"Oroszország az energiaszállításokkal zsarolja Európát" - mondják a sarkosan fogalmazók, miközben Moszkva azt állítja: megbízható partner. Tény azonban, hogy az EU-ban évek óta szó van arról: hogyan lehetne csökkenteni az orosz olajtól és gáztól való függőséget. Magyarul: a Gazprom ne legyen abban a helyzetben, hogy ne lehessen alkudozni vele az árról.

Oroszország mögött, az EU-tól távol maradt Norvégia a kontinens legnagyobb szállítója. A jelentős készletekkel rendelkező skandináv állam a világ negyedik legnagyobb olajexportőre.

Annak ellenére, hogy a skandinávok általában nem használnak finomkodó kifejezéseket, ha az orosz külpolitikáról van szó, norvég illetékesek még most, a grúziai válság után is visszafogottan nyilatkoznak a hatalmas szomszédról. Terje Riis-Johansen norvég energiaügyi miniszter például egy múlt heti olajipari fórumon azt mondta: nem hiszi, hogy a NATO-orosz viszony lehűlése kihat a norvég-orosz közös vállalatokra. "Nem hiszem, hogy hatása lesz az energiaügyi együttműködésre" - mondta, sőt közölte: reméli, hogy a Barents-tengeri Stokman-mezőről szóló orosz projekt beindul.

Az udvariaskodás annak fényében érthetőbb, ha figyelembe vesszük, hogy a Gazprom a többségében állami tulajdonú norvég StatoilHydró és a francia Total olajcégeket hívta meg partnernek a projektbe. Ami viszont Norvégia - Európa második számú gázszállítója - előnye, hogy senki sem kérdőjelezi meg megbízhatóságát, vagy azt, hogy a pénzszerzésen kívül más céljai is lennének az energiaexporttal.

A norvég energiaágazatot átláthatónak és megbízhatónak tartják Nyugat-Európában. Nagy-Britannia például hosszú gázvezeték építésébe kezd, amely a skandináv partnert köti össze a kelet-angliai partokkal. A projekt neve "Óriáskígyó" és a BBC szerint a világ legnagyobb ilyenfajta mérnöki vállalkozása lesz.

A britek döntéshozatalát felgyorsította a Gazprom 2006-os lépése, amikor elzárta a csapokat Ukrajna felé. Hiába bizonygatták Moszkvában, hogy az Ukránok csapolták meg a nyugatra szállító vezetéket, a brit politikai gondolkodás részévé vált, hogy több lábon kell állni. Egyes elemzők szerint a norvég energiahordozók részesedése a következő évtizedekben 70 százalékra nő Nyugat-Európában. Kérdés, hogyan reagál minderre Moszkva, amikor a Barents-tengeri energiakincs kiaknázása kerül szóba. Egyrészt területi vita robbanhat ki, viszont a norvég cégek jól járhatnak azzal is, ha technikai tudásukat eladják az oroszoknak.