Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Twitter/Donald Trump

Kikerült egy újabb videó Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról

Az amerikai elnök posztolta a Twitterén a rövid vágott anyagot.

Donald Trump hétfőn fogadta a washingtoni Fehér Házban Orbán Viktort. Az esemény nyilvános részeiről készült rövid összefoglaló az amerikai elnök Twitter-csatornájára került ki.

A gyorsan egymás után vágott képek alatt hősies jellegű zene szól, szöveg nem hallatszik.

A hétfői találkozóról, amely kapcsán közös sajtótájékoztatót is tartottak, később a magyar miniszterelnök többek között azt mondta, sokat tettek azért, hogy a két ország között jó kapcsolat legyen. A megbeszélés kapcsán beszélt arról is, hogy úgy látja, nagy változás előtt áll a világ.

Hosszú diplomáciai építkezés után megvalósult fontos állomás a két vezető találkozója - ezt pedig a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója mondta kedden az InfoRádióban. Elemzése szerint az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök a védelmi és energetikai együttműködésről is tárgyalhatott.

Kedd este az InfoRádió Aréna című műsorának Magyarics Tamás külpolitikai szakértő volt a vendége, a téma Orbán Viktor és Donald Trump találkozója és a két ország, valamint Európa viszonya volt. Az ELTE tanára emlékeztetett: a megbeszélés azért is jelentős esemény volt, mert az Egyesült Államok térségi politikája az utóbbi egy-két évben megváltozott. A teljes beszélgetést alább megtekinthetik.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×