Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
331.72
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Saskia Esken (j) és Norbert Walter-Borjans (k), a nagykoalícióban kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) megválasztott társelnökei, valamint Kevin Kühnert, a párt ifjúsági szervezetének, a Jusosnak az elnöke a párt berlini kongresszusán 2019. december 6-án.
Nyitókép: MTI/AP/DPA/Bernd von Jutrczenka

Hatalmi létét teheti kockára a német Szociáldemokrata Párt

A német kormánykoalíció jövője is szóba kerül a német szociáldemokraták pénteken kezdődő kongresszusán. Az eseményen megválasztják a párt két új társelnökét.

Akár a berlini kormánykoalíció szakadásához is vezethetnek a pénteken kezdődő pártkongresszuson megfogalmazott elvárások – vélik szakértők. Az SPD tisztújítást tart, a pártot – történetében először – két társelnök vezeti majd, akik eddig kritikusan álltak a nagykoalíciós politizáláshoz. Ezt támasztja alá az is, hogy már a jelöltállító pártszavazás eredményének hétvégi kihirdetése után is komoly elvárásokat fogalmaztak meg a közös kormányzás folytatásához – mondta el Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára az InfoRádióban.

"Több nyilatkozatot tettek, amiben azt mondták, a koalíció folytatása a jelenlegi feltételek mellett nem lenne helyes. Olyan feltételeket fogalmaztak meg, mint a

12 eurós óránkénti minimálbér,

a klímavédelmi csomag újratárgyalása, lemondás arról, hogy a költségvetés teljesüléséhez hiteleket nem vesz fel a kormány."

A német kormányszóvivő Angela Merkel álláspontját ismertetve a hét elején azt mondta, nincs napirenden a koalíciós szerződés újratárgyalása, de a koalíciós pártok egyetértésével lehet módosítani a kormány politikáját. Az SPD leendő vezetői, akiket minden valószínűség szerint megszavaznak a kongresszuson, azt szeretnék elérni, hogy javuljon az alkupozíciójuk a koalíción belül és megállítsák a párt támogatottságának mélyrepülését – mondta Kiss J. László.

"Kérdés, hogy ez egy szakítópróba-e. Ha problémák lesznek és nem sikerül folytatni a koalíciót, három forgatókönyv lehetséges:
  • egy Jamaica-koalíció, vagyis a CDU a Zöldekkel és a szabad demokratákkal lép szövetségre,
  • lehet egy kisebbségi CDU-CSU-kormány, illetve
  • bizalmi kérdést vetnek fel a parlamentben, ami előre hozott választásokat jelent.

Ez utóbbi az SPD számára sok jót nem ígér, igazi érdeke az, hogy hatalomban maradjon."

Angela Merkel kancellárt már a hét elején jelezte, készen áll az együttműködésre a szociáldemokraták új vezetőivel.

Közben a Financial Times arról ír, hogy a német szociáldemokraták új vezetői kénytelen-kelletlen puhítottak azokon a feltételeken, amelyek alapján hajlandók támogatni az országot irányító, Angela Merkel vezette nagykoalíció fenntartását.

A napi.hu idézi az üzleti lapot, amely a párt ma kezdődő háromnapos konvenciója kapcsán közölt elemzésében azt írja, olyan határozati javaslatot terjesztettek a konvenció küldöttei elé, amely szerint az SPD sem a nagykoalíció fenntartása, sem annak feladása mellett nem kötelezi el magát önmagában, mert arra akarnak választ kapni, hogy mit érhetnek el egyik vagy másik opció a választásával. Napi.hu szemlézni, a cikk szerint

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×