Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Pexels.com

Utazás: egyre több dolog szól a kivárás ellen

Egyre több magyar szeretne külföldön nyaralni idén, külföldi turistákra azonban itthon – főleg Budapesten – nagyobb számban csak ősszel lehet számítani – mondta az InfoRádiónak a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője. Bakó Balázs szerint jelentős áremelkedésre nem kell számítani, sőt van olyan ország, amely komoly kedvezményekkel próbálja magához csábítani a járvány után kiszabadult utazókat.

Bakó Balázs fontos mérföldkőnek nevezte, hogy április 30-ától, az akkor megjelent kormányrendelet értelmében szabadon lehet hazajönni a szabadidős céllal utazóknak, akik rendelkeznek védettségi igazolással. Illetve az is, hogy egyre több országgal születnek meg a kétoldali megállapodások az egymás védettségi igazolásainak elfogadásáról. Ezek között számos olyan ország is van, amelyek népszerű nyaralási desztinációk, köztük Horvátország, Szlovénia, Törökország az évről évre egyre népszerűbb Albánia, továbbá Észak-Afrikában Marokkó, ami – Egyiptom és Tunézia mellett – szintén keresett, mind a körutazások, mind a tengerparti nyaralások tekintetében – sorolta a szóvivő.

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége nagy reményeket fűz a július 1-jével életbe lépő európai uniós védettségi igazolással kapcsolatban is. „Bár ez nem minden oltásra terjed ki, elsősorban a Nyugat-Európában használtakra, illetve a WHO ajánlása alapján a kínai oltásra, de nagyon bízunk benne, hogy ez változni fog, és még több információnk lesz.” Bakó Balázs ugyancsak lényegesnek tartja, hogy az elmúlt körülbelül 15 hónapban – amely a bezártság, az otthonról dolgozás és a korlátozások időszaka volt –

nemhogy csökkent volna az utazási kedv, hanem még nőtt is.

„Egyértelműen azt látjuk a hazai utazási irodák körében, hogy nagyon megnőtt az érdeklődés április 30-át követően, különösen június végével, július elejével, ami a tényleges nyári főszezont jelenti, egyre több a foglalás.” Azzal együtt, hogy az egyébként nagyon jó 2019-es évtől a számok még elmaradnak.

Egy minap megjelent Netrisk-felmérés szerint a magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt továbbra is óvatos, sokan inkább a nyár végére terveznek, mert akad némi bizonytalanság azt illetően, hogy hová és milyen igazolással, oltással lehet majd utazni. A Magyar Utazási Irodák Szövetsége megítélése szerint a helyzet nem ennyire egyértelmű, de az biztos, hogy hétről hétre, napról napra változik sok minden, „bár szerencsére pozitív irányba, amiben „nyilván a hazai és globális átoltottság, a kétoldali megállapodások és a védettségi igazolások fontos tényező” – reagált a szóvivő, emlékeztetve, hogy már megindultak, és megindulnak ezekben a hetekben a charterjáratok, mind Görögország, mind Törökország és Egyiptom irányába – nagyon szép töltöttséggel. Tehát ez ellent mond annak, hogy az emberek nagyon kivárnának, és a szezon végére koncentrálnának, még ha kétség kívül van olyan kör, aki bizonytalan, nehézzé téve a szezon előretervezését. A szóvivő azonban arra biztat mindenkit, hogy

mielőbb döntsön, és mielőbb foglaljon,

mert a hazai utazásszervezők, különösen azok, akik charterjáratokat üzemeltetnek, óvatosabbak és kisebb kapacitásokat kötnek le, mint mondjuk két évvel korábban. Ráadásul egyes országokban a szálláshelyek és egyéb szolgáltatók egyelőre még nem nyitottak ki, illetve nem tudni, hogy kinyitnak-e a szezonra, miközben Nyugat-Európából, köztük Skandináviából, amely hagyományosan komoly küldő régió, nagy számban megindultak a foglalások.

A felsoroltak ellenére az utazási szakemberek

drasztikus áremelkedésre nem számítanak.

Az árak alakulását elsősorban az euró/forint és dollár/forint–árfolyam befolyásoltja, bár sok esetben a hazai charterláncokat üzemeltető utazásszervezők a kinti szállás-kontinenseket már korábban lekötötték és kifizették, tehát ilyen formán a devizák alakulása sem biztos, hogy mérvadó – jegyezte meg Bakó Balázs, hozzátéve, ezzel együtt vannak olyan országok, ahol emelkedtek az árak, szállásárak, van ahol pedig komoly akciókat hitednek, köztük például most a törökországi szállodák. „Változó, de drasztikus áremelkedésre nem számítunk.”

A szóvivő arra is kiért, hogy utazás előtt mindenképp érdemes a konzuli szolgálat honlapján tájékozódni, hiszen ott naprakész információk találhatók a beugatási szabályokkal kapcsolatban, így többek között arról, is, hogy például Görögországban, amellyel jelenleg még nincs kétoldalú megállapodás, elfogadják valamennyi idehaza alkalmazott oltás, viszont arról egy magyar és külföldi, jellemzően angol nyelvű, papír alapú igazolást is kérnek, amit az oltópontokon lehet igényelni.

Mindig lényeges, most viszont kiemelten, tette hozzá a szakember, hogy az utazó útlemondási-, betegség- és baleset-, illetve pöttyászbiztosítást kössön,

hiszen a Covidból adódó megbetegedés esetén is térítenek, ha megvan a szükséges szolgáltatás.

Bakó Balázs azzal kapcsolatban, hogy Magyarország számíthat-e külföldi vendégekre, úgy fogalmazott: a beutazó turizmust nagyon kettévágta a pandémia. Emlékeztetett, Budapest nagyon népszerű város a külföldiek körében, ősz előtt azonban nem számítanak nagyobb lészámban érkezőkre. „Szeptemberben indulhat meg komolyabban a beutazás.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×