Az után, hogy a vb-n hetedik lett a magyar csapat és ön vette át az együttes irányítását, Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett a válogatott. Amikor átvette a csapatot, ilyen szereplésben reménykedett?

Elsősorban abban reménykedtem, hogy el tud indulni egy olyan munka és az Európa-bajnokságon meg tudnak jelenni olyan elemei a játéknak, amit fontosnak tartottam ahhoz, hogy a továbbiakban utolérjük azokat az ellenfeleinket, akik most előttünk járnak vagy előttünk járónak gondolok.

Hányan voltak akkor és hányan vannak most?

Nagyjából ugyanazokra a csapatokra gondolok, a spanyolokra, az olaszokra elsősorban, mert tőlük láttam olyan típusú játékot, ami nagyon előremutató, nagyon kombinatív, nehéz rájuk felkészülni. Akkora dinamizmussal mozognak a vízben, amivel egész egyszerűen nehéz lövőhelyzetbe kerülni. Ezeket mindenképpen nekünk is be kell vennünk a saját rendszerünkbe, hogy hasonlóképpen eredményesek tudjunk lenni. Nagyon sok szó volt mostanában a védekezésről, de tényleg ez a legfontosabb rész. A védekezés legyen rendben, ami összefügg a támadással, mert a támadásban is tudnunk kell lezárni, illetve olyan elemeket elvégezni, amiknek következményeképpen a védekezés is rendezett marad.

Melyik volt az Európa-bajnokság fénypontja kapitányi szemmel?

A szerb csapatot legyőzni, ekkora gólkülönbséggel pláne, fénypont volt, akkor is, ha azt gondolom, hogy azért a két csapat között nincs kilenc gól különbség. Ez fantasztikus teljesítmény volt. Utána jött a többi meccs, és mind-mind megvolt a maga fényessége és szépsége Montenegró, utána pláne Spanyolország, az aktuális világbajnok ellen. Összességében a döntő is ilyen volt, én azt éreztem, hogy esélyünk van arra, hogy nyerjünk, abszolút nem voltunk alárendelt helyzetben, végig ott voltunk a horvátok mellett. Úgy gondolom, hogy nem az otthonában meg is tudtuk volna verni a horvát csapatot. Nem gondolom magunkat sokkal jobbnak a horvát csapatnál, de hatalmas lelkesedés és tűz volt bennünk, ami ehhez hozzásegíthetett volna bennünket. Kiegyensúlyozott egyébként a mezőny, de továbbra is azt mondom, hogy a spanyol és az olasz előrefelé kilóg.

Összességében hogy látta, mennyire használták fel a csapatok ezt a mostani Európa-bajnokságot az építkezés szempontjából Párizsra?

A fontosabb csapatok a lehető legerősebb összeállításban jöttek. Ha sérültjeik voltak, akkor azok hiányoztak, a szerbeknél is Jaksic meg egy center talán. Azt láttam, a spanyolok is nyerni akarnak, hogy jó lendületben vannak, végre sikerült nyerniük egy világbajnokságot, maximálisan azt éreztem, hogy az Európa-bajnokságot is meg akarják nyerni. Ugyanúgy az olaszoknál is ezt láttam, a horvátok kapcsán egyértelmű volt. Minden csapat nyerni akart, de mindenki felhasználta az Eb-t egyfajta csapatépítésre, próbálgatásra, fiatalabb játékosok bevezetésére is.

Ön is jelentősen fiatalított, több okból is, volt olyan játékos, aki nagyon fáradt volt, szüksége volt a pihenésre, de gondolom, hogy ön Párizst is szem előtt tartotta.

Olyanokból raktam össze a keretet, akikről azt gondoltam, hogy lehetőséget kell nekik kapniuk, meg kell néznem őket, hogy egy ilyen komoly téthelyzetben hogyan tudnak teljesíteni. Azt is gondolom, hogy ennek a csapatnak a nagy része, sőt, talán az egésze lesz az Párizs után – egy-két fiatalabb játékossal kiegészítve –, amelyik tovább fogja vinni tovább a magyar vízilabdát. Ahhoz, hogy ne legyen űr, ezt a csapatot ugyanúgy menedzselni kell, fel kell építeni, játszatni kell őket, világversenyeken hozzá kell szoktatni őket a légkörhöz. Ez mind-mind egy felkészülési folyamat. Ha végignézzük, mondjuk, a spanyol csapatnak az elmúlt éveit, nagyon sok döntő helyzetben volt, nagyon sok döntőt veszített el, viszont egy idő után egy ilyen csapat beérik és eljut oda, hogy nyerjen egy komoly világversenyt. Nem gondolom, hogy a spanyol mintát kell nekünk másolnunk, de mégis, ezek folyamatok, amiket érdemes kívülről végignézünk. Általában úgy szokott történni, hogy a csapat elindul, építkezik, különböző világversenyeken nem biztos, hogy a legjobb eredménnyel zár, de ahogy épül a csapat, ahogy masszívabbá, egyre erősebbé válik a taktikai háttér is, fizikálisan is megerősödnek a játékosok, értik már, érzik már, hogy mi kell egy világversenyhez, így jutnak el a sikerig. Nekünk ez mindenképpen fontos indítás volt, és azt is hangsúlyoztam a játékosoknak is már az Európa-bajnokság előtt is, alatt is, hogy maximális nyomással szeretném, ha játszanánk, úgy, mint ha olimpiai elődöntő lenne, mert csak ezen a szinten, egy ilyen világversenyen lehet gyakorolni ezeket az élethelyzeteket.

Számított-e az, hogy korban viszonylag közel voltak a játékosok?

Az, hogy alacsony az átlagéletkor, mindenképpen fontos. Ha azt nézzük, ezek a fiatalok közül is, akik most nyertek világbajnokságot, a 18 éves, a 16 éves korosztály, be kell építeni és azok közül is menedzselni kell játékosokat, hogy a következő olimpián ők már komoly résztvevők lehessenek. Ezért fontos az utánpótlás-nevelés, mert ahhoz, hogy az ember felnőtt szinten be tudjon valakit építeni, elképesztő nagy munkára van szükség már az utánpótlás-korosztályokban is. Fizikálisan felépüljenek, játéktudásban hasonló taktikai repertoárral rendelkezzenek a játékosok, ez nagyon fontos része annak, hogy a játékosok beépíthetők legyenek később. Az eddigi tapasztalataim alapján kell az az egy vagy két év az utánpótlásból kikerülő játékosoknak, mire tényleg felkészülnek fizikálisan arra, hogy mivel jár egy BL-mérkőzés vagy egy igazi magyar rangadó.

Volt olyan, aki ezt meghazudtolta és szinte azonnal úgy tudott teljesíteni, mint ha már rutinos klasszis lenne?

Rutinos klasszisként semmiképpen nem fogalmaznám őket, de volt olyan, aki tudott teljesíteni, de a teljesítmények még hullámzók. Egyébként szerintem jellemző egy fiatalabb játékosra, hogy hihetetlen erővel, lelkesedéssel, tűzzel tud pótolni egy csomó mindent, ami esetlegesen egy klasszis rutinos játékosban már megvan, ezért tud nagyon jól játszani. De a teljesítménye nyilvánvalóan hullámozni fog. Pont az a lényege a fejlődésnek, hogy ezt a hullámzást egyre kisebb amplitúdóval csinálja.

Amikor kijelölte ezt a keretet, miben reménykedett, mikorra érhet össze az megfelelő csapattá?

Ez is több összetevős. Egyrészről voltak játékosok, akik már dolgoztak velem, ez adhatott és adott is egy olyan érzést, hogy talán nem kell olyan nagyon sok idő, hanem relatíve gyorsabban tudunk haladni, és el tudunk érni legalább egy jó alapszintű játékot, mire kijutunk az Európa-bajnokságra. Ám a gyakorlatban ez nem így nézett ki. Teljesen őszintén: amikor haladtunk előrefelé, voltak olyan pillanatok, ami jó volt, aztán voltak fejvakargatós pillanatok. Fölhasználtuk a holland meccset is, ami egy feszes, szorosabb meccs lett, azt hogyan tudjuk megnyerni. Ebből a szempontból az egy hasznos mérkőzés volt, de nyilván mindenkiben felvetődött a kérdés, hogy ha a holland csapat ellen küszködtünk most így, akkor mi lesz a szerb vagy a horvát vagy az olasz ellen. Utána kimentünk Spanyolországba, és ott is két komolyabb edzésen, ahol öt negyedet játszottunk esténként a spanyolokkal, kaptunk szerintem 35 gólt, és mind a két napon kikaptunk három-négy góllal. Ott is az volt az érzésem, hogy látható azért a fejlődés, de ettől a szinttől még tényleg messze vagyunk. Abszolút ez volt az érzésem, egy héttel az Európa-bajnokság előtt.

Tízből hányszor tudnák megverni a spanyol csapatot?

Szerintem nagyon sok függ a körülményektől. A statisztika alapján, amit játszottunk, ez háromból egy volt.

A legfontosabb.

A legfontosabb, hál’ Istennek, igen. Nincsenek illúzióim, hogy akkor mostantól fogva minden a legnagyobb rendben van és ha egyszer megvertük őket, akkor meg fogjuk őket verni tízből tízszer. Ez akkor következhet be, ha tényleg minden játékelemben, amit tudunk, eljutunk arra a szintre, ahova kell, ahova én látom, hogy kell. Nyilván ők is fejlődni fognak, ők is fognak mást játszani. Ilyen, hogy tízből tíz, nincsen, főleg két ennyire jó csapat esetében. Ha elérjük azt, hogy a legfontosabb mérkőzéseken meg tudjuk őket verni, akkor igazából tök mindegy az arány.

Egy csapatban nyilván mindig vannak kisebb-nagyobb feszültségek és egy edzőnek az lehet a célja, hogy ezek kisebbek legyenek. Ön hogyan kezeli, ha, mondjuk, akár két játékos között van probléma, akár egy stábtag és egy játékos között?

A feszültség minden közösségnek a velejárója. De nem mindegy, hogy ez a feszültség szétrombolja a társaságot vagy kezelve van, vagy akár egy ilyen feszültség által tudjuk építeni a közösséget, mert egy probléma megjelenése mindig magában hordozza a megoldást, illetve a továbbfejlődés lehetőségét. Most is volt feszültség a csapaton belül, először mindig azokkal beszélek, akik esetleg összefeszülnek, meglátom, hogy egyáltalán mi a gyökere a feszültségnek, hogy ebből hogyan lehet megoldást generálni, elég-e az, ha a kettőjük közötti kommunikációt csiszoljuk, kibeszélve a problémákat. Általában egy feszültségnek a megjelenése mindig sok összetevős. Minden embernek van egy feszültség-benzintankja, ami megtelik, és akkor lehet, hogy elég, ha valaki rosszul szól az emberhez, az fölrobban. Ha ez a tank tele van, akkor először meg kell várni, míg lecsapolódik. A feszültségkezelésnek mindig ezek a menetei, először a feszültségcsökkentés, bármi legyen is az, akár utána egy úszás vagy egy futás. Amikor az emberek lehiggadnak, akkor lehet ésszerűen elkezdeni arról beszélgetni, hogy tulajdonképpen mik vezettek idáig és hogyan tudunk ebből fejlődni, mert ez a legfontosabb. Nyilván előfordulhatnak olyanok is az életben, amikor valami vágás szükséges, az a megoldás, tehát amikor valamit dönteni kell, de azért ez előtt egy csomó lépés van.

Az mennyire fontos, hogy a nagyobb feszültséget egy nagy torna alatt elkerüljék?

Nyilván az az optimális helyzet, ha egy ilyen probléma nem a világverseny közepén jön ki. De ez is előfordulhat, ezt is helyén kell tudni kezelni. A két játékost akkor szét kell választani, le kell ültetni, kész, most nem ezzel foglalkozunk, majd utána, ha lezártuk a mérkőzést a lehető legjobban, foglalkozunk azzal, hogy valójában mi volt. Ha kell, akkor megnézzük a videót, ennek is megvan a maga forgatókönyve. Én úgy gondolom, hogy azért profibbak a játékosok annál, hogy egy nagyon fontos mérkőzésen elkezdjenek személyeskedni. Akik erre a szintre eljutnak, általában emberileg is, mentálisan is felkészültebbek. A szabályokat, illetve a belső hierarchiát vagy rendet mindenki tudja, azt is, hogy egy mérkőzés mindennél fontosabb, aztán majd ha megnyertük, lehet vitatkozni, hogy mi volt a vízben.

Alapvetően baráti vagy majdnem baráti játékoskapcsolatokról van szó, vagy ilyenre egy még épülő csapatnál nem feltétlenül kell gondolni?

Inkább tőlük kéne megkérdezni, hogy milyennek érzik. Nyilván látom én is azt, hogy vannak olyan párok, hármasok, akik összeülnek és lehet látni, hogy abban a társaságban jól érzik magukat. Én inkább azt tudnám példaként felhozni, ami nekem volt játékosként. A pozitív, ha lehet egy olyan csapat, ahol mindenki tudja magát mindenkivel jól érezni, de azért ez egy elég ritka kombó. 1997-től, amikor a válogatott megújult, 1998-99-re jött meg az a jó érzés, hogy tényleg bárkivel szívesen leülök beszélgetni. Előtte nagyon sokszor (Benedek) Tiborral voltam mindenhol együtt, a szobában is, ha programoztunk, akkor is együtt voltunk, és kevésbé tudtunk kapcsolódni a nálunk idősebb játékosokhoz vagy esetleg a másabb gondolkodású játékosokhoz. Attól fogva ezt a csapatot, legalábbis ameddig én ott voltam a válogatottban 2001-2002-ig, abszolút ez a fajta belső jólét jellemezte, tényleg mindenki baráti viszonyban volt mindenkivel.

Az edző vagy akár a szövetségi kapitány mennyire lehet baráti viszonyban a játékosokkal?

Semmiképpen nem mondanám azt, hogy ez elsősorban egy baráti viszony. Nyilván ez egy hierarchikus viszony.

De mennyire szigorú?

Szerintem helyzettől függő, mert nyilván vannak olyan beszélgetések, ahol egy külső szemlélő számára az jelenne meg, hogy hú, ez egy baráti viszony. Aztán van, amikor az jelenne meg, hogy hú, ez egy nagyon szigorú viszony. Mindenképpen kell egy bizonyos távolság, mindenki számára egészséges is, ha megvan az az egy lépés távolság. Egy edző számára sokkal nehezebbé válik az a helyzet, ha olyan játékosok vannak a vízben, akikkel esetleg együtt játszott vagy nagyon jó barátok. A vízben sokszor egy-egy játékos nem mindig érzi a realitást, amit kívülről egy edző észrevesz, a játékos nem úgy koncentrál, esetleg elkezd lövöldözni vagy nem tartja azokat a kereteket, amit az edző felállított. Ilyenkor nyilván egy pillanat alatt rendbe kell rakni ezt a dolgot, és olyankor nem létezik barátság, mert a barátját az ember nem küldi el a fenébe, viszont ilyenkor el kell küldeni az embereket valahova egy picit gondolkodni.

Akár haza is lehet zavarni?

Azért az egy szélsőséges eset, ha az ember hazazavar valakit edzésről.

De volt már példa rá?

Előfordult már a karrieremben, hogy egyszer hazaküldtem valakit, mert annyira szélsőséges volt és annyira nem lehetett abban a pillanatban dolgozni vele. Mesélték a szerb játékosaim, hogy náluk ez rendszeresebb volt. Nálunk azért ez nem rendszeres.

Nagy stábbal vágott neki a munkának. Mennyire segítettek a stábtagok abban, hogy ezt az eredményt el tudják érni?

Én a Fradiban is nagy stábbal dolgozom, úgy gondolom, hogy a mai profi sportban szinte csak így lehet. Úgy érzem, hogy a mostani sikernek egy nagyon nagy kulcsa volt az, hogy a Fradi segített, hiszen amikor behívtak az elnökségi ülésre és közölték, hogy mostantól én vagyok a szövetségi kapitány, nem volt stábom. Három napom jutott, hogy valamit összerakjak, mert egyébként én azt gondoltam, hogy a legfontosabb az az, hogy a játékosok, akik ott lebegnek a bizonytalanságban egy hetedik hely utáni rossz pszichés, érzelmi állapotban, kapjanak biztonságot, kapjanak egy utat. Óriási köszönet azért, hogy ebben támogattak, és meggyőződésem, hogy nagyon nagy része van a sikerben annak, hogy én is tudtam elsősorban arra fókuszálni, ami a feladatom. Le tudták venni a vállamról azokat a terheket, nyugodtan rá tudtam bízni Nyéki Balázsra a részfeladatokat, vagy Gárdonyi Andrisra a kapusokat, aki már dolgozott együtt Somával és nagyon komoly analízist csinált a kapusoknak az ellenfél lövőivel kapcsolatban. Nagyon fontos részük van a sikerben, ugyanúgy Pozsonyi Zsoltnak, a Goschi Gabinak, a pszichológusnak. A mai világban, ahol ennyire minden számít már, mert az ember eljut egy bizonyos mennyiségű edzésig, ahonnan már nem tudod tovább terhelni a játékost, nem abban rejlik a kulcs, hogy mi sokkal többet edzünk, hanem specifikusabban, egyénekre lebontva, ahhoz viszont több ember kell. Az is óriási segítség volt, hogy a szövetség lehetővé tette, hogy legalább a felkészülési időszak alatt két masszőr dolgozzon velünk, mert így minden edzés után négy embert át lehetett masszírozni, lehetett lazítani, annál az edzésmennyiségnél, amit elvégeztünk, napi hat-hét óra volt, ez is nagyon fontos lépés volt. A stáb nagyon kiemelt és fontos része a munkámnak.

Háromfős csapatmenedzsment is volt. Ezeknek a szakembereknek mi volt a szerepük?

Katona Norbi és a Tóth Szabolcs segített ebben és a csapatvezető, Székely Bulcsú. Rengeteg olyan dolog van a csapat körül, a felszerelésektől kezdve az uszodáig, az utazásokig, rengeteg apróság van, amit meg kell szervezni. A videóknak a beszerzése, az, hogy megkapjam a videókat a világbajnokságról, az összeset megvágva, hogy ténylegesen csak kattintgatni kelljen nekem és ki tudjam gyűjtögetni azokat a részeket, embertelen mennyiségű munka. Bulcsúnak inkább az volt a feladata és a szerepköre, hogy a nagyobb dolgokat intézze. Én kértem meg őt, hogy segítsen nekünk, mert én úgy gondolom, hogy egy ilyen szereplőre nagyon is szükség van, aki egyrészről tud adni visszajelzést arra, amit lát, hiszen szakemberről van szó. Látja, hogy az jó irányba halad-e a munka, fontos, hogy mit lát a vízben, vagy mit lát esetleg a kispadon, amit én nem látok vagy kívülről nézze a mérkőzést azzal a hatalmas tapasztalattal, amivel ő is rendelkezik, és szerintem ez egy nagyon-nagyon fontos szerep.

Egyénileg volt-e esetleg olyan, aki különösen is meglepte ezen a tornán?

A csapat teljesítményénél nem szoktam kiemelni játékosokat, maximum a kapust, mert az tényleg egy nagyon egyedi szerepkör. Úgy gondolom, hogy Vogel Soma tényleg nagyon jól teljesített, és ehhez szükség van a Lévai Marci által adott háttérre, ami nyugalmat tud biztosítani, nagyon jó viszony van a kettőjük között. Marcit ismertem kevésbé, nagyon profi sportolót ismertem meg benne, úgy jött vissza a felkészülésre, hogy a maximális, szinte a legjobb állapotban volt, és ezt nagyon jó volt látni. Azért nem emelem ki a mezőnyjátékosokat, mert az nagyon sok összetevős. Van olyan, aki, mondjuk, lehet, hogy csak a blokkjaiban vagy a labdaszerzéseiben, de az is lehet, hogy csak a felúszásaival szolgálja a csapatot. Ezeket én szürke melónak hívom, amit el kell végezni ahhoz, hogy a csapat nyerjen. A végeredmény tekintetében ez ugyanolyan fontos, mint a góllövés. Az, hogy valójában ki lövi a gólokat egy mérkőzésen, indifferens. Annyiban érdekes, hogy fontos azt látnom, hogy ténylegesen maga a góllövés kinek megy azon az adott napon jól.

Mi van, ha nem megy egy klasszisjátékosnak, aki rendszeresen lövi a gólokat, mi a teendője az edzőnek?

Különböző, hogy melyik játékosoknak mire van szüksége. Egy klasszis pont attól klasszis játékos, mert nagyon sok minden mással is tudja szolgálni a csapatát. Ha esetleg neki nem megy a lövés, attól még meg tudja mozdítani az ellenfél védelmét úgy, hogy rá kiessen a védelem. De ha a védekezése is klasszis, és ugyanúgy megcsinálja a szürke munkát magas szinten, akkor ez a játékos ugyanúgy tud a csapatnak nagyon fontos része lenni. Az edző számára ez teljesen máshogy néz ki. Ezeket elő kell dolgozni az edzésen. Nyilván sok szituációt lejátszunk már edzésen, és edzésen is kijön egy csomószor ez. Vannak kisebb mérkőzések, ahol látom, ha valaki túlzott önbizalommal elkezd lövöldözni. Először szólok neki normálisan, hogy ezt ne lődd el többet, utána megmutatom neki a videón, hogy értse meg, mert óriási ára van annak, ha valaki idő előtt, rossz szituációból lövi el. Ennek egy megértési folyamatnak kell lennie, hogy mit tartunk szem előtt következmény szinten, és ha ezeket a következményeket elmagyarázom, megértetem vele, akkor általában ez nem szokott már kérdéssé válni, maximum egy-egy lövés erejéig. Viszont az a másik oldal, hogy van egyfajta szabadsága is a játékosnak, amiben hoz egy döntést, mert különben egy nagyon nehéz szituációban hogyan fog tudni döntést hozni, ha mindig, minden le van szabályozva. Nyilván, ha én azt látom, hogy segítség kell egy-egy játékosnak, akkor lépek. Nagyon egyedi a kezelése ezeknek a helyzeteknek.

Jansik Szilárd lett a torna legértékesebb játékosa. Azt mondta az InfoRádiónak, hogy ő sem számított ilyen elismerésre, és persze, elcserélné egy Európa-bajnoki aranyéremre bármikor ezt a címet. Mi volt az ő szerepe? A teljesítménye azt is jelenti-e, hogy világklasszisnak számít, világklasszissá érett?

Szilárd messziről indult, nagyon sok éve dolgozunk együtt, már az utánpótlás-válogatottaknál is ott voltam, akkor is láttam, hogy az egyik legtehetségesebb játékos. Még nem volt ennyire látható, hogy a játékoskvalitása hova fog fejlődni, az évek alatt alakult ki, tény és való, hogy volt a Fradiban majdnem egy év, amikor a videózásoknak a 70-80 százaléka arról szólt, hogy Szili mit ront el. Kellett az az alázat, hogy ő nem föllázadt és hőbörgött azon, hogy már megint róla van szó, hanem megnézte, elfogadta, és dolgozott tovább kőkeményen. Az a munkamorál, amivel dolgozik, tényleg példaértékű. Egy nagyon sokat hibázó, de jó adottságú játékosból eljutott odáig, hogy tényleg ő lett az Európa-bajnokság legjobb játékosa, nem mindennapi teljesítménnyel. Nyilván az, hogy az ő szerepköre kibővült, hiszen ő egy centert fogó védőjátékos volt, és most már abszolút univerzális. Nyilván ez egy hosszú folyamat volt. Én nagyon örülök neki, hogy mellette lehettem, segíthettem őt ebben a fejlődésben, mert nekem mint edzőnek az egyik legnagyobb örömforrásom az, amikor látom, hogy ennyi év munkájából lesz egy ilyen teljesítmény.

A fiatalok közül volt-e olyan, aki annyival jobban teljesített, mint amennyire lehetett számítani, hogy mégis megemlíthető?

Továbbra sem fogok nevesíteni, mert egyik mérkőzésen az egyik, másik mérkőzésen a másik teljesített jobban. A fiatalokkal kapcsolatban van egy másfajta nézőpontom. Egyrészről fontosnak tartom azt is, hogy a médiában való szereplése néha nekem nagyon sok tud lenni, tehát egy fiatal játékosoknak hajtania kell, mennie kell, ha tud lőni egy gólt, akkor tud, visszaúszik, én ezt nem tartom kiemelendőnek, mert ezért van ott. Ha nyer majd egy olimpiát vagy egy világbajnokságot, akkor majd beszélgetünk arról, hogy mit tett le az asztalra. De pont Szilinek a példája mutatja azt, hogy ezeknek a játékosoknak az a dolguk, hogy dolgozzanak irtózatos mennyiséget.

Reflektorfény nélkül?

Igen, abszolút, mert még a gyerekeket helyükön kell kezelni. Még félig gyerekek, és félig már a felnőtt kategóriába kezdenek el átlépni. És azt sem mondom, hogy kompletten reflektorfény nélkül, mert a mai világban szerintem mindenhol, minden csatornán tud ömleni az információ, és meggyőződésem, hogy tévhit alakul ki a játékosban, hogy húszévesen jól szerepelt, megérkezett. Ez abszolút nem így van, még hat év munka van előtte, és ha 22 évesen olimpiát nyer, az egy nagy teljesítmény, mert bejuthat egy olimpiai csapatba, de neki akkor is alázatosnak kell maradnia, akkor is tudnia kell, hogy hol a helye. Akkor is tudnia kell, hogy az egyik legfiatalabb játékos és ugyanúgy kell dolgoznia tovább, mert a következő olimpián 26 éves lesz és akkor már neki kell lenni a döntő nyerő emberének, és ahhoz neki rengeteget kell dolgoznia. Ezeket nagyon a helyükön kell kezelni. Ügyesek voltak, jól játszottak, büszke vagyok rájuk, ennyi.

Mekkora lendületet adhatott nekik, hogy a felkészülés hajrájában a magyar vízilabda az utánpótlás-sikerekről is szólt? Világbajnok lett az U18-as és az U16-os férfiválogatott is.

Ez ebben a pillanatban még elsősorban az utánpótlás-bizottságnak a munkáját dicséri, aminek a vezetője Székely Bulcsú, a szakmai munkáért Cseh Sanyi a felelős. Az ő irányításuk alatt zajlik a szakmai felkészülés, a medenceparton történő munka, a kontroll. Mindenhol ott vannak, minden versenyre elutaznak, Sanyi napi szinten dolgozik az utánpótlással. Van központilag irányított akarat, felkészülés, menet, minden csapat azt játssza valahol, ami most a legfontosabb és legmodernebb a vízilabdában, ez egy út, amin elindult az utánpótlás. Bízom benne, hogy ez most össze lesz kötve teljes egészében, föntről lefelé lesz egy piramisszerű képzés, amin keresztül a játékosok fel fognak tudni jönni az utánpótlásból, életkoruknak megfelelően maximálisan fel vannak készítve arra, hogy el lehessen velük kezdeni felnőtt szinten is dolgozni.

Itt volt ez a megfiatalított Eb-keret, de hogyan nézhet ki majd a csapat Párizsra, látja-e? Mennyire térhetnek vissza azok a játékosok, akik most akár pihenőt kaptak, de a korábbi években meghatározó játékosok voltak? A fiatalok közül lehet-e esélye, mondjuk, akár az U18-as vb-csapatból egy-két játékosnak a bekerülésre már most?

A keret teljesítményfüggő és abszolút nyitva áll a kapu az idősebbek számára is. Klasszisukhoz, játéktudásukhoz nem fér kétség. Fogok mindegyikkel beszélni, abban hiszek, hogy egy jó elegy tud igazából hatékony lenni. Ratko Rudicnál láttam azt, amikor átvette a horvát csapatot és csinált egy nagy fiatalítást, szinte az összes öreg játékost kihagyta, hatodik-hetedik hely lett belőle, de ahogy visszavette őket és csinált egy nagyon jó elegyet, megtalálta az egyensúlyt, abból lett egy olimpiai bajnoki cím. Az idősebb játékosokra, ha ténylegesen a megfelelő mentalitással, lelkesedéssel bele tudják vetni magukat a munkába, akkor szükség van. Ugyanez igaz a fiatalabbakra is. Figyelem azokat a játékosokat, akikről azt gondolom, hogy megérdemlik azt, hogy a kerettel eddzenek, hiszek abban, hogy a játékosokat menedzselni kell ahhoz, hogy később, két-három évvel később múlva már pontosan tudják, hogy mi a dolguk. Itt voltak, csinálták, a legjobb játékosokkal együtt készülve kaptak egyfajta mintát, egyfajta jelzést arról, hogy esetleg hol és mennyiben vannak lemaradva.

Nagyon eltérő lesz a következő szűk két évnek az első és a második fele. Az első fele még a klubszezonról fog szólni, nagy válogatott esemény nélkül, aztán a fukuokai világbajnokságtól a párizsi olimpiáig eseménydömping jön. Két vb, két Európa-bajnokság és az olimpia, de akkor, legalábbis a mostani tervek szerint, nem lesz már a Ferencváros vezető edzője. Hogyan építi fel magában, illetve a csapatnak ezt az időszakot?

Folytatjuk a munkát ebben az évben is, ha nem is lesz Világliga, akkor is lesznek válogatott edzések, amiket egyrészről felmérőnek szánok, hogy lássam, hogy ki milyen állapotban van, másrészről azt, hogy ki hogy fejlődik. Lesznek testösszetétel-mérések havonta. Ne az legyen, hogy találkozunk májusban és én azt mondtam, hogy szeretném, ha lenne rajtad három kiló izom és ugyanott tartunk, mert akkor ez egy öngól. Időközben lesznek nyilván összetartások, tervezek januárra is egy hosszabb, többnapos összetartást, hogy azokat, amiket gyakoroltunk a nyáron, újra és újra elő lehessen hívni, hogy tudjunk gyakorolni, akár elmegyünk ellenféllel játszani, hogy az elemek ne menjenek el teljesen passzívba, mert nyilván a klubban mindenki a saját taktikai repertoárjával játszik. Fukuokába olyan célkitűzéssel megyünk, ami abból a szempontból más, hogy ott már lehet szerezni olimpiai kvalifikációt. Ebből a szempontból mindenféleképpen nagyon fontos világverseny, ahova maximális felkészültséggel és erővel megyünk, amennyire csak lehet.

A magyar és a külföldi játékosok arányát hogyan érdemes egy klubban alakítani? Most már erre rálát szövetségi kapitányként is, de több mint kilenc éve a Fradi vezetőedzője.

Nem ugyanazok az érdekei a válogatottnak, illetve egy klubnak. A Fradiban mindig volt hét vagy nyolc külföldi vagy honosított játékosunk, s a külföldi játékosok mellett mindig megvoltak azok a fiatal játékosok, akikkel kifejezetten az volt a cél, hogy neveljük őket, hogy válogatott játékosokká érjenek. Itt az arányban rejlik a kulcs, mert jönnek a világ legjobb játékosai Magyarországra, lásd Filipovic, Younger, Mitrovic, Nikic, akiktől szerintem rengeteget lehet tanulni, ha valaki meccsről meccsre találkozik velük, vagy napról napra edz velük. Ők tényleg nyitottak voltak arra, hogy megtanítsanak dolgokat. Szerintem ezek nagyon fontos elemek. Ha jó arányban vannak jelen a külföldi játékosok, az mindig hoz színvonal-emelkedést. Nem abban látom a problémát, hogy van-e külföldi játékos vagy nincs, hanem abban a koncepcióban, hogy hogyan és mekkora munkát fektetünk a fiatal játékosgenerációba. Ha van egy tudatos, felépített munka és ténylegesen vannak sztenderdjeink, hogy hogyan kell kinézni egy játékosnak izomtömegben, zsírszázalékban és emellett vannak sztenderdjeink, hogy milyen állóképességgel kell rendelkeznie, efelé fejlesztjük. Most már tudunk mérni láberőt is vízben. Ha ezeket jól építjük és taktikailag képezzük a játékosokat, akkor ez segítséggé válik.

Vámos Márton nélkül vágnak neki a Fradival az új szezonnak, némileg átalakult megint a játékoskeret. Melyek a fő célok?

Ha engem kérdeznek, mint mindig, azt mondom, hogy nyerjünk mindenhol, ahol elindulunk. A BL egy nagyon nehéz sorozat, bár az idén kiegyenlítettebb a két csoport, de azt is látni kell, hogy a Novi Beograd nagyon sokat erősödött, a Pro Recco megmaradt, az Olympiakosz tovább erősödött Marcival és még tudom, hogy igazoltak. Vannak csapatok, amelyek erősödtek, vannak csapatok, amelyek talán maradtak azon a szinten vagy egy picit gyengültek. A bajnokságban mindenképpen szeretném megvédeni a címet, ahogy a Magyar Kupában is. A BL-ben az elsődleges cél az, hogy ott legyünk a legjobb nyolcban, és ha már ott vagyunk, akkor nyilván mindent megpróbálunk azért, hogy a legjobb eredmény jöjjön onnan is.

Hogyan kell menedzselni ezt a kettős szerepet egy bajnokságban? Azért ez adhat konfliktusokat bizonyos szituációkban, hogy szövetségi kapitány és a címvédő klub vezetőedzője.

Görögországban is volt erre példa, Szerbiában is volt erre példa, egyébként Magyarországon is volt példa, csak jóval régebben, talán Gyarmati Dezső bácsi volt, aki egyszer együtt vitte a kettőt. Ennek nagyon sok pozitívuma lehet a válogatott játékosok szempontjából. Bízom benne, hogy ezt az egy szezont le lehet így menedzselni. Azon múlik, hogy elfogadják a csapatok, hogy ez egy egyedüli eset. Nem gondolom, hogy ebből összességében akkora hátrány keletkezne, mint amekkora előnye lehet a válogatott szempontjából.

Az energiaválságos helyzetben valószínűsíthető-e, hogy előállhatnak azért kellemetlenségek. Vidéki egyesületeknél, kluboknál veszélyben lehet-e a bajnokságon való részvétel a mostani tudásuk szerint?

Ez egy országos probléma, és nyilvánvalóan az elsődleges az, hogy a magyar állampolgárnak meg legyen oldva a lakása fűtése, a magyar emberek ne fázzanak. Ha ennek az a következménye, hogy esetleg uszodákat kell bezárni, akkor ezt mindenki meg fogja érteni, mert akkor azt tudjuk, hogy olyan vészhelyzetről van szó, amelyben az emberek védelme és otthona az első.