Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
324.66
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

"Jót tenne a fiatal, baloldali, dinamikus miniszterelnök"

A hivatalos eredmény szerint a szlovák választást a Robert Fico vezette Smer szociáldemokrata párt nyerte meg, és így elsőként ők próbálkozhatnak a kormányalakítással. A szlovák-magyar kapcsolatoknak jót tenne a fiatal, baloldali, dinamikus miniszterelnök, aki ráadásul az elmúlt egy hónapban gesztusokat is tett a magyar kisebbség és Magyarország felé - vélekedett Szarka László, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

A győztes párt vezetője már kijelentette: kemény kormányalakítási tárgyalásokra számít, és minden párttal szeretné felvenni a kapcsolatot. Robert Fico emellett két dolgot hangsúlyozott: csakis baloldali értékek mentén kidolgozott kormányprogramot tud elképzelni, és nem tisztán ellenzéki pártokból szeretne kormányt alakítani, hanem számít a mostani kormánypártokra is - emlékeztetett Szarka László.

A kisebbségkutató hozzátette: Fico csak ellenzéki pártokból is tudna kormányt alakítani, de érdekes nemzetközi felhangokkal járna, ha bevenné kormányába Jan Slota nacionalista pártját is.

A jelenlegi kormánypártok Meciar pártjával együtt szintén tudnak kormányt alakítani, ha tehát a régi szolidaritás és a Ficoval szembeni ellenszenv össze tudja őket hozni, akkor van alternatívája a Fico kormánynak - jegyezte meg Szarka László.

Javulhatna a két ország viszonya

Az elmúlt 8 évben a szlovák diplomáciát vezető Eduard Kukan meglehetősen kemény volt Magyarországgal szemben, így feszült viszony alakult ki. A fiatal, dinamikus, baloldali Robert Fico miniszterelnökségével eltűnnének az ideológiai interferenciák a két ország kapcsolatából - hangsúlyozta a kisebbségkutató.

Ráadásul Fico az elmúlt hónapban gesztusokat is tett a magyar kisebbség, illetve Magyarország felé: visszafogta saját pártján belül a nacionalista retorikát, és Magyarországgal is példálózott Csehország mellett, hogy a baloldali értékek milyen módon teszik lehetővé a szociális különbségek kezelését - emlékeztetett Szarka László, aki szerint ez mind azt mutatja, hogy nyílik belpolitikai terep a magyar-szlovák kapcsolatok javítására.

"Páratlan együttműködési lehetőségek vannak a két ország között, ha ezt nem blokkolják ideológiai és presztízs szempontok" - hangsúlyozta a kisebbségkutató.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×