarták volna leckéztetni a szigetországiakat a döntésük miatt - olvasható a diplomatával készített interjúban a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

A koronavírus-járvány és az Egyesült Királyság EU-kilépése miatti politikailag, gazdaságilag és társadalmilag is teljesen új helyzetet teremtő időszakban, 2020 májusában az új állomáshelyére érkező Kumin Ferenc - aki korábban New York-i főkonzulként szolgált - a lapnak elmondta, hogy Magyarország mint az uniós döntésekre befolyással bíró tagállam igyekezett olyan irányba terelni a dolgokat, hogy ne ez legyen a meghatározó hozzáállás. Hangsúlyozta: ez a pozitív légkör az alapja az Egyesült Királyság és Magyarország brexit utáni kapcsolatainak, és szerinte "most egy sokkal gyümölcsözőbb, sokkal nagyobb együttműködésre építő időszak elébe nézünk, hiszen 2021-ben sokkal több dolog köt minket össze, mint az előző száz évben bármikor."

Kumin Ferenc kiemelte azt is, hogy a kilépést követően Magyarország mint befektetési célpont felértékelődött, amit a befektetői döntések is tükröznek.

"Több olyan brit cégről is tudunk, amely magyarországi megjelenést vagy bővítést tervez, vannak már előrehaladott tárgyalások is, és ezek nagyon jó jelek"

- tette hozzá.

Az eddig EU-keretek között szerveződő oktatási programokkal és tudományos együttműködésekkel kapcsolatban a nagykövet elmondta: teljes mértékben arra készülnek, hogy ezeket a kilépés után kétoldalú megállapodásokkal pótolják. Az e téren folytatott megbeszélésekből leszűrték, hogy a brit egyetemeknek is szükségük van a brexit miatt kieső külföldi diákokra, az extra tandíjbevételekre.

"Mára megtanultuk, hogy nem kell annyira félni a szürkeállomány elvándorlásától, mint amennyire azt a 2000-s években tettük. Tudjuk, hogy lesz, akit így is, úgy is elveszítünk, de akik a megszerzett tudással visszajönnek Magyarországra, olyan értéket és kapcsolatrendszert hoznak haza, ami bőven kárpótol az esetleges veszteségekért" - fogalmazott a Magyar Nemzetben Kumin Ferenc. Jelezte, hogy a nagykövetségi munkájuknak mindig is kiemelt feladata és felelőssége lesz, hogy kezelje a brit médiában megjelenő, pontatlan információkon alapuló, elfogult kritikákat a magyar kormány intézkedéseivel kapcsolatban.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×