Több mint tíz hónapja annak, hogy elkezdődött az orosz–ukrán háború, az az orosz invázió, ami amúgy villámháborúnak indult. Mi lehet a mérlege 2023 elején az eddigi történéseknek?

Oroszország nem érte el a katonai, stratégiai céljait, az egyértelműen látszik, sőt, egyre messzebb került ezektől a céloktól. Ha az volt a cél, hogy Ukrajnát orosz vonzáskörzetbe vigye, ez megbukott, hiszen Ukrajna lakossága most még inkább ellenségként tekint Moszkvára és az oroszokra, mint eddig. Ha az volt a cél, hogy a NATO-t és a nyugati befolyási övezetet távol tartsák Ukrajnától és Oroszországtól, ez a cél sem valósult meg, sőt pont az ellenkező hatást váltotta ki, hiszen az ukrán hadsereg gyakorlatilag teljesen átállt a szovjet jellegű fegyverkezésből egy Nyugat alapú katonai rendszerre. A Nyugat sokkal inkább támogatja Ukrajnát, mint az előző években, 2022 előtt sokkal óvatosabb volt pont azért, hogy Oroszországot ne dühítse fel, ne eszkalálja a helyzetet, legalábbis ez volt a hivatalos narratíva. Ez mostanra nyílt támogatássá vált, és bizonyos országok, amelyek évtizedig semlegesek voltak, belépnek a NATO-ba, ami ezáltal még közelebb kerül az Oroszországhoz.

Most nagyjából mekkora területet tart ellenőrzése alatt az orosz hadsereg?

2014 óta a Krím-félsziget az orosz közigazgatás része és 2022-ig a donbaszi terület Donyeck és Luhanszk megyének az egyharmadát takarta, most már ezt is annektálta Oroszország. Ha ezeket a területeket is belevesszük, akkor nagyjából az ukrán területek 14-15 százaléka van most orosz kézen, de a február 24. után megszállt területeknek több mint 40 százalékát visszaszerezte Ukrajna.

Igazán jelentős várost nem is tudtak elfoglalni az oroszok?

Megyeszékhelyet nem tudtak elfoglalni, Herszon volt az egyetlen jelentős eredmény, ezt az oroszok kénytelenek voltak feladni. Négy ukrán területet annektáltak, Zaporizzsjának a megyeszékhelye Zaporizzsja városa, azt nem sikerült elfoglalni, ez egy több mint hétszázezres város, nem is nagyon látom, hogy katonailag hogyan lehetne elfoglalni. A luhanszki területeken volt a legsikeresebb az orosz hadművelet, 97 százalékát kontrollálják Luhanszk megyének, ott Szeverodonyeck városa volt a legismertebb eredmény, ez egy nagyjából százezer fős város volt békeidőben. Mariupol városát a donyecki megyében sikerült elfoglalni nagy harcok árán, és a donyecki területek nagyjából felét kontrollálja az orosz hadsereg. Ha a keleti irányú orosz előrenyomulást nézzük, alig néhány kilométert tudtak haladni, az első ukrán védelmi vonalnál megálltak. Most Bahmut térségében vannak nagyon komoly harcok, ez a donyecki ukrán védelmi állásoknak az első védelmi vonala, ezt az elmúlt tíz hónapban nem sikerült az orosz hadseregnek áttörnie. Ha sikerül, elképzelhető, hogy Bahmutot elfoglalják. Ha valaki bahmuti képeket lát, az olyan, mintha a Holdon járna az ember, mindenhol kráterek, abszolút elképzelhető, hogy eljön az a pillanat, amikor az ukrán hadsereg arra kényszerül, hogy feladja azt a várost. Utána jön még a második, harmadik, negyedik védelmi vonal, és nem tudjuk, hogy az elmúlt tíz hónapban Ukrajna még hol építette ki az ötödik vagy a hatodik védelmi állást.

Lehet attól tartani, hogy befagy a háborús helyzet? Volt orosz előrenyomulás, majd ukrán területvisszaszerzés, de nem billen el a mérleg nyelve egyik oldalra sem. Itt volt néhány héttel ezelőtt Resperger István ezredes, és ő úgy fogalmazott, hogy ez egyre inkább egy felőrlő háború, ami szinte a palesztin–izraeli helyzethez hasonlítható.

Mivel az orosz villámháború nem aratott sikert, látszik, hogy Oroszország az elmúlt hónapokban Ukrajna kimerítésére játszik, nemcsak a fronton, hiszen a fronton az elmúlt hónapokban nem tudott sikereket elérni. Most a hátországot próbálja kimeríteni és az ukrán vezetést az orosz ultimátum elfogadására kényszeríteni. Ilyen szempontból abszolút kimerítő háború. Ha latolgatjuk, hogyan érhet véget a háború, talán az orosz céloknak a maximuma az lehet, hogy eléri a katonai céljait, elfoglalják a döntéshozó központokat, leváltják az ukrán vezetést.

Egy oroszbarát kormány a beiktatása?

Így van, de ennek elég csekély valószínűsége van a jelen helyzetben. Még ha a háború elején volt is rá esély, valószínűleg Oroszország erre számított, a Kijev elleni offenzíva valószínűleg azt a célt szolgálta, hogy leváltsák az ukrán vezetést. A jelen helyzetben egészen csekély az esélye ennek a forgatókönyvnek.

A Kijev elleni támadások most megint felerősödtek.

Igen, de ez inkább egyfajta elrettentő jellegű hadművelet része, az ukrán hátországot próbálják gyengíteni, nyomás alá helyezni.

A civil lakosság körében is egyfajta félelemkeltést szolgálhat?

Ott van az ukrán lakosság legnagyobb koncentrációja, és viszonylag közel van a fehérorosz határhoz. A rakéták egy része, a kamikáze drónoknak egy jelentős része Fehéroroszország területéről száll fel, és Kijev csak 120-150 kilométerre található a határtól, sokkal könnyebb onnan elérni. Nyilván a frontvonal közelében folyamatosak a harcok, ott senkit sem lep meg egy támadás, ott elsősorban a tüzérség dolgozik. Odessza és Kijev azért kényelmes célpont, mert Kijev közel van a fehérorosz és az orosz határhoz, Odessza pedig a fekete-tengeri orosz flottához. Ha esélyeket latolgatunk, akkor az orosz célok elérésére egészen csekély esély van. Arra is egészen kevés esélyük van, hogy elfoglalják Donbaszt, hiszen látjuk, hogy tíz hónap alatt még az első védelmi vonalat sem tudták áttörni. Ha a másik oldalt nézzük, az ukrán célokat, azok maximuma az lehet, hogy megbuktassák valamilyen módon, nyilván a katonai kudarcokat kikényszerítve az orosz kormányt és Vlagyimir Putyint. Erre is egészen csekély esély van, bár hozzáteszem, hogy több esély van most erre, mint a háború kezdetén, akkor Putyinnak egészen stabil pozíciói látszódtak. Azóta sokat gyengültek a pozíciói, de még mindig nehéz elképzelni, hogy akár egy puccsal, akár egy politikai változás, választás révén Putyin elveszítené a hatalmát. Az ukrán célok valószínűleg arra irányulnak, hogy visszaszerezzék a február 24. után elveszített területeket, de erre sincs sok esély. A legvalószínűbb, hogy a felek valóban kimerítik egymást és lehetnek katonai eredmények orosz részről és ukrán részről is, de előbb-utóbb valószínűleg be fog fagyni a frontvonal.

Ha megnézzük a politikusi vagy a katonai vezetőktől kapott nyilatkozatokat, például az újévi beszédeket, akkor mindkét oldalon elég határozott eltökéltséget lehetett kiolvasni a beszédekből. Nincs is nagyon más opció és nincs is nagyon más mozgástér?

Kicsit szétválasztanám a kettőt. Zelenszkijnek nyilván lelkesítő beszédet kellett mondania. A beszédében elhangzott, hogy abban bízik, győzelemmel fog zárulni a következő év, mindenképpen sikereket és győzelmeket fog hozni Ukrajnának, neki ez volt a fő szerepe újévkor, miközben a lakosság nagy nélkülözésekkel áll szemben, folyamatos támadás alatt van, nemcsak az ukrán energetikai rendszer, hanem a civil infrastruktúra is. Ennek a lakosságnak perspektívát kellett adni és ezt szolgálta a beszéd, hogy elmondja, hogy egyébként jól teljesít az ukrán hadsereg, sokat sikerült elérni ebben a tíz hónapban és abban bízik, hogy a következő év pedig ukrán győzelemmel fog zárulni. Putyintól rendhagyó újévi beszédet hallottunk, hiszen ha megnézzük az elmúlt évtizedekben elmondott beszédeit, általában mérleget vont és egyfajta programszerű beszédet szokott mondani, hogy növekedni fog a minimálbér, milyen juttatások lesznek, most pedig végig a háborúról, a különleges katonai műveletről beszélt. Eleve, rendhagyó módon, nem a Kreml falai előtt jelent meg, hanem katonák társaságában. Bizonyos szakértők azt vélték felfedezni, hogy ezek statiszták, akik egyébként Putyin más videóiban is feltűnnek különböző szerepben. Nekem nem tisztem, hogy ezt eldöntsem, mindenesetre katonai egyenruhába öltözött emberek előtt szólalt fel, és arról beszélt, hogy Oroszországnak küldetése van. Nem beszélt konkrét, programszerű dolgokról, amiről szokott. Nem mondott konkrét perspektívát az embereknek, hanem egyfajta ideológiai keretet próbált adni az egész helyzetnek. Igyekezett elmagyarázni, hogy miért történik a háború, és azt mondta, hogy Oroszországnak történelmi felelőssége van az elődök előtt és meg kell védenie az orosz földeket.

Még korábban, egy évvégi sajtókonferencián valahogy úgy fogalmazott Putyin, hogy a harcok intenzívebbé válása igazolhatatlan veszteségekkel járna, és mondott egy olyan jól hangzó kifejezést, hogy a tyúk is magonként csipeget. Nyilvánvalóan azoknak üzent ezzel, akik esetleg kudarcként élték meg ezt a tíz hónapot amiatt, hogy elakadt az orosz előrenyomulás. Vajon Putyin a személyes belső köreiben is kaphat kritikákat, bírálatokat a háború menetével kapcsolatosan? Ha igen, emiatt jöhet-e esetleg egy még keményebb vonal, egy szélsőségesebb vonal Putyin után?

Jellemző vélemény, hogy Putyin után sokkal rosszabb lesz. Ezt egyébként maga az orosz propaganda építette fel éveken keresztül, sőt, az elmúlt két orosz elnökválasztásnak a jellemző narratívája volt. Putyin ellenfeleivel szemben is ezzel próbáltak hárítani, hogy sokkal gyengébbek, rosszabbak Putyinnál, és ha nincs Putyin, akkor valószínűleg sokkal rosszabb jönne, nemcsak Oroszországra, hanem a nemzetközi közösségre nézve is. Ezt semmi nem támasztja alá, nem látom azt, hogy miért kellene elfogadnunk ezt a narratívát, ha nincs Putyin, akkor egy sokkal rosszabb vezető következik.

De van azért egy orosz nacionalista réteg…

Van, van bizony!

…amelyik befolyással bír a Kremlben, és még keményebb fellépést szeretne.

Putyint most két oldalról is bírálják. Vannak olyan bírálók, akik elítélik a háborút, de ezek a politikai és gazdasági elithez tartoznak, háborúellenes nézetet vallanak, és inkább belsőleg fejtik ki a véleményüket. Vagy emigrálnak, vagy nem lépnek a nyilvánosság elé, nem mondják el nyilvánosan a véleményüket. De vannak olyanok is, akik a másik oldalról bírálják Putyint, amiatt hogy nem elég kemény, nem vet be elég eszközt, hivatalosan Oroszország még mindig nem áll háborúban Ukrajnával, nincs hadiállapot. Az orosz gazdaság nincs a hadicélokra átállítva. Putyin szempontjából mindkét oldalnak van előnye, őt magát erősítik, hiszen azt mondhatja, hogy ő valójában egyfajta konszolidáló tényező, átmenetet képez a két oldal között. Hozzá kell tenni, hogy az elmúlt hónapokban elsősorban a héja politikai vonal került előtérbe Oroszországban. Ha az a gondolatunk, hogy sokkal keményebb lenne Putyin nélkül, a kérdés az, hogy mi lehet az a keményebb vonal, hiszen Oroszország most is háborúban áll. Ukrajnában megint meghirdették a mobilizációt és azok az orosz politikusok, akik egyértelműen a háború pártján állnak, most a leghangosabbak a háború bekeményítését illetően. Ők nem a partvonalról kiabálnak be, hanem a putyini rendszernek az alapembereinek számítanak, mint Ramzan Kadirov, a Wagner-csoportot vezető Jevgenyij Prigozsin, vagy Dmitrij Medvegyev, a korábbi elnök, miniszterelnök, illetve jelenleg az orosz nemzetbiztonsági tanács helyettes vezetője. Ők ott vannak hatalomban és most ők a leghangosabbak. Tehát nem az van, hogy Putyin ezeket a keményvonalas véleményeket nem fogadja el. Ezek ott vannak Putyin környékén, de Putyin inkább a saját javára használja fel ezt a politikai narratívát. Egyébként pedig vannak olyan emberek Putyin környezetében is, akik, mondjuk, egy váltás esetén tudnak képviselni egy egészen más pólust, és akik egyébként most nem kapnak figyelmet, nem kapnak pozíciót: Alekszej Kudrint lehetne mondani, aki az Állami Számvevőszéknek az elnöke volt sokáig, több mint egy évtizeden keresztül orosz pénzügyminiszter volt, nagyon elismert politikus. Herman Grefet lehetne mondani, aki a Sberbank vezetője, vannak olyan emberek, akik a nyugatbarát vonalat képviselik, akik elégedettek a háború menetével, és ha az orosz vezetés bukik, akkor meggyőződésem szerint azért fog bukni, mert a háború zsákutcában végződött. A háború nem vezetett sehová, és ebből a zsákutcából ki kell valahogy törni. Tehát ha Putyin bukik, akkor nyilván a válasz nem az, hogy egy még keményvonalasabb vezetőt próbálnak hatalomra juttatni, aki nem tudja megoldani az orosz izolációt, a gazdasági problémákat, a katonai kudarcokat, hanem nyilvánvalóan az lenne a kitörési pont vagy a rendezési lehetőség, hogy olyan vezető kerülne hatalomra, aki képes ezeket feloldani.

A történelemből azt megtanulhattuk, hogy a háborúk általában a tárgyalóasztalnál érnek véget valamilyen paktummal, békeszerződéssel. 2023 elején látszanak ennek esélyei? Tudhat-e a két elnök, Putyin és Zelenszkij egymással békét kötni?

2023 ilyen szempontból mindenképpen fordulópont lesz, és azt gondolom, hogy az év végéig valamilyen módon a háború aktuális szakaszára pont fog kerülni. Ez nem azt jelenti, hogy véget ér teljesen, de az aktuális szakasznak valamilyen módon le kell zárulnia. Ezt abból látom, hogy a gazdasági helyzetet tekintve kimerülőben van mind Oroszország, mind Ukrajna, a lőszereket tekintve szintén nehézségekkel fognak szembenézni a következő hónapokban, illetve Oroszországban elnökválasztás esedékes 2024-ben, és meggyőződésem, hogy Putyin, ha folytatni szeretné a politikai karrierjét, mégpedig az alkotmánymódosítással lehetőséget kapott arra, hogy újabb két ciklusra induljon, akkor 2023 végéig valamilyen módon rendeznie kell, vagy fel kell függesztenie a konfliktust. Az, hogy a közeljövőben lesz-e tárgyalás, sokkal nehezebb kérdés. Nem gondolom azt, hogy a feleknek érdekében állna most leülni a tárgyalóasztalhoz és valamilyen módon pontot tenni a konfliktus végére, hiszen nagyon eltérnek a célok, és mindkét oldal abban bízik, hogy a most elérhető eszközök segítségével sokkal jobb alkupozíciókat tud majd kiharcolni a jövőbeli tárgyalásokhoz. Ukrajna abban bízik, hogy további területeket tud visszafoglalni Oroszországtól, hiszen a helyzet az, hogy szeptemberben Oroszország rendkívüli módon megnehezítette a tárgyalásokat a négy ukrán terület annexiójával.

Létezik egyáltalán bármiféle párbeszéd? Mert úgy tűnik a hírek meg a tudósítások alapján, hogy ez is befagyott, de elemzők utalnak arra, hogy valamilyen diplomáciai, katonadiplomáciai egyeztetés a háttérben azért zajlik. Lehetnek-e például közvetítők ebben a befagyni látszó konfliktusban?

Erre hadd térjek ki mindjárt, csak befejezem ezt a gondolatot. A négy ukrán terület annexiójával Oroszország kimondta, hogy ez a minimum, amibe hajlandó belemenni. Innentől kezdve ez az orosz közigazgatás része, és Oroszország számára nagyon nehéz kilépni most ebből, hiszen nem mondhatja azt, hogy feladja az orosz területeket. Ukrajna pedig ezt nem fogadhatja el. Mások a célok, Ukrajna most a nyugati fegyverek segítségével és az elmúlt hónapokban képződött jelentős ukrán tartalék katonai erővel próbál majd sikereket elérni, Oroszország pedig abban bízik, hogy a mobilizált egységek által megint csak egy újabb támadást tud indítani és azáltal tud sikereket elérni. Amíg ezek a célok ütköznek egymással, és mindkét fél abban bízik, hogy a meglévő eszközök segíthetik a cél eléréséhez, addig nem látom, hogy hogyan tudnának leülni tárgyalóasztalhoz és kompromisszumot kötni. Vagy az egyik,vagy a másik fél győzelmével végződik a konfliktus, vagy kimerülnek mindkét oldalon, és emiatt kényszerülnek kompromisszumos megoldásra. Közvetítésre kísérletek az elmúlt hónapokban folyamatosan vannak, hiszen bármelyik ország bármelyik politikusa, aki sikeresen le tud zavarni egy ilyen tárgyalássorozatot, aki sikereket tud elérni diplomáciai úton, az hatalmas nemzetközi diplomáciai babérokra, ezáltal hatalmas politikai tőkére fog szert tenni. Nem véletlen az, hogy Emmanuel Macron, Recep Tayyip Erdoğan, újabban Narendra Módi, India vezetője is közvetítő szerepben próbál feltűnni. Eddig ez Erdoğannak sikerült a legjobban, részben a háború kezdetén a béketárgyalások török közvetítéssel működtek, a gabonaexport-szállításokról szintén Törökország közvetítésével sikerült megegyezni és Mariupol védőinek a fogolycseréje is török közvetítéssel záródott. Tehát ha ilyen nemzetközi közvetítőt keresünk, akkor arra Törökországnak van a legnagyobb esélye.

Orosz–ukrán háborúról beszélünk, de közvetlenül a szomszédban ott van Fehéroroszország, ráadásul tavaly februárban pontosan abból az irányból indultak az orosz erők és azóta is használják az oroszok az ottani repülőtereket és katonai létesítményeket. Mi több decemberben volt egy közös hadgyakorlat is, Oroszország és Fehéroroszország részvételével. Szándéka lehet az orosz félnek közvetlenül is bevonni a háborúba Fehéroroszországot?

Abszolút. Elég erős az orosz nyomás a fehérorosz vezetésen, hogy az országukat is belerángassák a háborúba. Eddig sikerrel tudta hárítani ezeket a kísérleteket, de folyamatosan napirenden van ez a kérdés. Az igazság az, hogy azért Fehéroroszországnak nincsenek olyan erőforrásai, főleg emberi erőt tekintve, ami fordulópontot jelenthetne és jelentősen kisegíteni Oroszországot.

De mint bázis, mint felvonulási terep fontos lehet az orosz haderő számára?

Így van, ha azt nézzük, hogy mi történt az elmúlt tíz hónap során Fehéroroszország részvételével, akkor minden nemzetközi jogi paraméter szerint hadviselő fél, hiszen nemcsak átengedi az orosz hadsereget, hanem az orosz hadsereg rendelkezésére bocsátja a katonai bázisokat, közös hadgyakorlatokat tart vele, sőt, felkészíti az orosz katonákat. Az orosz mobilizált egységeknek egy része, nagyjából tízezer főről beszélünk, jelenleg Belaruszban készül fel, majd pedig indul Ukrajnába. Orosz rakéták egy része fehérorosz területről száll fel, orosz stratégiai bombázók bizonyos része is. Igaz, hogy a saját katonái révén még nem ütközött meg Ukrajnában, és Ukrajna pont ezért próbálja kerülni ennek a konkrét kimondását, hogy Fehéroroszország is hadviselő fél, hiszen el szeretné kerülni azt, hogy fehérorosz katonák is a frontra kerüljenek. Nagyjából ötvenezer fős katonai kontingensről beszélhetünk, ez a hivatásos katonai erő, amely most harcra fogható és elindítható Ukrajna irányába. Ez a szám nem fog változásokat elérni. De Ukrajna részéről van egy határozott stratégia, hogy távol tartsa Fehéroroszországot. Nem szidja a minszki vezetést, miközben a nyugati szankciók egyértelműen Fehéroroszországot is érintették.

A katonai együttműködésen túl Putyin és az orosz vezetés szándéka lehet egy mélyebb integráció is, mondjuk, a nagy orosz egység jegyében?

A háborúnak az egyik hozadéka az, hogy Fehéroroszország talán végérvényesen is az orosz erőtérbe került. Korábban volt egy erős nyomás Oroszország részéről, hogy az integráció folytatódjon, hogy közös politikai intézmények alakuljanak ki. Itt az integrációnak alapvetően két forrása van, az egyik a közös orosz–fehérorosz uniós állam, ennek a szerződését 2001-ben ratifikálták, azóta működik, de valódi integrációs lépések nem történtek, hiszen Aljakszandr Lukasenka egészen hamar felismerte, hogy egy ilyen integráció az ő politikai hatalmának a csökkenésével járna és próbálta ezt elkerülni. A közös szerződés aláírásakor tervben volt, hogy közös minisztériumokat hoznak létre, arról volt szó, hogy az orosz valutát veszi át Minszk, és felfüggeszti a saját központi bankját, a saját pénzügyi politikáját. It egy egészen mély integrációról volt szó, amelynek egyébként része volt a katonai integráció is. Oroszország arra kérte Fehéroroszországot, hogy bocsássa a rendelkezésére a katonai bázisait vagy legalábbis azok egy részét, tegye lehetővé, hogy orosz katonák ott állomásozzanak, tegye lehetővé, hogy bizonyos fegyvereket helyezzenek el. Ezek a kérések jutottak érvényre 2022-től kezdve. A háború első heteiben úgy nézett ki a helyzet, mintha Fehéroroszország az orosz erők megszállása alá került volna, hiszen sokkal nagyobb orosz katonai erő állomásozott az ország területén, mint amennyi saját katonai ereje volt. Ez azóta változott, mert az észak-ukrán területeknek a feladásával, a kivonulással Oroszország kivonta az erőknek egy részét Fehéroroszországból. A háború kezdeti fázisában több tízezer katona állomásozott az ország területén, de ezeket átcsoportosították Kelet-Ukrajnába.

Nyilván a háború folytatása, sőt a kimenetele szempontjából különösen fontos, hogy az ukrán haderő hogyan bírja. A NATO és az uniós tagországok folyamatosan támogatták az elmúlt tíz hónapban is Ukrajnát és az ukrán haderőt. Most az Egyesült Államok jelezte, hogy kétmilliárd dollárnyi katonai támogatást nyújt Ukrajnának és a Patriot légvédelmi rendszereket is beígérte, de azért előbb-utóbb óhatatlanul szűkülhet ez a fajta támogatás. Több NATO-tagország is közölte, hogy a saját biztonsága veszélyeztetése nélkül nem tud további fegyverzetet vagy anyagi forrást adni. Mindenütt elindult a nemzeti haderő fejlesztése, még Németországban is, ahol a hadsereg és a haderőfejlesztés a II. világháború óta tabutéma volt.

Ezek a haderőfejlesztések jelentik ennek a háborúnak az egyik legnagyobb hozadékát. Korábban Európában mindenki arra törekedett, hogy kevés hangsúlyt fektessen a hadseregre, inkább az egészségügyet, a szociális hálót, az oktatást, a kutatásfejlesztést fejlessze.

Talán Franciaország lehetett a kivétel…

…és Nagy-Britannia, de gyakorlatilag nem akadt olyan NATO-tagország Európában, amelyik teljesítette a kétszázalékos kitételt. Ez most megváltozott, hiszen mindenki belátta, hogy a háborúk nem tűntek el, sőt, Európában is van egy nagy konfliktus, Európa két legnagyobb országa ütközik össze egymással. Nagyjából 200 milliós a két ország összlakossága. Tehát mindenki levonta a konzekvenciákat és mindenki fegyverkezik.

Tarthatunk attól, hogy vége a pacifizmus korszakának Európában?

Nem tudjuk, hogy ez meddig tart. A következő egy évtized a fegyverkezésről fog szólni. Nem tudom, hogy ez eredményez-e majd egyfajta fegyverkezési spirált, amikor mindenki, a másik féltől tartva, még többet és még többet költ katonai költségvetésre. Most lehet, hogy csak egyfajta korrekciót látunk, miközben az 1990-es évektől kezdve egészen 2014-ig, mert akkor indult ez a fegyverkezés, miután Oroszország megszállta a Krímet. Utána már sokan átértékelték a katonai politikájukat. 2022-ben volt megint egy nagyon erős impulzus. Lehet, hogy most csak egy kiigazítást látunk, miután húsz-harminc éven keresztül mindenki lecsökkentette a katonai kiadásait. Egyszerűen arról van szó, hogy nem voltak kellő számú tartalékok a raktárakban. Vannak becslések, bizonyos NATO-tagországokban egy-két hétre elegendő lőszertartalék van egy konfliktus esetére. Most mindenki átértékelte ezt a helyzetet és arra fog törekedni, hogy visszatérjen legalább a hidegháborús korszaknak olyan szintjére, amikor mindenki elegendő számú fegyvert és tartalékot tartott egy esetleges konfliktus esetére. Azt nehéz megmondani, hogy ez egy olyan fegyverkezéshez vezet, amit, mondjuk, a két világháború között láttunk a XX. században, mert sajnos ez is benne van, hiszen ez a korszak erősen hasonlít az I. világháború utáni időszakhoz, amikor minden ország tartott a másik ambícióitól, tartott attól, hogy a nemzetközi rendszerben milyen változások lesznek. De ez lehet egy rekalibrálás is, és lehet, hogy ez a fegyverkezés véget érhet, mondjuk, az évtized végén anélkül, hogy egy nagy világégést látnánk. Ukrajna nyugati támogatása 2023 végéig biztosított. Az Egyesült Államok egy 44 milliárd dolláros csomagot fogadott el Ukrajna számára. Hallottam sok olyan nyilatkozatot, amelyek szerint a Nyugat, az Egyesült Államok belefárad Ukrajna támogatásába. Látható, hogy az Egyesült Államoknak ez egy nagyon jól megtérülő befektetés, hiszen az amerikai katonai kiadás az elmúlt évben valamivel több mint 700 milliárd dollárt tett ki. A tavalyi évben összesen Ukrajnára közvetett vagy közvetlen támogatásként 68 milliárd dollárt költöttek, ez nagyjából 10 százaléka az egyébként is a katonaságra fordított kiadásoknak. Ezzel a kiadással lehetőséget kaptak arra, hogy teszteljék a saját fegyvereiket, a stratégiájukat, gyakorlatilag lefegyverezzék az orosz hadsereget, hiszen az orosz hadsereg a katonai potenciáljának legalább a harmadát elveszítette, de lehet, hogy a felét. A legmodernebb fegyvereit elhasználta, a precíziós rakétáit elhasználta, és ehhez az Egyesült Államoknak csak a katonai költségvetése mintegy 10 százalékát kellett elkölteni. Ha pedig a Nyugat többi országát nézzük, összesen 52 országról van szó, amely pénzügyi támogatásokkal vagy fegyverekkel vagy a szankciók által támogatja Ukrajnát. Ez az 52 ország a globális gazdaság 60 százalékát teszi ki. Most ezzel szemben áll Oroszország a globális gazdaságban betöltött másfél százalékos pozíciója. Tehát azoknak, akik azt mondják, hogy a Nyugat ki fog merülni és nem képes támogatni Ukrajnát, figyelmükbe ajánlom ezt az arányszámot. A Nyugatnak megvannak az erőforrásai, hogy hosszú távon, akár éveken keresztül is támogassa Kijevet.

Említette az imént, hogy tulajdonképpen az új hadászati eszközök tesztelése is zajlik a frontvonalban, és ez felveti azt a kérdést: vajon nagyon megváltozott a hadviselés módja? Ha megnézzük a tudósításokat, ugyanúgy látunk sárban elakadt tankokat, lövészárokban megbúvó vagy menedéket kereső katonákat, légiriadóban menekülőket éppen úgy, mint, mondjuk, a II. világháborús felvételeken. Vagyis dollármilliárdos fejlesztések a haditechnikában, de maga a háború mégis ugyanolyan?

A válasz erre az, hogy igen is és nem is. A háborúnak bizonyos lefolytatása, a használt eszközök változtak. Egy másik komponens pedig nem. Sokat változott az elérhető információ mennyisége és annak a felhasználása. Sok nyugati szakértő azon a véleményen van, ha befejeződik a háború, akkor sokkal többet fogunk tudni róla, mint most. Azon a véleményen is, hogy az információ és a hírszerzés tudta az orosz erőfölényt kiegyenlíteni Ukrajna szempontjából. Itt arra kell gondolni, hogy műholdakon keresztül élőben követhető minden orosz csapatmozgás, az orosz parancsnokságok helyzete. A rakéták kilövésének pillanatában már ismerjük, hogy újabb orosz rakétatámadás jön és néhány másodperccel később a telegram csatornákon már jön a hír, konkrét számokkal megnevezve, hogy száz rakéta szállt fel, és hogy várhatóan ezek lehetnek a célpontjaik. Ez hatalmas változásokat jelent ahhoz képest, amit az elmúlt évszázadban láttunk, amikor a hírek sokszor csak többnapos vagy többórás csúszással jutottak ki, amikor a másik félnek a csapatmozgását egyfajta homály fedte. Még meg lehet említeni a mesterséges intelligenciának, a különböző szoftvereknek a segítségét, például a Palantir amerikai cég szintén támogatást nyújt Ukrajnának. A meglévő hírszerzési adatok alapján kielemezi az orosz mozgásokat, a frontállásokat, a mesterséges intelligencia azt is megmondja, hogy mi lehet a gyenge pont, hova érdemes csapni, hova érdemes átcsoportosítani az erőket. Lehet említeni még a Starlink rendszereket, amelyek lehetővé teszik, hogy az orosz támadások ellenére is fenntartsák a kommunikációt, ami rendkívül fontos a fronton. Ezeknek az új eszközöknek a megjelenése, az információnak a folyamatos jelenléte hatalmas segítség Ukrajnának. Oroszország ellenben csak ennek töredékével rendelkezik. Oroszországnak is vannak műholdjai, de nem képes az információk analizálására, ami a nyugati szövetségesek révén Ukrajna rendelkezésére áll. Az, persze, nem változott, hogy a háborút végső soron a katonák vívják és a katonák vannak a lövészárkokban, a katonák vannak a páncélos járművek, a tankok belsejében és a katonák motiváltsága, felkészültsége nagyon sokat számít.

Meddig bírhatják a felek? Kezdjük talán az orosz gazdasággal, zárlatok, szankciós intézkedések, gazdasági elszigeteltség mellett működik az ország most már lassan egy éve. Mennyire hatásosak ezek a szankciók?

Azt látjuk, hogy egyelőre nem találtak be. Vannak prognózisok, hogy a szankcióknak hosszú távú hatásuk van és a szankciók egy része arra irányult, hogy Oroszország bevételeit csökkentsék. Nem tudjuk, hogy valóban ezek a prognózisok beválnak-e, hiszen Oroszország készül a szankciós hatásoknak a semlegesítésére, például az olajembargót azzal próbálja hárítani, hogy különböző szürke sémákon keresztül értékesíti az olajat, más országbeli tankerhajókat szereznek meg.

Az olajárplafon bevezetése hogyan érintheti Oroszországot? Erre rögtön reagált Putyin.

Iránt sem lehetetlenítették el a nemzetközi szankciók, bár Iránnak azért sokkal nehezebb a pozíciója, mint Oroszországnak olyan szempontból, hogy kisebb országról van szó, kisebb eszköztárral. Oroszországnak alapvetően megvannak a lehetőségei és az eszközei, hogy kikerülje ezeket a szankciókat. Végső soron lehet, hogy a nyugati szankció és az orosz ellenlépés ahhoz fog vezetni, hogy ugyanúgy meg fogják venni a nyugati országok az olajat, hiszen szükségük van rá, csak lehet, hogy sokkal drágábban, és az például valójában Indiában feldolgozott orosz olaj lesz. De a szankciók egy része felverte az energiaárakat. Oroszország a tavalyi év során majdnem dupla annyi bevételre tett szert, mint az előző évben, tehát még ha jövő évben egyáltalán nem kapna semmilyen bevételt energiahordozókból – bár ilyen nem lesz –, akkor is a 2022-es bevételekből biztosítva van a következő évi költségvetése is. Ilyen szempontból a szankciók nem tudták összeomlasztani az orosz gazdaságot.

Az ukrán gazdaság vonatkozásában egyértelműen azt mondhatjuk, hogy háborús gazdálkodás zajlik?

Az orosz támadások az ukrán gazdasági potenciál egy részét ellehetetlenítették, különböző hullámai voltak ezeknek a támadásoknak, egy részük konkrétan az ukrán kőolajfeldolgozókra irányult. Az ukrán területek 14-15 százalék van orosz megszállás alatt, ezek a területek teljesen kiestek. Ráadásul minden egyes energiakimaradás komoly károkat okoz az ukrán gazdaságnak. Oroszország is sokkal jobban viselte a háborút, mint azt gondoltuk, a kezdetben, a háború első heteiben voltak becslések, miszerint az orosz gazdasági visszaesés húsz-harminc százalékos is lehet. Most azt látjuk, ha recesszióba is fordul, akkor is nagyon minimális mértékben, de az is lehet, hogy a végeredmény pozitív lesz.

Egy remélt békekötés utáni újjáépítés, Ukrajna újraindítása mekkora nagyságrendet tehet ki?

Nagyjából 700 milliárd dolláros összegre becsülik Ukrajna gazdasági helyreállítását. Nyilván a háború folytatódik, tehát ez a szám egy hónap múlva több lesz, negyedév múlva még több. Az összeg már most nagyjából három és félszerese az ukrán GDP-nek. Ez azért lehet érdekes, mert össze tudjuk vetni más háborús konfliktusokkal. Talán az első a jugoszláv háború, ami eszünkbe juthat, és Horvátország. Nagyon sok hasonlóság van a horvát és az ukrán helyzet között, bár, mondjuk, a nagyságrend egészen más, de például a mintegy négymilliós horvát lakosság jelentős része elvándorolt a háború alatt. A háború mintegy négy-öt évig tartott Horvátországban. A jelenlegi horvát területeknek az egyharmada volt jugoszláv-szerb megszállás alatt, és az első két évben a háborús károk a horvát GDP mintegy 8-10-szeresét tették ki. Horvátország ki tudott keveredni ebből a helyzetből, az ország helyreállítása egészen sikeres volt. Mára a balkáni régió egyik példaországa Horvátország. Ott egy meglévő politikai akarat kellett, az, hogy lezáruljon végképp a háború, s hogy legyen gazdasági perspektíva és ha ezek a feltételek érvényesülnek Ukrajna esetében, én azt gondolom, hogy a helyreállás abszolút működhet. Sőt, Horvátországgal szemben, amely alapvetően turizmusra építette a helyreállását, Ukrajna a nyersanyagokat, erőforrásokat tekintve az egyik leggazdagabb országa Európának. Más kérdés, hogy ez a gazdasági potenciál nem lett kiaknázva, és valójában az egy főre eső GDP-t tekintve Európa egyik legszegényebb országa volt. De az erőforrásokat tekintve ritkafémekben Európa első helyén van, szénkészletekben a világ hatodik legnagyobb kitermelője, vas-, acéltermelésről lehet még beszélni, Európában készült repülőgépeknek is a titánium nyersanyaga is Ukrajnából származott. S még nem is beszéltünk a gabonáról, a csernozjom földekről, a leggazdagabb európai termőföldeknek több mint a fele Ukrajnában található. Azaz van egy nagyon jó kiindulási alap.

Csak kell ehhez a béke.

Csak kell ehhez a béke, kell még a tőke és kellenek a befektetések.