2024. március 20. 10:26 Sokan elvesztik a munkájukat a jégkrémgyártó átszervezése miatt Az elbocsátások a dolgozók majdnem 6 százalékát érintik. Az Unilever Magyarországon is jelentős foglalkoztatónak számít.
2024. március 20. 09:49 Berobbant a lakásbiztosítási kampány – itt vannak a friss adatok A márciusi lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez majdnem tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, kampány nélküli héthez képest. A lakásbiztosítási szerződést kötők több mint 80 százaléka új ügyfél – ismertette szerdán kiadott összefoglalójában a biztosításközvetítő.
2024. március 20. 06:13 Így szabadulhat sokkal könnyebben az autójától A vásárlóknak egyre fontosabb a kiszemelt jármű lekérdezhető előélete.
2024. március 20. 06:00 Új fába vágja a fejszét a kormány, ilyen még nem volt Magyarországon Szivattyús energiatárolók építéséhez kezdenek próbafúrásokat a borsodi Sajóivánka és a hevesi Markaz község szomszédságában – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium. Az első hazai víztározós erőmű 600 megawatt beépített kapacitással 6 órás, folyamatos energiatermelésre lenne képes. A medencék vízfelszínének egy részét úszó napelemtáblákkal fednék le, ezek az eszközök az áramtermelésen túl mérsékelnék a víz párolgását is. A részletekről az InfoRádió EnergiaVilág című műsorában Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár beszélt.
2024. március 19. 17:44 Jól gurulnak a győri Audik 7,9 százalékkal nőtt tavaly az Audi Hungária Zrt. bevétele 2022-höz képest.
2024. március 19. 16:13 Ezzel a hiánycéllal készül a jövő évi költségvetés A pénzügyminiszter hivatalában fogadta a Költségvetési Tanács elnökét.
2024. március 18. 19:56 Bacsa György: a Mol 2030-ig több mint négymilliárd dollárt költ zöld beruházásokra A szén a vegyipar és a műanyaggyártás alapanyaga, ezért továbbra is szükség van a felhasználására, ugyanakkor törekedni kell arra, hogy „zöldebbek, körforgásosabbak és önellátóbbak legyünk” – mondta az InfoRádióban a Mol Csoport stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója. Bacsa György arról is beszélt, hogy az önellátóságot a megtermelt termékek alapanyaggá visszaforgatásával lehet növelni.
2024. március 18. 19:04 Csökken Budapest népessége, de vannak olyan kerületek, amelyek kivételek 2023-ban is folytatódott a budapesti népességszám csökkenése, mert továbbra is egyre többen költöznek az agglomerációba – mondta az InfoRádióban az Ingatlan.com vezető elemzője. Balogh László hozzátette: három kerületben ugyanakkor ezzel ellentétesen tavaly is dinamikusan nőtt a lakosságszám, ezekben a városrészekben az ingatlanárak is emelkedtek.
2024. március 18. 17:47 Megszelídült az infláció az euróövezetben és az EU-ban Februárban a januárinál alacsonyabb, az előzetes értéknek megfelelő, 2,6 százalékos infláció alakult ki az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn publikált végleges adatai alapján.
2024. március 18. 17:21 A számok nyelvén - van mit ledolgoznia most az építőiparnak, és úgy tűnik, le is fogja Januárban az egy évvel korábbihoz viszonyítva 17,2, tavaly decemberhez képest 10,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene. Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője az InfoRádiónak nyilatkozva segít a számok mögé látni.
2024. március 18. 17:08 Sok a mobiltárcás, megy ki a divatból az ATM Amíg a mobiltárcás fizetéseknél hozta a legnagyobb mértékű növekedést 2023. az elektronikus fizetési forgalomban, az ATM-es készpénzfelvételek értéke csökkent.
2024. március 18. 15:51 Itt az átlagkereset, korosztályonként Már a húsz év alattiak is 350 ezer felett keresnek.
2024. március 18. 12:07 Reagált a Spar panaszaira az NGM A Sparnak a magyar fogyasztók érdekeit kellene szem előtt tartania – véli a Nemzetgazdasági Minisztérium, visszautasítva a vállalat - a tárca szerint - valótlan állításait.
2024. március 18. 11:54 Szabálytalan autós gyakorlat miatt csapott le az MNB A Magyar Nemzeti Bank összesen 160 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti székhelyű Car Service Partner Kft.-re és a prágai székhelyű Car Service Partner s.r.o.-ra jogosulatlan pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt, és végleg megtiltotta, hogy Magyarországon jogosulatlanul, üzletszerűen pénzkölcsönt nyújtsanak.
2024. március 18. 10:54 Fontos támogatásra hívja fel a figyelmet a minisztérium Március 18-tól jelentkezhetnek a települési önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházi jogi személyek az Energiaügyi Minisztérium által meghirdetett pályázatra, amelynek célja, hogy elősegítse a jogellenesen elhelyezett vagy elhagyott hulladékok felszámolását és támogassa az illegális hulladéklerakás megelőzésére szolgáló ingatlanvédelmi rendszerek kiépítését.
2024. március 18. 06:00 Pletser Tamás: fizikailag le lehet válni az orosz gázról, csak az ár a kérdéses Az ukrajnai gáztranzit leállása nem okozna gondot Magyarországon, mert a teljes 4,5 milliárd köbméter leszállítható a Török Áramlaton – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pletser Tamás. Az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője beszélt az európai műtrágyagyártás helyzetéről, és arról is, hogy a szintetikus üzemanyagok hasznosítása hozhat áttörést a jövőben.
2024. március 17. 21:48 A brit eladási adatok alapján egyre népszerűbbek a növényi élelmiszerek Jelentősen nő a húsmentes élelmiszerek iránti kereslet, a vásárlási szokásokat egyértelműen befolyásolják a tudatosabb étkezési szokások és az otthon főzés a brit Tesco szerint.
2024. március 17. 13:43 Budapestről indul Európa egyik legjobb vasúti élményutazása Idén is indulnak vonatok a horvát tengerpartra Budapestről.
2024. március 17. 09:07 Kutatás: a nők csaknem fele nem tér vissza a munkahelyére a szülési szabadság után A felmérés feltárta azt is, hogy a munkavállalók többségének nincs valós tudása a jogairól és lehetőségeiről, a munkáltatókat pedig sok esetben felkészületlenül éri, amikor egy alkalmazott bejelenti, hogy gyermeket vár.
2024. március 17. 08:40 Mentőövet dobott az Európai Parlament - itt a nagy fordulat Az európai parlamenti képviselők jóváhagyták a gépjárművek károsanyag-kibocsátásának csökkentését célzó új uniós szabályozást. Szemben az eddigi tervekkel, hogy teljesen a hibrid és elektoroms meghajtású autók felé tolják a piacot a lehető legrövidebb időn belül, most az Euro7-es szabályozással mentőövet dobtak a hagyományos motorú járműveknek. Cserébe jött szigorítás is.
Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a „kirakó” másik felét Sulyok Tamástól