eur:
395.64
usd:
371.99
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Egy munkatárs eurót számol egy Régi posta utcai pénzváltóban, Budapesten. Történelmi csúcsra, 320 forint fölé szökött a déli órákban az euró forintárfolyama a bankközi devizapiacon. A legmagasabb euró jegyzés 320,30 forinton történt. Az amerikai dollár forintárfolyama is hároméves csúcsra szökött, 246 forint felett kereskedtek az amerikai fizetőeszközzel.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

MNB-döntésekre vár a piac - no meg a forintárfolyam

A vártnál nagyobb, 3,9 százalékos inflációs adat megjelenése után most már elsősorban a nemzetközi folyamatok mozgatják a forint árfolyamát, hosszabb távon pedig a második járványhullám lefolyása - mondta az InfoRádiónak Beke Károly, a Portfolio elemzője. Jövőre, ha az elszabaduló infláció mellett nem lesz alapkamat-emelés, nyomás alá kerülhet a forint.

Bár a hét elején még 360 felett is megfordult az euró-forint jegyzés, azóta egy kicsit erősödni is tudott a magyar fizetőeszköz, így most 357 forint körül jár. Elsősorban az erősítette a forintot, hogy piac kedvezően fogadta a Magyar Nemzeti Bank hétfői, a bankoknak indítandó devizaswap tenderrel kapcsolatos bejelentését - híva fel a figyelmet az InfoRádióban Beke Károly, a Portfolio elemzője. Az augusztusi, 3,9 százalékos növekedést mutató inflációs statisztika szerdai megjelenése azonban már aggasztja a befektetőket, mivel ez vészesen közel van a jegybank 3 százalék +/- 1 százalékos sávban meghatározott inflációs küszöbéhez.

Ugyanakkor az inflációs adat megjelenése óta elsősorban a nemzetközi folyamatok mozgatják a forint árfolyamát

- mondta Beke Károly. Legkorábban a szeptember 22-i MNB kamatdöntő ülése és a friss negyedéves inflációs jelentése mozgathatja meg az árfolyamot az elemző szerint, mivel a jegybank részéről többen is jelezték, hogy utóbbiban rontani fogják a hivatalos gazdasági növekedési előrejelzést, és inkább a piac által is reálisnak tartott 5 százalék körüli visszaeséssel számolnak majd.

A másik fontos árfolyambefolyásoló hatás az lehet, hogy

az MNB jelent-e be újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket.

A piacokon kiemelt figyelem övezheti a szeptemberi infláció alakulásának októberi publikálását, valamint a harmadik negyedéves GDP-növekedési adatét is - mondta Beke Károly. Elemzőkre hivatkozva azt is hozzátette, ha a második járványhullámot jelentősebb lezárások és gazdasági visszaesés nélkül sikerül átvészelni, akkor a forint is erősödhet, de az igazi nagy teszt 2021-ben jöhet, amikor egy gazdasági növekedés tovább élénkíti az inflációt. "Kérdéses, hogy az infláció további emelkedésére hogyan reagál a jegybank:

ha vonakodik a kamatemeléstől és a monetáris szigorítástól, akkor ismét nyomás alá kerülhet a forint"

- tette hozzá az elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×