Egyelőre nem tudni, hogy a munkáltatói oldalon milyen reakciókat váltanak majd ki a csütörtökön közölt eredmények, annyi bizonyos, hogy azok egyáltalán nem festenek hízelgő képet a dohányos alkalmazottakról. "Ez az első eset, hogy feltárjuk az elszívott cigarettamennyiség és a munkahelyi szünetek közötti összefüggéseket" - nyilatkozta a számokat ismertetve Bertrand Dautzenberg tüdőgyógyász professzor, a Dohányzásmegelőzési Hivatal elnöke.

A 18 és 65 év közötti lakosságot érintő felmérés során egyébként nem csak az derült ki, hogy a dohányos munkavállalónak gyakrabban kell szünetet tartania káros szenvedélye miatt, hanem az is, hogy a nemdohányzókhoz képest lényegesen többször késnek el a munkahelyükről, és nem is akárhogyan: átlagosan negyedórával később érkeznek meg.

A megbetegedési arányok is jól mutatják a különbséget: a megkérdezett dohányosok 19 százaléka az elmúlt félévben legalább egyszer táppénzen volt, szemben a nemdohányzók 11,5 százalékával, és az előbbiek lényegesen többször számoltak be arról is, hogy problémáik vannak az összpontosítással.

A dohányosok becsületét egyébként némiképp menti az az adat, hogy csupán minden második megkérdezett gyújt rá a munkahelyén. A főnök magatartása e területen is mintaadó: a dohányosok 64 százaléka gyújt rá a munkahelyen, ha felettesük is cigarettázik, nemdohányzó vezető esetén ez az arány 51 százalék. Ennek oka Bertrand Dautzenberg szerint az, hogy a dohányos főnök kevesebb szemrehányást tesz beosztottainak.

Érdekességnek számít, hogy minél magasabban helyezkedik el valaki a vállalati hierarchiában, annál kevésbé gyújt rá. A tisztviselőknél, valamint a szellemi tevékenységet folytatóknál 21 százalékos a dohányosok aránya, az alkalmazottak, a kézművesek és a kereskedők esetében három százalékkal több, a munkásoknál viszont 33 százalékot mértek.

Hierarchia ide vagy oda, a legkevesebb dohányos a mezőgazdaságban dolgozók közül kerül ki, arányuk mindössze 17 százalék. Bertrand Dautzenberg szerint ennek az egyik magyarázata az, hogy ezek az emberek munkájuk jellegéből fakadóan általában egyedül dolgoznak, így nincsenek dohányos kollégák, akik mintát adhatnának vagy jelenlétükkel nyomást gyakorolhatnának rájuk. A professzor szerint ugyanis szokásaink nagymértékben függnek azoktól, akikkel összejárunk, más szóval: a "társadalmi nyomásnak" komoly szerepe van abban, hogy valaki rágyújt-e vagy sem.