2010. február 15. 10:21 Gyengébben nyitott, de stabil a forint Gyengült a hét végén tartott árfolyamához képest a forint hétfőn reggel, de a várakozások szerint nem hagyja el az elmúlt napokban kialakult mozgási tartományt.
2010. február 15. 10:11 A válság előtti szinten a befektetési alapok vagyona A magyarországi befektetési alapok vagyona az idén januárban elérte a válság előtti szintet, összesen 3.099 milliárd forintot kezeltek 410 befektetési alapban, ilyen mennyiségű pénz 2008 áprilisa óta nem volt az alapokban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.
2010. február 15. 08:29 Veszteséges a TVK A Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Nyrt. konszolidált adózott vesztesége 2009-ben elérte a 9,22 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 146 millió forint veszteséggel - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésében hétfőn.
2010. február 15. 06:19 Mol: az eredmény meghaladja a várakozásokat A Mol Nyrt. 27,3 milliárd forint nettó eredményt ért el 2009 negyedik negyedévében, szemben a harmadik negyedévi 12,9 milliárd forinttal és a 2008 negyedik negyedévi 33,4 milliárd forinttal, így tavalyi éves nettó eredménye 103,9 milliárd forint lett, 27 százalékkal kevesebb mint 2008-ban - tette közzé a társaság hétfőn a BÉT honlapján konszolidált, nem auditált gyorsjelentésében.
2010. február 14. 15:40 Idén 4 százalékkal nőhet a világ autópiaca a német gyártók szerint Az idei visszaesés után jövőre körülbelül 4 százalékkal bővülhet a világ autópiaca, várhatóan mintegy 52 millió jármű találhat vevőre. A német autógyártók szövetségének (VDA) elnöke, Matthias Wissmann jóslatát a Hamburger Abendblatt című német lap idézte
2010. február 14. 13:26 Közgazdászok szerint veszélyes a brit hiánycsökkentés halogatása A font megingásához és a brit gazdaságpolitikába vetett piaci bizalom elvesztéséhez vezethet a hiteles középtávú költségvetési konszolidáció tervének hiánya befolyásos közgazdászok vasárnapi felhívása szerint.
2010. február 14. 08:55 Ötmillió forint bírságot szabott ki a BKV-ra a Közbeszerzési Döntőbizottság Ötmillió forint bírságot szabott ki a BKV-ra a Közbeszerzési Döntőbizottság a 4-es metró beruházásával összefüggésben. A testület emellett megsemmisítette az építési ellenőrzésre és a mérnöki feladatok ellátásra kiírt közbeszerzés ajánlattételi felhívását, és dokumentációját, valamint a hozott döntéseket.
2010. február 13. 09:30 Magyarország is pórul járhat a görög krízis miatt Néhány évvel kitolhatja a magyar euróbevezetés dátumát a görögországi helyzet és az ebből következő euróövezeti válság - mondta az InfoRádiónak a Kopint-Tárki elemzője. Bartha Attila szerint a mostani krízis tanulsága lehet, hogy előbb-utóbb bevezetési feltétel lesz az alacsony külkereskedelmi- és folyó fizetési mérleghiány. A szakértő szerint az is elképzelhető, hogy a tagországok sem fognak annyira vágyni az euróra, mondván, hogy "az eurozónában is bajba kerülhet egy ország".
2010. február 12. 18:39 Magyar paprikát termelnek Japánban Szolnok és a japán Judza évtizedes testvérvárosi kapcsolatának gyümölcseként egy héten át két japán mezőgazdász - első ízben két nő - tanulmányozza Magyarországon a paprikatermesztés, illetve -feldolgozás mesterfogásait.
2010. február 12. 17:22 A Pannon az új típusú adatátviteli szolgáltatások területén erősít 250 munkatársától válhat meg idén a Pannon. Ennek oka, hogy egy hárommilliárd forintos kiadáscsökkentési stratégia részeként 1,9 milliárd forinttal mérsékli a cég a személyi kiadásokat. A Pannon vezérigazgatója, Anders Jensen az InfoRádiónak elmondta, a cég 2012-ben lépne piacra a 4G-vel.
2010. február 12. 16:55 Az OTP húzta fel a BUX-ot pénteken A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,98 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 20.733,44 ponton zárt pénteken.
2010. február 12. 16:00 Mintegy 3,3 milliárd forintnyi betét fagyott be az ÁKH-nál Az előzetes adatok szerint mintegy 3,3 milliárd forintnyi betét fagyott be az Általános Közlekedési Hitelszövetkezetnél (ÁKH). Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) húsz munkanapon belül minden betétesnek kifizeti a kártalanítást.
2010. február 12. 15:33 Kissé erősödött a forint Erősödött a forint pénteken, az eurót délután három órakor 270,30 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 271,09 forintos árfolyammal. Nap közben a jegyzés 270,00 és 271,50 forint között mozgott.
2010. február 12. 13:40 Londoni elemzők: átmeneti az infláció megugrása, a második félévtől nőhet a GDP Átmenetinek tekintik a vártnál jóval magasabb januári magyarországi inflációt londoni felzárkózó piaci elemzők, a tavalyi negyedik negyedévi GDP-adatok alapján pedig úgy vélik, hogy az év közepéig tartó recessziót követően a második félévben már nőhet a magyar gazdaság.
2010. február 12. 10:59 Elbocsátások a Pannonnál 200 saját munkatárs és további 50 alkalmazott elbocsátását tervezi a Pannon GSM Távközlési Zrt.
2010. február 12. 09:32 A GDP az utolsó negyedévben 0,4 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke 0,4 százalékkal csökkent tavaly az utolsó negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a harmadik negyedévhez képest, a nyers adatok szerint a gazdaság teljesítménye 4 százalékkal, naptári hatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján pénteken.
2010. február 12. 09:26 A vártnál magasabb volt a januári éves infláció A fogyasztói árak az idén januárban a várakozásokat meghaladóan, 6,4 százalékkal emelkedtek az előző év januárjához viszonyítva, és 1,4 százalékkal haladták meg az egy hónappal korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2010. február 12. 09:09 Pluszban nyitott a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 257,16 pontos emelkedéssel, 20.927,62 ponton nyitott pénteken.
2010. február 12. 08:45 Milyen fejlesztések várhatóak az autóiparban? Az üzemanyag fogyasztás csökkentésére koncentrálnak leginkább a jövőben a nagy autógyárak - ez derült ki a KPMG globális felméréséből. A tanácsadó cég magyarországi leányvállalatának partnere, Rózsai Rezső szerint a következő évek nyertesei a nagy tőkeerővel rendelkező cégek lehetnek.
2010. február 12. 07:04 Még mindig félnek a bankok: csak a legjobbak kaphatnak hitelt A jegybank legfrissebb felmérése szerint hiába erős a bankok hitelezési képessége, illetve likviditása, továbbra sem szívesen vállalnak kockázatot, aminek főként a vállalatok látják kárát, a még mindig meglehetősen szűkös hitelkínálat miatt. A hitelezés visszaesésében persze az is közrejátszik, hogy mi magunk sem igényeljük igazán a bankok pénzét - írja a pénzcentrum.hu.