INFORÁDIÓ 
2019. november 16. szombat
Ödön

facebook

lehallgatás

messenger

péterfalvi attila

naih

Megszólalt a Facebook az európai felhasználók beszélgetései ügyében

Megszólalt a Facebook az európai felhasználók beszélgetései ügyében

Infostart / InfoRádió

Több közösségi szolgáltató is rögzít bizonyos hangkommunikácót, ám van, aki azt kiadta harmadik fél részére is - mondta el az InfoRádióban Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.

A sajtóban eddig megjelent információk aggodalomra adnak okot, a hatóság mindazonáltal méltányolja, hogy a Facebook a hanganyagok elemzésének felfüggesztéséről döntött, közölte a NAIH. A hatóság vezetője az InfoRádióban elmondta: érdemes szétválasztani a különbözző megoldásokat, mert míg az első esetben (Google-, Amazon-, Apple-szolgáltatásoknál) az érintett maga kezeményezi a hangüzeneteket, hangutasításokat, amiket rögzítenek, addig a másik esetben, a Facebooknál két személy kommunikációját rögzítik, nem a "vele" folytatott felhasználói beszélgetést, és ezt kiadják harmadik félnek ellenőrzésre.

A GDPR lehetőséget ad arra, emlékeztetett Péterfalvi Attila, hogy ha a közvetlen jogsértés veszélye fennáll, gyors reagálásként a vizsgálat lezárása előtt a hatóságok előzetes intézkedést hozzanak. Megtilthatnak például bizonyos adatkezeléseket. "Mi méltányoljuk a Facebook azon bejelentését, hogy a harmadik félnek történő adattovábbítást leállítják, viszont ezt a szóbeli tájékoztatást, miután ez nem közvetlenül érkezett, a magyar adatvédelmi hatóság írásban is szeretné látni" - mondta a NAIH elnöke.

Amennyiben a Facebook magyarországi képviselete megerősíti a tevékenység felfüggesztésének tényét, azt a hatóság tudomásul veszi - tette hozzá a biztos.

"Ha nem, élni fogok azzal a jogkörrel, amelyet a GDPR biztosít, és azonnal előzetes intézkedésként ezt a szolgáltatást meg fogom tiltani - ez a magyar állampolgárokra fog vonatkozni"

- mondta Péterfalvi Attila, hozzátéve: ez a gyakorlatban megtiltja a hanganyagok leiratának ellenőrzését harmadik féllel.

A biztos azt is elmondta, hogy magyar állampolgár nem fordult a hivatalhoz, és erre vonatkozó statisztikánk sincs, vagyis nem tudjuk, hogy hány magyar állampolgár használta ezt a funkciót. A közösségi oldal egyébként a leiratok ellenőrzésével a mesterséges intelligencia felhasználását teszteli.

A Facebook csütörtökön közleményt adott ki, amely szerint európai felhasználók nem voltak érintettek ebben a kísérleti projektben, kizárólag az Egyesült Államokban folytatták a tesztet.

A híroldal szerint mivel európai felhasználók nem érintettek, így nem valószínű, hogy hivatalos vizsgálatot fog indítani az ügyben a dublini nemzetközi székhelyű vállalat európai adatvédelmi sztenderdjeit ellenőrző ír hatóság.

A Facebook kedden elismerte, hogy nemrég felhagyott ezzel a gyakorlattal, de korábban - állítólag a felhasználók engedélyével - lehallgatott az oldalhoz tartozó Messenger alkalmazáson keresztül folytatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről mesterséges intelligencia segítségével leiratot is készített. Majd a beszédfelismerési technológia javítása érdekében ezek pontosságát alvállalkozók ellenőrizték, akiknek ehhez meg kellett hallgatniuk az anonimizált felvételeket.

Az amerikai jogszabályok értelmében az internetes platformok készíthetnek hasonló leiratokat, de csak amennyiben ezt nyilvánvalóvá teszik az általános szerződési feltételeikben. A Facebook azt közölte, hogy csak olyan felhasználók beszélgetéseit rögzítették, akik ahhoz kifejezetten hozzájárultak, az ugyanakkor nem világos, hogy ők tisztában voltak-e azzal, hogy mit fognak majd kezdeni ezekkel.

Nyitókép: Pixabay

Kapcsolódó hang

A magyar adatvédelmi hatóság a Facebookról
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018