Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A többség egyetért a tervezett reformokkal

Sikertelen volt a két legnagyobb francia szakszervezet által meghirdetett országos tiltakozó nap, a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése és a 35 órás munkahét meghosszabbítása ellen.

A legnagyobb szakszervezetek vezetői immár több mint egy hete hangoztatják: a június 17-i országos tiltakozó napon "igazi erőt fognak felmutatni", és Párizsban egymillió embert visznek majd az utcára a nyugdíjkorhatár kilátásba helyezett felemelése és a 35 órás munkahétről szóló törvények tervezett fellazítása elleni tiltakozásul.

Bár országszerte voltak megmozdulások, és kedden délután fél háromra a Bastille téren is tekintélyes tömeg gyűlt össze, Bernard Thibault, a legnagyobb szakszervezet, a CGT első embere elismerte: kevesebb a résztvevő, mint ahányra számítottak. Szerinte ennek okát a megosztottságban kell keresni, három jelentős szakszervezet ugyanis nem támogatta az akciójukat, sőt tagjaikat a részvételtől is eltanácsolták.

De nyilván ez csak az egyik ok. Ennél sokkal fontosabb talán, hogy egyre kevésbé világos, miről is zajlik valójában a vita. Ami a nyugdíjat illeti, a társadalom szemmel láthatóan elfogadja, hogy a kormány a teljes nyugdíjhoz szükséges járulékfizetés idejét 40-ről 41 évre akarja felemelni.

Információs háború

A 35 órás munkahétről pedig sajátos információs háború alakult ki a Fillon-kormány és a két nagy szakszervezet között. Utóbbiak hetek óta azt hangoztatják: a munkaügyi miniszter felrúgta a társadalmi párbeszédet és becsapta őket, mert valójában fel akarja számolni a 35 órás munkahetet.

A kormány viszont hangsúlyozza: nem akar hozzányúlni a 35 órához, egyszerűen lehetővé akarja tenni a munkaadók számára, hogy a jövőben könnyebben, bürokratikus akadályok nélkül túlóráztathassák alkalmazottaikat. Az erről szóló módosító javaslatot szerdán tárgyalja a kabinet, és rendkívül gyorsan, még a nyári szünet előtt el akarja fogadtatni a parlamenttel.

Francois Fillon kormányfő mindenesetre elégedetten dőlhet hátra székében, a legutóbbi közvélemény-kutatások ugyanis azt mutatják: a franciák többsége egyetért a 35 órás munkahét tervezett reformjával. Ráadásul az is érzékelhető, hogy a szakszervezetek egyre több ember szemében úgy tűnnek fel, mint amelyek minden változást eleve elutasítanak.

A francia kikötők átalakítását évek óta akadályozó CGT felhívására például a kikötői darukezelők és karbantartók hétfőn és kedden ismét sztájkoltak, a kormány által tervezett reformok ellen tiltakozva. A kikötők előtt így két napja újra torlódnak a hajók, a híradások szerint csak Marseille-nél 60 teherszállító vár kirakodásra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×