Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pexels.com

Így reagáltak a magyar vállalkozások a járvány második hullámára

A tavaly novemberben bevezetett szigorítások hatására jelentősen változott a távmunkában dolgozók aránya – közölte a GKI.

A GKI által 1000 ember bevonásával végzett reprezentatív felmérés azt vizsgálta, hogyan változtatták meg a novemberben bevezetett szigorítások a foglalkoztatást.

Megállapították, hogy

a távmunkában dolgozók mellett a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya is emelkedett:

utóbbi a júliusi 1 százalékos, illetve a szeptemberi 3 százalékos értéket követően decemberben már elérte a 9 százalékot. Ennek az lehet a magyarázata, hogy sok vendéglátóhelyen, kereskedelmi szálláshelyen nincs szükség teljes állású személyzetre.

Közölték, hogy csökkent a teljes állású bejárók aránya, a júliusban mért 89 százalékról, illetve a szeptemberi 94 százalékról decemberben 70 százalékra esett vissza. Emellett

a foglalkoztatottak 5 százaléka szabadságon volt, illetve állás- vagy felmondási időn tartózkodott.

A GKI szerint mindez azt jelenti, hogy a járvány második hullámára a vállalkozások rugalmasan reagáltak: ahol lehetett, lehetővé tették a távmunkát, illetve az elbocsátások helyett igyekeztek növelni a részmunkaidőben dolgozók számát. Ugyanakkor a nehezebb pénzügyi helyzetben levő kisebb vállalkozások nagy valószínűséggel tovább csökkentették a létszámot.

Arra is rámutattak, hogy bár a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2020 októberében a foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 451 ezret. Ugyanakkor a legalább öt főt teljes munkaidőben foglalkoztató vállalkozások, valamennyi költségvetési intézmény és foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezet által foglalkoztatottak számában 71,6 ezres – 2,2 százalékos – visszaesést mért a hivatal. A GKI szerint az öt fő alatti vállalatoknál és az egyéb foglalkoztatási formáknál is 2,2 százalékos csökkenést feltételezve ebben a körben is mintegy 50 ezerrel kevesebben dolgoztak az előző évhez képest. Ezzel együtt

120 ezer lehetett a létszámvesztés a vizsgált időszakban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×