eur:
394.05
usd:
369.37
bux:
65214.53
2024. április 19. péntek Emma
Jar with freshly harvested liquid honey on the old wooden table. Selective focus.
Nyitókép: Mindstyle/Getty Images

Drágulás ide vagy oda, a mézeladásnál nincs megállás

Bár a tavalyi év nem sikerült túl jól a mézpiacon, a szektor optimistán várja a 2022-es évet – mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

2021-ben a hazai méhészeti ágazat közepesen gyenge évet zárt. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy a legfőbb hazai méhlegelőknek számító akácosok friss rügyei április folyamán elfagytak – ismertette érdeklődésünkre Bross Péter. Bár a Tiszántúlon és a Duna-Tiszta közén termett valamennyi akácméz, a Dunántúl szinte semmi. Ráadásul a többi méhlegelő sem szolgált kellő mennyiségű nektárral a nyár folyamán, így aztán abszolút gyenge évet zártak – tette hozzá az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

A szakértő elmondása szerint Magyarországon egy átlagos évben körülbelül 25 ezer tonna méz terem, miközben a hazai lakosság nagyjából 10 ezer tonna mézet fogyaszt. Ugyanakkor egy-másfél tonna méz importból származik, így végeredményében csak 8-9 ezer tonna hazai fogy a megtermeltből, a többi 15 ezer tonna uniós exportra megy, elsősorban Franciaországba, Olaszországba és Németországba. A hazai piacon az említett 10 ezer tonna méz nagyobb részét, körülbelül 6 ezer tonnát a hazai méhészek értékesítik közvetlenül a fogyasztóknak, a fennmaradó 4 ezer tonnát pedig az áruházláncokban fogy el.

Ami az árak alakulását illeti, Bross Péter jelezte, miközben az egész világon nő a természetes méz iránti kereslet, párhuzamosan csökken a méhcsaládok száma, valamint a méhészkedési kedv, ami nyilván azt eredményezi, hogy nő a méz világpiaci ára, ami az exportorientált országokba, amilyen Magyarország is, begyűrűzött, így a haza méz felvásárlási ára az elmúlt két évben jelentősen megnövekedett, egyes fajtáknál akár 40 százalékos áremelkedés is előfordult. Mindezt pedig a magyar termelők is átvetítették a kiszerelt mézük árképzésébe, amit ráadásul a folyamatosan növekvő kiadások is tetéznek, és ezért tapasztalhatják azt a hazai fogyasztók is, hogy megnőttek a mézárak, de nemcsak az üzletekben, hanem a termelőknél is – magyarázta a méhészeti egyesület vezetője.

A fentiek ellenére, a folytatásban arra számítanak, hogy a megemelkedett árak ellenére sincs megállás a mézértékesítésnél. Akik tudják, hogy milyen pozitív hatással bír az emberi szervezetre, azok továbbra is kitartanak mellett – fogalmazott Bross Péter, hozzátéve, miután a méhcsaládok jó erőben teleltek be,

optimistán várják az idei esztendő alakulását a termelők.

Igaz, mint természettől, időjárástól függő emberek, nagyon szeretnék, ha végre megérkezne a hideg, valódi tél, sok hóval, mert a csapadék ismét nagyon hiányzik a hazai földekről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×